Melega Miklós megsértődött, mert politikusként kezeltük

Farkas Bazsi 2020-04-30 13:16:00
Hallgattassék meg a másik fél is - írja levelében a képviselő. Mi meghallgatnánk, de nem áll velünk szóba. 

Nem bírja a cigány a szántást - mondja a régi magyar közmondás, és mintha valami hasonló lenne most Szombathelyen is, bár igaz ennek semmi köze sincsen sem mezőgazdasági munkához, sem pedig kisebbséghez.

Sokkal inkább van egy meglepett képviselőhöz, aki most kerekre nyílt szemekkel csodálkozik azon, hogy közéleti szerepet vállalva, bizony nem csak simogatást kap, hanem néha éles kritikát is.

Melega Miklóst, a Fidesz-KDNP szombathelyi képvielőjét, a Vas Megyei Levéltár igazgatóját arról kérdeztük a napokban, hogy mi a véleménye a kulturális területen és a közgyűjteményekben dolgozók közalkalmazotti státuszának megszüntetéséről. Melega erre azt válaszolta, hogy a feltett kérdésekkel kapcsolatban nincs olyan információ, amit a mi általunk képviselt sajtóorgánummal meg tudna osztani.

Melega véleménye tehát az, hogy nincs véleménye. Ellenkező esetben kaptunk volna választ arra a négy darab kérdésre, amit írásban feltettünk neki. Ezt meg is írtuk. 

Melega erre számonkérően levelet írt, amit elvárt volna, hogy lehozzunk. Annak dacára, hogy sem a 2018-as időközi választáson nem adott interjút az Ugytudjuknak, sem pedig most. Pedig mi kerestük. Eddig pedig csak az elutasítást kaptuk tőle. Kár. 

Melega Miklós ugyanis azt veti a szemünkre, amit el sem követtünk. Vagyis, hogy a nekünk adott interjúját megmásítanánk, eltorzítanánk, valótalanságokkal dúsítanánk. 

Alig pár hete, hogy interjút adott nekünk Horváth Gábor, Melega Miklós frakciótársa, egyetlen mondat sem jelent meg úgy, hogy az Horváth jóvá nem hagyta. 

Kedves képviselő úr! 

Van az a régi mondás, hogy a hír szent, a vélemény szabad.

Bízom benne, hogy politikai pályájának kezdetén magára vett sértődöttségén túl tud lépni, és hamarosan azoknak a választóknak is meg tud majd nyílni, akik nap, mint nap az Ugytudjuk.hu-n megjelent írások alapján tájékozódnak a közéletben.

Szólj hozzá!

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.