Napokig aludt a szeretőjének holtteste mellett egy férfi

Fehér Buda 2018-08-24 11:10:00
A nő szex közben fulladt meg, de a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy egy holttest hevert az ágyában.

A kétgyermekes nő meztelen holttestét még március elején találták meg az angliai Birminghamben, írja az Independent. A lakás egy Richard Bailey nevű férfihez tartozott, aki azt mondta, hogy nem direkt ölte meg a nőt. A birminghami bíróságon úgy nyilatkozott, hogy a nő szex közben arra kérte, hogy fojtogassa, ez vezetett a halálához.

A férfi ugyan megpróbálta újraéleszteni a szeretőjét, de nem sikerült. Ezután azonban nem hívott mentőket, ugyanúgy folytatta az életét, mint előtte. A nő holttestével nem csinált semmit, éjszakánként mellette aludt. Amikor a bíróságon megkérdezték tőle, hogy ez nem zavarta-e, akkor csak annyit mondott, hogy egyáltalán nem. 

Annyit azért elárult, hogy tudta, hogy egyszer majd letartóztatják miatta, de ő szabad akart lenni. Ezért nem szólt senkinek, a lehető legtöbb ideig el akarta kerülni a börtönt. A rendőrség térfigyelő kamerák felvételei alapján jutott el hozzá, házkutatás alatt taláták meg a holttestet.

A férfi szerint ő minden tőle telhetőt megtett, hogy újraélessze a nőt, ekkor a nyomozók hozzátették, hogy azért mégsem, hiszen mentőket nem hívott. A férfi erre csak annyit válaszolt, hogy hát ja. Ítélet egyelőre nem született az ügyben, Richard azonban tagadja, hogy direkt követte volna el a gyilkosságot. 

Címlapkép: Manchester Evening News

Szólj hozzá!

Világi Oszkár decemberben távozik a Slovnaft éléről

A MOL-lal ugyan nem szakít, de lassítana az üzletember. 

A püspöki kar élesen bírálja a kormánypártok petesejt-donációs javaslatát

Ingoványos talajra tévedt a kormány: vallásetika vs. lombikprogram. 

Megszűnik a SZOVA Szállodaüzemeltető Kft.

A céget beolvasztják a SZOVÁ-ba.

Jön a rezsicsökkentés a háziorvosi praxisoknak Győrben

Pintér Bence szerint jobban jár a város „ha erre megy a győriek pénze, mint a fideszes politikusok zsebébe a Zsebbenjó programon vagy rezsitámogatásokon keresztül."

Kósa Roland: „Ideje rendet tenni!” 

Az alpolgármester szerint romlik a belváros állapota, ezért több területen is beavatkozásra készül a városvezetés.

Győri programok a hétvégére

Advent második hetében megjön a Mikulás, a Vacogó Angyalok sőt, még a punkok is. 

Hogyan formálja át a mesterséges intelligencia a mindennapi döntéseinket?

Az utóbbi évtizedben a mesterséges intelligencia lassan, de szinte az élet minden területére beszivárgott.

56 millió forintot fizetett ki bérekre a 2024/2025-ös szezonban a Szombathelyi Haladás NB III-as labdarúgó csapata

A Kft. 7 millió forintos árbevételt, és 98 és fél millió forintos támogatást könyvelt el.

Leállítja a Cinema City a kormányzati reklámokat a nagy felháborodás miatt

Hát hogy tudják meg így a gyerekek, hogy mire készül Brüsszel?!

A szimfonikusokkal húzza el a nótánkat az Ocho Macho

Itt az év végi nagy szombathelyi programajánló. Mutatjuk a városi Szilveszter minden részletét is.

Fórumot tartottak Győrben a fogyatékossággal élők helyzetének javításáról

A városvezetés azt ígéri, hogy a felvetett problémákat ütemezetten beépítik a döntéshozatalba.

Ha csütörtök, akkor programajánló

Mikulás minden mennyiségben Győr környékén.

Digitálisra vált a parkolás Győrben – 2026-tól megszűnik a papíralapú bérlet

A Győr-Szol Zrt. szerint egyszerűbb és gyorsabb lesz az ellenőrzés, de több fontos szabályváltozásra is érdemes figyelniük az autósoknak.

Közös adventi éneklést tartottak a Győri Zsinagógában 

Az EESZI és a Széchenyi Egyetem idei adventi rendezvényén majd’ kétszáz rászoruló és fogyatékkal élő vett részt.

„Papírjuk lesz róla” – Magyar Péter szerint újabb pofont kapott a kormányzati propaganda

A TISZA elnöke azt állítja: a budapesti ítélőtábla döntése bizonyítja, hogy a Fidesz médiája rendszeresen valótlanságokat terjeszt a pártról.

Nem kell a TISZA Pártra várni ha brutális adóemelést keres az ember - elég csak Győrújbaráton élni

A település nagyra nyitotta a kassza ajtaját. A letelepedési díj után most itt vannak az újabb sarcok. 

Nagy István szerint 2030-ra Európa élvonalába emelné a magyar agráriumot a kormány

Csak bízni tudunk benne, hogy nem Nagy Márton varázsgömjéből jósolt. 

Baleset bénítja a forgalmat az M1-esen Tatabánya térségében

A Hegyeshalom felé vezető oldalon már 8 km-es a torlódás.