Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP) polgármester és Illés Károly (Fidesz-KDNP) alpolgármester mellett László Győző (Éljen Szombathely) és Horváth Soma (Éljen Szombathely-MSZP-DK-Együtt) a két érintett körzet képviselői is megjelentek a mai sajtóbejáráson, ahol mindenki jól megnézhette, a Bem József utcai tízemeletesek épülő parkolóját. (Ez valójában a Váci Mihály utca 70. és a Kodály Zoltán utca között épül, de a toronyházak még a Bemhez tartoznak.)

Ha valakinek nem volna tiszta, Puskás Tivadar egy mondattal megindokolta, miért épül a parkoló:
Január 10-én indultak meg a földmunkák, mára ott art a dolog, hogy az augusztus 20-i határidő előtt jóval, már májusban megkezdődhet a műszaki átadás. A polgármester azt is elmondta, hogy módosítani kellett az eredeti terveken, mert a terület összes fáját ki kellett volna vágni, így most 20-at megmentettek. Azt a 15-öt, amit ki kellett vágni, pótolni fogják ugyanitt.

Az új parkoló 74 autó befogadására lesz alkalmas, ebből 2 rokkantparkoló lesz. Térköves beállók lesznek, amik közt aszfaltozott közlekedőutak futnak majd. 6 kandelábert telepítenek, 4 padot, 20 cserjét és 15 fát - utóbbiak közül már többet elültettek.
A kivitelezőktől megtudtuk (és saját szemünkkel meggyőződtünk róla), a munka nagy része elkészült. Várhatóan a jövő héten az aszfaltburkolat is meglesz, egy kis tereprendezés és májusban megkezdődhet a műszaki átadás.

László Győző, a körzet képviselője elmondta, nagyon örül a parkoló létrejöttének, külön köszöni Horváth Somának, valamint a körzet előző képviselőjének (Czeglédy Csaba), akik kezdeményezték a parkoló megépítését. Szerinte az a 74 parkoló enyhíteni fogja a parkolási gondokat.
Ehhez Horváth Soma, a szomszédos körzet képviselője hozzátette, hogy a Váci 70. mögötti rész már az ő körzete, viszont innen is a Váci 63-65. előtti nagy parkolót használják a legtöbben. Ha ez a parkoló megépül, mindkét körzetben könnyebb lesz parkolni a környéken.

Elmondta azt is, hogy ez csak a kezdet, ugyanis a közgyűlési erőviszonyok átalakulása után a javaslatukra öt helyen megkezdődik új parkolók terveztetése, egy helyen pedig egy éven belül a kivitelezés is megvalósul.
A terveztetés azért fontos, mert egyrészt idő- és pénzigényes, másrészt jogerős építési engedéllyel rendelkező tervek nélkül nem lehet semmit építeni.

Rövidesen elkészülnek tehát a Bem utcai buszforduló, a Rohonci út 29-39. szalagház mögötti parkoló bővítésének, a Szürcsapó utca 26-nál (Rohonci-Szürcsapó kereszteződése) lévő parkoló bővítésének, valamint a Váci 41 mögötti játszótér és a transzformátorház közti terület, valamint a Szürcsapó 8-nál lévő terület tervei.
A Szürcsapó utca 22-nél pedig egy éven belül meg is épülhet az új parkoló.
Szólj hozzá!
A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.
Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot.
A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.
Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.
Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.
A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.
A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot.
A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.
A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.
Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.
Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.
November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.
A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva.
Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.
Győri Ítélőtábla kimondta, hogy a börtön megsértette az apa magán- és családi élethez való jogát.
Az ítélet jogerős.
Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek?
A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.