Noé bárkája köt ki Sárváron

Fehér Buda 2020-08-03 11:40:27
Napvilágot láttak a sárvári Csónakázó-tó mellé épülő büfé látványtervei.

Kétéves az Ugytudjuk.hu, hogy megajándékozhassunk, olvasd el figyelmesen a cikket! 

Még márciusban írtunk arról, hogy büfé épül a Sárvári Csónakázó-tó mellé. A város ehhez összesen egy 150 négyzetméternyi területet ad bérbe egy vállalkozónak, aki egy 72 négyzetméteres pavilon felépítésére kapott engedélyt, amihez egy 78 négyzetméteres előkert is kapcsolódik. A területet a város évi bruttó 1 millió 405 ezer forintért adja majd bérbe, a vállalkozó ezen felül a saját költségén építteti majd fel a pavilont. A vállalkozó a várossal meghatározott időre, 15 évre bérli ki a terültet, és már azt is tudni lehet, hogy a vendéglátó délelőtt 11 órától este 22 óráig tarthat majd nyitva, ha elkészül. 

Az építkezés azóta már el is kezdődött, most a város Facebook-oldalán osztottak meg néhány látványtervet a büféről, amiből kiderül, hogy hajó alakú lesz a vendéglátó egység, amikor elkészül:

 

Security Check Required

null

 

A tervek szerint az étterem még az idén megnyitja a kapuit. De nem csak egy büfével újul meg a sárvári Csónakázó-tó területe, nemsokára új futópályát, játszóteret és még egy bringapályát is telepítenek a víz mellé.

A maszk alatt nem csak egy ember van, a maszk alatt egy eszme rejlik.

A beruházásokról itt írtunk bővebben:

 

Még kerékpárutat és egy új játszóteret is kap a sárvári Csónakázó-tó

Még márciusban írtunk arról, hogy büfé épül a sárvári Csónakázó-tó partja közelében. A vendéglátó egység felépüléséhez Sárvár városa 150 négyzetméternyi területet ad bérbe, a területen nagyjából egy 72 négyzetméteres pavilon épül majd fel, amihez egy 78 négyzetméteres előkert is kapcsolódik.

Valami oda nem illőt olvastál a cikkben? Ez csakis EZÉRT lehetett.

Szólj hozzá!

Az idén sem fizet osztalékot a Rába

Győri ingatlanok érétkesítéséről is döntött a cég.

Azzal fenyegette a sárvári gyámügyest a nő, hogy megöli

„Na te büdös k***a, ha te ezt megtetted, akkor nem fogok veled szépen beszélni!”

Tizenkét gyanúsítottja van már annak az ügynek, amiben letartóztatták a volt győri rendőrkapitányt

A volt kapitányon kívül egy másik gyanúsítottat is fogva tartanak, aki szintén fontos és magas rangú, nyugalmazott rendőr.

Szúnyogok: Győrben kiterjedt biológiai gyérítés egyelőre nem szükséges

A Győr-Szol Zrt. már megtette az előkészületeket a szúnyoggyérítési munkálatok megkezdéséhez.

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.