Milyen időnk lesz holnap?

ugytudjuk.hu 2018-10-24 19:55:00
Marad az eső és a szél?

Északkelet felől egyre nagyobb területen csökken a felhőzet, az összefüggő csapadékzóna délnyugat felé haladva kora estére elhagyja az országot. Emellett felhőátvonulásokra lehet számítani, melyekből néhol futó zápor kialakulhat. Éjjel kezdetben túlnyomóan derült idő várható, majd éjfél után nyugat felől ismét megnövekszik, megvastagszik a felhőzet. Csütörtökön jellemzően erősen felhős vagy borult lesz az ég, több helyen gyenge esővel, záporral. Fokozatosan mérséklődik az északnyugati szél, de egy-egy viharos széllökés egészen az esti órákig előfordulhat. Csütörtökön napközben főként az ország északi felén megerősödik a nyugati, délnyugati szél.

Holnap jellemzően erősen felhős vagy borult lesz az ég, és több helyen várható gyenge eső, zápor. Főként az ország északi felén megerősödik a nyugati, délnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet a Dunától keletre 9 és 14, a Dunántúlon 14 és 18 fok között várható.

(met.hu)

 

Szólj hozzá!

Ismert kockázatok, elmaradt döntések – így maradt energiafüggő Magyarország

Szakértő szerint a rövid távú előnyök felülírták a stratégiai gondolkodást, miközben a kitettség alig csökkent.

Ma már az egyéni igényeink szerint választhatunk kontaktlencsét

A kontaktlencsék az elmúlt évtizedekben jelentős fejlődésen mentek keresztül.

Hivatalosan is megerősítette a rendőrség, hogy büntetőeljárást folytat az Észak-Vasi képviselőjelöltek ügyében

Választás, népszavazás, népi kezdeményezés és az európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűntett gyanúja merült fel.

Fenntarthatósági hét a szombathelyi piacon

A tudatos vásárlás kerül a középpontba.

Szalagvágásra írt mulatós slágert Ágh Péter

E-L-K-É-S-Z-Ü-L-T A D-Ó-Z-S-A U-T-C-A!

Minden jelölt állva maradt a Vas02-es választókerületben

Senki sem jelezte, hogy visszalépne. A határidő ma délután 16 órakor járt le. 

Visszelépett Czeglédy Csaba!

Nem indul a vasárnapi választáson.

A nagy érdeklődés miatt előzetesen kell helyet foglalni a Tiszta Szívvel a Városért vasárnapi eredményvárójára Győrben

Zsíros kenyérrel és DJ-kkel várják a választási estét a Rómer Házban Pintér Bencéék.

Vegyes képet mutat a magyar gazdaság: nőtt a kiskereskedelem, lassult az ipar, közben tovább emelkedtek az árak

A KSH friss adatai szerint februárban a boltok forgalma bővült, az ipari termelés viszont visszaesett, márciusban pedig tovább drágult az élet.

Titkok a templompadláson – 400 év történelme kel életre a győri bencéseknél

Interaktív kiállítás nyílik a rendház és a templom tetőterében, ahol szó szerint új nézőpontból ismerhetjük meg a múltat.

Nem jelent meg a bíróságon Borsi Róbert a GYHG-ügy tegnapi tárgyalásán - állítólag háztartási balesetet szenvedett

A vádirat szerint több mint 758 millió forintos vagyoni hátrány érhette a győri önkormányzati céget.

Fél millió forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel a  Mi Hazánk - szerintük a Fidesz terjeszt róluk lejárató szórólapokat

A párt feljelentést tesz, és azt állítja, hogy országos kampány indult ellenük impresszum nélküli röplapokkal.

Hivatalos: a Dunakapu téren tartja csütörtök esti beszédét Magyar Péter Győrben

A TISZA Párt elnöke a kampány hajrájában érkezik a folyók városába, 3 nappal a választás előtt.

Medián: stabil kétharmados győzelem felé tart a TISZA Párt

A friss felmérés szerint jelentős előnnyel vezetnek a választások előtt 4 nappal.