Nincs elég szakember, akár ingyen is el lehet vinni a méregdrágán vett és raktárban porosodó lélegeztetőgépeket

Székely Zoárd 2020-12-31 14:49:02
Megérte a beruházás.

„Az állam tulajdonában álló orvostechnikai eszközök, fertőtlenítőszerek, gyógyszerek értékesítése során a versenyeztetés mellőzhető”

- áll a kormány kedd este megjelent rendeletében.

A HVG cikke szerint tavasszal irreálisan nagy számban, vitatott megbízhatóságú szállítóktól és drágán beszerzett, de a kórházakba – részben megfelelő számú szakképzett kezelőszemélyzet hiányában – el se jutott lélegeztetőgépekről van szó, amelyeket a Külügyminisztérium már hetekkel ezelőtt árulni kezdett.

Irreális mennyiségben vásároltak több száz milliárd forintért lélegeztetőgépeket Szijjártóék

"Több ezer olyan lélegeztető áll valahol becsomagolva Magyarországon, amit idén vásárolt a magyar kormány, és soha nem fogja használni azokat. Legfeljebb akkor lesz ezekre szükség, ha ősszel újabb, a tavaszinál 250-szer erősebb hulláma jön a koronavírusnak. A felhalmozott több mint húszezer lélegeztetőgép használatára pedig egyébként sincs elég kiképzett szakember és megfelelő infrastruktúra."

A jogszabály azt is kimondja, hogy a költségvetési forrásból beszerzett,

az állam tulajdonában álló egészségügyi felszerelés, berendezés, gyógyszer és fertőtlenítőszer, valamint az állam tulajdonában álló egyéb orvostechnikai eszköz, egyéni védőeszköz a koronavírus-világjárvány megelőzéséhez, terjedésének megakadályozásához szükséges mértékben, és erre vonatkozó, indokolt, közfeladat ellátására vagy azzal szorosan összefüggő célból térítésmentesen átruházható.

Továbbra is a kormány dönthet arról, hogy ingyen küldjenek külföldre berendezéseket, ahogy például Csehország esetében is történt.

Szólj hozzá!

Szerzetesek, grófok és táblabírák nyomában: különleges programokkal vár a Rómer Múzeum ezen a héten is

Várostörténeti séta, római kori időutazás, balatoni kirándulás és kreatív műhely is szerepel a heti kínálatban.

Miért fontos a megfelelő téli gumi?

A hideg évszak beköszöntével az autósok számára elengedhetetlenné válik a téli gumik felszerelése.

Közel három milliárd forint értékű fejlesztés és új szolgáltatások: eredményes másfél évet zárt a győri GYHG

A 112 település hulladékgazdálkodási feladatait ellátó társaság új járművekkel, korszerű gépekkel és folyamatosan bővülő lakossági szolgáltatásokkal dolgozik a térség tisztaságáért.

Bárány István veszi át Borkai Zsolt helyét a győri közgyűlésben – szerinte a közgyűlés munkájában a pártok csatája helyett, ismét a város közügyeinek kellene fókuszba kerülniük

A több mint húszéves önkormányzati tapasztalattal rendelkező politikus az Ugytudjuknak megerősítette, hogy vállalja a mandátumot. 

Itt van az ősz, itt van újra: ma reggel elindult a távfűtés Győrben

A lehűlés miatt a Győr-Szol Zrt. valamennyi szolgáltatási területén megkezdte az általános fűtést, külön kérés nélkül is melegednek a radiátorok.

Százzal száguldott egy Győr melletti településen, balesetet okozott, majd elmenekült a helyszínről

A 20 éves férfinak soha nem volt jogosítványa, ráadásul korábban már eltiltották a vezetéstől. A balesetben ketten megsérültek, a sofőr ellen most vádat emeltek.

Halált okozó testi sértés miatt vádat emeltek két rabbal szemben Szombathelyen

A vádlottak és a sértett a kezükre papucsot húztak, és a zárkájukban úgy bokszoltak. Majd eldurvult a helyzet.

Tíz évre titkosak azok az adatok, amik megmutatnák, hogy miként változtatta meg a Vas megyei kormányhivatali bírságokat a főispán, és a főigazgató

Azt viszont elismerte a hivatal, hogy évek óta folyt ez a gyakorlat. Legkorábban 2033-ban kaphatunk betekintést. 

Saját fiát vette rá a rablásra egy győri férfi, hogy kábítószerhez jussanak

A többszörösen büntetett előéletű férfival és fiával szemben a Győri Járási Ügyészség emelt vádat.

Vörös csillag előtt fotózkodott Takács Péter 

Petőmihályfán, egy pajtában tartott fórumot a Fidesz. Három új belépő is volt.

Felkészülés a modern SEO kihívásaira

Napjainkban minden vállalkozás számára lényeges, hogy weboldaluk megfelelően működjön mobileszközökön és a keresőmotorok algoritmusai könnyen megtalálják, feltérképezzék, valamint rangsorolják azt.

Hazugságra képes szélsőliberális újságíróról, és politikai koraszülött, élettapasztalatával fordítottan arányos gátlástalansággal bíró képviselőről ír V. Németh Zsolt

A képviselő ezzel reagált arra a cikkünkre, amiben megírtuk, hogy 1 milliárd forint állami támogatással tömtek ki egy hozzá közel álló vasvári alapítványt.

Hétfőn szegélycsere kezdődik a győri Baross hídon, a gyalogosoknak kerülniük kell

A munkálatok miatt a híd lépcsőinél lezárják a gyalogosforgalmat, a közlekedőktől fokozott figyelmet kérnek.