Nem folytatódik a labdarúgó NB II, bent maradt a Szombathelyi Haladás

ugytudjuk.hu 2020-05-04 20:12:00
Az NB I május 23-án folytatódik.

A tervek szerint május 23-án a Magyar Kupa elődöntőjének első mérkőzéseivel folytatódik a hazai labdarúgóidény, az OTP Bank Liga pedig május 30-án a 26. fordulóval kezdődhet újra. A magyar szövetség (MLSZ) honlapjának hétfői beszámolója szerint a bajnokságban a Ferencváros két korábban elmaradt bajnokiját a Magyar Kupa-elődöntőkkel azonos időszakban játsszák le. A női NB I-ben csak a Bajnokok Ligája-indulás eldöntéséhez szükséges mérkőzéseket rendezik meg. A koronavírus-járvány közepette a tömeges érintkezés továbbra is komoly veszély, ezért a futsal és a szabadtéri amatőr, valamint utánpótlás-bajnokságok idénye befejeződik.

A férfi NB I március közepén, a 25. forduló után szakadt félbe, ám a címvédő és listavezető FTC-nek a Debrecen és az Újpest elleni találkozóit is pótolnia kell.

Ami a Haladást, illeti: a felfüggesztett NB II-es bajnokság nem folytatódik, a bajnokság elmaradt és hátralévő mérkőzéseit nem rendezik meg. A bajnoki táblázat jelenlegi állapota a záró táblázat, a bajnokság hivatalos végeredmény nélkül zárul le, nincs bajnok, nincsenek végső helyezések, és nincsenek végeredmény alapján feljutók és kiesők sem.

A záró táblázat 1. és 2. helyén álló csapatok jogosultak a 2020/21-es idényben az OTP Bank Liga NB I-es bajnokságba történő nevezésre. A záró táblázat 18., 19. és 20. helyén álló csapatok nem lesznek jogosultak a 2020/21-es idényben az NB II-es bajnokságba való nevezésre.

A Szombathelyi Haladás a 17. helyen áll, négy ponttal előzi meg a 18. (kieső) Tiszakécskét.

Szólj hozzá!

Önálló magyar teherautó gyártás lesz Győrben

Ezt Orbán Viktor jelentette be a DPK hatvani road showján.

Elhunyt Fenyő Miklós

A zenész 78 éves volt.

Helló hétvége, helló Győr, helló programok!

Ha nem akarsz otthon ülni, mutatjuk mit csinálj!

Hova utazzak télen, ahol meleg van? Egy utazási iroda útmutatója

Számtalan olyan ország létezik, ahol télen is verőfényes napsütés és meleg vár mindenkire.

Vas megyei település polgármestere is agitál a szombathelyi DPK gyűlésre

A jelentkezéseket most vasárnapig lehet leadni az önkormányzatnál.

Milyen hajformázó eszköz passzol hozzád?

A hajformázás terén ma már számos lehetőség áll rendelkezésünkre.

Jövő héten szombaton Szombathelyre érkezik a DPK Háborúellenes road-show

Információink szerint Orbán Viktor is a városba látogat.

Magyar Péter szerint megint a saját múltjába botlott bele a Fidesz, Orbán Anita támadásakor

A TISZA elnöke emlékeztet: ugyanazért kritizálnak most, amit Orbán Viktor maga is követelt 2008-ban.

30 százalékos rezsikedvezmény jár minden vezetékes energiát használó családnak

A kormány a rendkívüli januári hideg miatti többletfogyasztás terheit vállalja át, a kedvezmény gázra, áramra és távfűtésre is igénybe vehető.

Betöltetlen praxisok, idősödő orvosok - így néz ki a háziorvosi alapellátás Győr környékén

Hét üres praxis a Győr 02-es körzetben, miközben az orvosok jelentős része már 70 év feletti - a TISZA szerint ez már nem kezelhető félmegoldásokkal.

Eljárási hiba miatt újraindul az eltűnt villanyszerelők gyilkossági ügye Győrben

A helyi ítélőtábla megsemmisítette az életfogytiglanról szóló ítéletet, az ügy visszakerült elsőfokra.

Családi téli sport biztosítás – erre figyelj, hogy a síelés valóban gondtalan legyen

Ahogy az a hírekből is kitűnik, az időjárás Európa-szerte elkényezteti idén a havas sportok kedvelőit.

Győr környéki programok a hétvégére

Fafaragás, elvonulás, jótékonyság, miegymás. 

A szombathelyi önkormányzat saját pénzből építi meg a Markusovszky utcai gyalogátkelőhelyet

A polgármester és a három alpolgármester 1 millió forintot ad bele a költségekbe, ami 16 millió forintot tesz ki.

Hangosbemondón viszi vidékre Lázár mondatait a TISZA Párt

Magyar Péter szerint a kistelepüléseken élőknek is hallaniuk kell, mit mondott a miniszter a romákról.

Kátyúzás indult a Hecsei úti felüljárón Győrben -  de ez még nem a végleges megoldás

Az útkezelő 75 kátyút javít ki a felüljárón, a városvezetés azonban teljes rekonstrukcióban gondolkodik.

Elkészültek az M86-os, és M87-es utak kiviteli tervei

A tervek bemutatása az érintett településeken tavaly már elkezdődött.