Több száz millió forintot vettek már el eddig Szombathelytől a járványra hivatkozva

Nagy Donát 2020-04-06 14:30:00
Még nem tudni, minek a kárára megy az elvonás, de több terület gazdálkodása is veszélybe került.

Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter még a szombati kormányinfón ismertette, hogy ők a közös teherviselésben hisznek.

Ezért egyrészt a pártok támogatásának felét, összesen 1,2 milliárd forintot vettek el a járvány elleni védekezéshez, másrészt a multinacionális kereskedelmi láncoktól 36 milliárdot terveznek beszedni. A bankoknak pedig összesen 55 milliárd forintot kell befizetniük a közösbe.

Az önkormányzatok hiába kaptak rengeteg plusz munkát és hatalmas terheket - ugyanis a helyi védekezést és ellátást mindehol nekik kell megoldani -, ők sem maradhatnak ki. Tőlük a gépjárműadó bevételét vonják el, hogy járványkezelésre fordítsák.

Kérdésünkre a Polgármesteri Hivatal elmondta, ez Szombathely tekintetében 285 millió forint bevételkiesést jelent.

Közben a parkolást is ingyenessé tette a kormány.

Mivel Szombathelyen a parkolási bevételek nem egy külsős céghez, hanem tulajdonképpen az önkormányzathoz érkeznek be, így a város havonta további 43 millió forinttól esik el.

Ez a tervezett 4 hónapra vetítve 172 millió forint bevételkiesés - írta a hivatal.

Rákérdeztem, hogy a kieső bevételeket hogyan, illetve honnan tudja majd pótolni az önkormányzat, de válaszuk szerint a költségvetés módosítását illetően még korai lenne időpontot mondani.

Az azonban biztos, hogy ezek az elvonások hatalmas érvágások Szombathely életében, pedig az iparűzési adókról, amelyek egy része szintén kiesik, még nem is beszéltünk.

Persze nem mindenki búslakodik azon, hogy a város a túlélésért küzd.

Újabb milliókat vett el a kormány Szombathelytől, egy helyi fideszes képviselő mégis repdes az örömtől

Tegnap írtuk meg, hogy korábban Szombathelyen 500 millió forintos bevétellel számoltak a fizetőparkolásból befolyt pénz révén. Persze a koronavírus-járvány miatti intézkedések hatására ez az összeg biztosan csökkent volna, mégis, a kormány egy tollvonással megszüntette ezt a bevételi forrását a városnak.

Amint megtudjuk, hogy a városnak milyen támogatásokat kell majd visszatartania az elvonások miatt, természetesen közzétesszük.

Szólj hozzá!

Győrújbarátra látogat Magyar Péter

Március 6-án pénteken láthatják a helyiek a TISZA-párt miniszterelnök-jelöltjét.

Hónapok óta nem kaptak pénzt az SZKKA-nál gyakorlaton lévő diákok

A szombathelyi önkormányzat nemrég 20 millió forint támogatást adott a klubnak azért, hogy stabilan be tudják fejezni az idei bajnokságot.

Esküvő szállással: milyen lehetőségek várnak rád?

Az esküvők körüli szervezés és az ideális helyszín kiválasztása sok pár számára kihívást jelent.

Dan Brown nyolc év után visszatér

Gondolkodtál már azon, milyen érzés lehet egy írói szünet után ismét reflektorfénybe kerülni?

Zöld Rügy díj: fenntartható településeket jutalmaz az Arrabona EGTC

Összesen 4 millió forint értékben hirdettek pályázatot a magyar–szlovák határ menti települések számára.

Pintér Bence: nem lesz sunnyogás, marad a hétfő esti rendkívüli közgyűlés

Győr polgármestere visszautasította a Fidesz-KDNP frakció kérését, szerinte a kényes ügyeket a nyilvánosság előtt kell megtárgyalni.

Győr környéki programokat ajánlunk a hétvégére

Jön az első tavaszi hétvége, mutatjuk mit csinálj! - dobkör, családállítás, könyvbemutató, ruhabörze, miegymás. 

Letartóztatták a Sopronban késelő férfit

Szóváltás után egy nagy késsel szúrt életveszélyesen. 

Közvélemény-kutatás: megszorításokra és társadalmi válságra számítanak a magyarok a választások után

Az aHang friss felmérése szerint a választók többsége már nem hisz a kormány stabilitást ígérő kommunikációjának.

Sportcsillagok Gálája 2026 - Győr sportjának közös ünnepe

Díjátadóval, köszöntőkkel és hosszú névsorral ünnepelték a város sportolóit a Széchenyi István Egyetem hangversenytermében.

Orbán Viktor nyílt levélben üzent Zelenszkijnek

Az orosz-ukrán háború, az energiabiztonság és a Barátság kőolajvezeték lezárása áll a miniszterelnök bírálatának középpontjában.

A nyolcszoros világbajnok Mercedes Forma–1-es csapatánál gyakornok a Széchenyi István Egyetem volt hallgatója

A hallgató jelenleg a hollandiai Delfti Műszaki Egyetem repülőgépipari mesterképzésének aerodinamikai specializációján tölti gyakorlati évét.

Felfüggesztett börtönt kapott a tanár, aki diáklányokat zaklatott egy Győr-Moson-Sopron vármegyei egyházi iskolában

Beismerte tettét a Csornai Járásbíróságon az a pedagógus, aki éveken át tolakodó érintésekkel közeledett serdülő lányokhoz - az ügy jogerősen lezárult.

Nincs összeférhetetlenség, a kampány alatt is iskolaigazgatóként dolgozik Rápli Róbert

Vámos Zoltán esetében egyelőre nem kaptunk választ a minisztériumtól.

Öt év szabadságvesztésre ítélte a Győri Ítélőtábla azt a visszaeső férfit, aki még a rabtársát is átverte

150 ezer forintért cserébe kamu áthelyezést ígért, most hosszabb ideig kell fegyházban maradnia.

17 órakor Mosonmagyaróváron várja az érdeklődőket a Lázárinfó

Csak remélni tudjuk, hogy ők megússzák beszólás nélkül.

Március elejétől indul az igénylés - jön a kedvezményes buszbérlet a második negyedévre

Hatósági igazolás nélkül nem megy: mutatjuk, mikor, hol és hogyan lehet intézni, valamint azt is, hol váltható meg a bérlet.