Puskás Tivadar polgármester Illés Károly alpolgármester és Sátory Károly képviselő jelenlétében tartott rövid sajtótájékoztatót arról, hogy elkészült a két új Felsőőr utcai parkoló.

Emlékezetes, hogy nemrég már Nemény Andrásék is átadták a parkolót, amin aztán a városvezetés jól fel is háborodott. A mai sajtótájékoztatón végül már úgy nézhettük meg a parkolót, hogy azt addigra a környékbeliek birtokba is vehették.
Puskás Tivadar elmondta, a nem megfelelő időjárás miatt a kertészeti munkák egy hetet csúsztak, így azzal együtt a műszaki átadás is.

A szombathelyi parkolási gondok enyhítésére összesen 39 parkolóhely épült a Felsőőr utcai négyemeletesek között. Három mozgássérült-parkolót is kialakítottak.

A projekt 45,5 millióba került, eredetileg nyárig kellett volna befejezni, azonban már most, az EP-kampány idejére elkészültek vele. Ez egyébként tisztán önkormányzati forrásból valósult meg.
Hasonlóan, mint a Bem József utcai parkoló, ami heteken belül szintén használatra kész és nagyban megkönnyíti majd a Derkovitsi körzetekben lakók életét.
Szólj hozzá!
Távozik a győri közgyűlésből a város korábbi polgármestere.
Azt viszont elismerte a hivatal, hogy évek óta folyt ez a gyakorlat. Legkorábban 2033-ban kaphatunk betekintést.
A többszörösen büntetett előéletű férfival és fiával szemben a Győri Járási Ügyészség emelt vádat.
Petőmihályfán, egy pajtában tartott fórumot a Fidesz. Három új belépő is volt.
Napjainkban minden vállalkozás számára lényeges, hogy weboldaluk megfelelően működjön mobileszközökön és a keresőmotorok algoritmusai könnyen megtalálják, feltérképezzék, valamint rangsorolják azt.
Szerintük nemcsak a földmunka ára kérdéses, hanem az is, hogy egyáltalán szükség volt-e a járda felbontására.
A képviselő ezzel reagált arra a cikkünkre, amiben megírtuk, hogy 1 milliárd forint állami támogatással tömtek ki egy hozzá közel álló vasvári alapítványt.
További személycserék is várhatók az ősz folyamán.
Most ne bosszankodj ha esik!
A munkálatok miatt a híd lépcsőinél lezárják a gyalogosforgalmat, a közlekedőktől fokozott figyelmet kérnek.
Garantáltan senki sem fog unatkozni.
A mintegy 520 millió forintos, uniós támogatással megvalósult beruházás célja a torlódások csökkentése és a biztonságosabb közlekedés.
Szójadarával trükközött. Adószakértő volt a segítségére az elkövetésben.
A kivitelező szerint naponta hatezer négyzetméter készül majd el.
Egy hónapja várjuk, hogy összegezze, mit is tett a szombathelyi kapcsolattartásért felelős képviselőként.
A programok mellett több időszaki kiállítás is látogatható Győrben, a Szalkai Károly életművét bemutató tárlat pedig vasárnap látható utoljára.
A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a kata lehetőségével a korábbinál sokkal többen élhetnek.