Még mindig sokan bedőlnek az "unokázós" csalóknak

Nagy Donát 2020-02-18 07:05:00
Pedig régi, jól ismert módszerről van szó. Most lekapcsoltak egy bűnbandát.

Unokázós csalásokra specializálódott bűnszervezet tagjait fogták el a Békés megyei rendőrök . írja a police.hu.

Egy időben három városból, Budapestről, Makóról és Izsófalváról összesen hat férfit állítottak elő, akik Budapest mellett hét megyében követhettek el bűncselekményeket.


A 2020. február 17-én megtartott, összehangolt akció keretében a főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságának nyomozói, felderítői, a Közterületi Támogató Alosztály és a Gyulai Rendőrkapitányság rendőrei a helyben szolgálatot teljesítő rendőrök segítségével egy időben három településen intézkedtek.

Hajnali 5 óra körül Budapesten, Izsófalván és Makón fogtak el összesen hat férfit.

Ők a gyanú szerint külföldön élő társaik segítségével több millió forintot és ékszereket csaltak ki idős emberektől.

A már jól ismert módszert alkalmazták:

Két férfi Angliából telefonon hívogatott fel magyarországi számokat, majd a hívásokat fogadók unokájának, gyermekének, keresztgyermekének adták ki magukat. Azt állították, hogy bajban vannak, közlekedési balesetet szenvedtek és azonnal pénzre van szükségük. Elmondták, hogy nem tudnak elmenni a pénzért, egy megbízható barátjukat küldik érte, és az is jó, ha a pénz mellé ékszert is tudnak neki adni.

Az Angliából telefonálgató páros irányította azokat, akik Magyarországon személyesen felkeresték az időseket, ők mondták meg nekik, mikor és milyen címekre kell menniük.

A felhívott emberek közül többen ráismertek a módszerre. Felhívták a rokonaikat, és miután kiderült, hogy senkinek nem esett baja, nem fizettek.

Voltak azonban olyanok, akik odaadták a megtakarított pénzüket és ékszereiket.

Békés megyében egy gyulai idős férfitől másfél millió forintot, Békésen egy 80 éves nőtől pénzt és ékszereket vittek el. Emellett egy debreceni nőtől 3 millió 200 ezer forintot csaltak ki, illetve többen, köztük egy mezőkövesdi, és két szegedi nő egymillió forintnál is többet adtak oda a náluk jelentkező ismeretleneknek.

A csalók jöttek, a milliók mentek

Unokázós csalásokra specializálódott bűnszervezet tagjait fogták el a Békés megyei rendőrök. Egy időben három városból, Budapestről, Makóról és Izsófalváról ...

A budapesti és izsófalvi férfiak a nyomozás eddigi adatai szerint Budapest mellett hét megyében követtek el bűncselekményeket, de a vizsgálat során a sértettek és az érintett megyék száma valószínűleg emelkedik majd. Elfogásukkor a rendőrök készpénzt, ékszereket, valamint a csalásokhoz használt mobiltelefonokat, autót foglaltak le tőlük.

A Gyulai Rendőrkapitányság a bűnszervezetben elkövetett csalás bűntettel gyanúsítható hat férfit őrizetbe vette. Angliában élő társaikat, Molnár Olivért és Horváth Ernőt körözi a rendőrség.

Szólj hozzá!

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.