Nemény András javaslatára önkormányzati vizsgálóbizottság néz utána a menzai ételmérgezésnek

Farkas Bazsi 2018-10-27 16:16:00
Calici vírus okozta a több száz gyereket és felnőttet érintő fertőzés. De bőven vannak még kérdések.

Szeptember végén történt, hogy négy szombathelyi iskolából is ételmérgezés gyanús eseteket jelentettek. Az első hírekből nem sokat lehetett tudni, mindössze annyit, hogy a gyerekeknél hányás és hasmenés jelentkezett. Illetve az is biztos volt, hogy ez ételek egyazon főzőkonyháról származtak.


Ahogy teltek a napok, úgy látott napvilágot egyre több információ és úgy nőtt a megbetegedések száma is. Sok családban ugyanis a gyerekekről a felnőttekre is átterjedt a fertőzés, sokan nem tudtak dolgozni sem. 

A közétkeztető Elamen Zrt. az eset első hírét követően másnap bezárta a konyhát, majd vizsgálat kezdődött. A nagyüzemi konyhákon kötelező elrakni ételmintát így a hatóság ezeket is bekérte.


A hivatalos közlés szerint calici vírus okozta a megbetegedéseket. A cég közleménye később úgy fogalmazott, hogy:

"Mint azt az illetékes hatóság közleményéből megtudtuk, Szombathelyen a gyermekeket calicivírus fertőzte meg, amely emberről emberre gyorsan terjedő betegség. Az elmúlt napokban a szakhatóságokkal közreműködve társaságunk is számos mintát vett az alapanyagokból, konyhai felületekről. Ezek a hatóságok által, valamint az általunk külön megbízott akkreditált laboratóriumok által is bevizsgálásra kerültek. Az előzetes eredmények alapján patogén, tehát kórokozó baktériumot nem mutattak ki sem az ételmintákból, sem pedig a főzőkonyhai felületek törletmintáiból. Ez azt jelenti, hogy nem az általunk szolgáltatott ételek okozták a megbetegedéseket Szombathelyen."


Így tehát még mindig sok a találgatás, hogy mi okozta a megbetegedéseket. 

A héten csütörtökön tartották a rendes havi közgyűlést Szombathelyen. Nemény András (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) frakcióvezető azt javasolta, hogy a további kérdések tisztázására fel kellene állítania egy vizsgálóbizottságot a képviselő testületnek is. A javaslatát pedig elfogadta a testület. 

Így bizottság a két tagú lesz, így Nemény mellett, a Fideszes Dr. Kecskés László fogja meghallgatni az ügyben érintett közétkeztetőt és az eljáró hatóságot is. 


Talán kicsit tisztul a kép. 
 

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.