Márciusban még a szombathelyi piac is a koronavírusról szólt

Fehér Buda 2020-12-21 19:47:00
2020 harmadik hónapjáig kellett arra várnunk, hogy Magyarországra is begyűrűzzön a járvány.

Lassan elérünk 2020 végére. Nem volt ez az év se nem rövid, se nem könnyű, viszont rengeteg olyan cikkel jelentkeztünk nap mint nap, amelyek talán segített egy kicsit átvészelni ezt a történelmi időszakot. Szilveszterhez közeledve úgy döntöttünk, hogy minden nap összeszedjük nektek, hogy melyik anyagaink tetszettek a legjobban az olvasóinknak egy adott hónapban. Márciussal folytatjuk a sorozatunkat.

1. Hatalmas felháborodást váltott ki, hogy tömegek látogattak ki a szombathelyi piacra

Márciusban kezdett terjedni az interneten az a fotó, amit egy szombathelyi fiatalember készített, és azt látszik rajta, hogy idős emberek hosszú, tömött sorokban állnak a Vásárcsarnok bejárata előtt. Tavasszal  komoly óvintézkedéseket vezettek be a piacon, az épületben egy időben 100 embernél többen tartózkodhattak, a többiek várni kényszerültek, amivel nem is lett volna baj. Csakhogy a fotón az látszik, hogy pont ahhoz a korosztályhoz tartozó emberek várakoztak a szabadban, akiket a koronavírus-fertőzés a legjobban veszélyeztet.

 

Na és mama mi volt ma reggel a szombathelyi piacon?

Vadul terjed az a fotó a Facebookon, amit egy szombathelyi fiatalember készített, állítólag ma reggel, és azt látszik rajta, hogy idős emberek hosszú, tömött sorokban állnak a Vásárcsarnok bejárata előtt. A piacon komoly óvintézkedéseket vezettek be, vagyis az épületben egy időben 100 embernél többen tartózkodhatnak, így hát a többiek várni kényszerülnek.

 

2. Márciusban még azt sem tudtuk, milyen maszkot hordjunk

Tavasszal internetszerte heves viták dúltak a szájmaszkok használatáról: nem volt konzenszus arról, hogy melyik maszk mire jó, kinek érdemes hordania őket. Bár végleges választ akartunk keresni erre a kérdésre, sajnos csak a bíró okos lányát találtuk: jut is biztos válasz, meg nem is. Biztos ugyanis, hogy az egészségügyi világszervezet szerint nem hatásosak a textilből készült maszkok a koronavírus ellen; a győri kórház azonban bátorította az embereket, hogy varrjanak ilyeneket, mivel ők használnák őket.

 

Van értelme maszkot varrni házilag? Megkérdeztük a győri kórházat!

Internetszerte heves viták dúlnak a szájmaszkok használatáról: nincs konzenszus arról, hogy melyik maszk mire jó, kinek érdemes hordania őket. Bár végleges választ akartunk keresni erre a kérdésre, sajnos csak a bíró okos lányát találtuk: jut is biztos válasz, meg nem is.

 

3. Kattant a lakat a szombathelyi egyetem D-épületén

Márciusban történt az is, hogy egy Szombathelyen dolgozó nőt korona vírusfertőzés gyanújával szállítottak a budapesti Szent László Kórházba  Később kiderült, egy Debrecenben élő brit férfi felesége fertőződött meg a járvánnyal, az asszony testvére pedig Vas megyei, aki  Szombathelyen, az egyetemen D-épületében működő Nevelési tanácsadóban dolgozott, így az épületet le kellett zárni, amíg azt fertőtlenítették.

 

A koronavírus miatt lezárták az egyetem D-épületét Szombathelyen

Egy Szombathelyen dolgozó nőt korona vírusfertőzés gyanújával szállítottak a budapesti Szent László Kórházba - szóltak a hírek a múlt héten. Az még nem biztos, hogy fertőzött, egyelőre az orvosok a teszteket végzik rajta. Mint ismert, egy Debrecenben élő brit férfi felesége fertőződött meg a járvánnyal, az asszony testvére pedig Vas megyei.

 

4. A koronavírus megjelent a szombathelyi Markusovszky kórházban is

Szintén márciusban derült ki az is, hogy a Markusovszky kórház egy egészségügyi dolgozójának is pozitív lett a tesztje, aki a fertőzés enyhe tüneteit produkálta. Informátorunk akkor félelemről és leterheltségről számolt be nekünk, valamint arról arról, hogy a szombathelyi kórház szinte teljesen kiürült, valamint a 65 év feletti dolgozóknak otthon kellett tartózkodniuk.

 

Egy egészségügyi dolgozónak is pozitív lett a koronavírus tesztje a szombathelyi Markusovszky kórházban

Tegnap reggel derült ki, hogy a Markusovszky kórház egy egészségügyi dolgozójának is pozitív lett a tesztje. A beteg az egyik Szombathely környéki településen lakik, azóta házi karanténban van, ám a családját azóta sem tesztelték le. Úgy értesültünk, hogy a beteg a fertőzés enyhe tüneteit produkálja.

 

5. Lehullt a lepel arról, hogy kinek köszönhetjük, hogy még mindig áll a szombathelyi Nagyszálló

Ő pedig nem más, mint Gömbös Sándor, aki egy olyan legendás szakember, hogy még Raquel Welch és Elisabeth Taylor gratulált neki, amikor a szombathelyi Claudius Hotelben szálltak meg. Gömbös Sándorral hosszabb cikkben foglalkoztunk, ami sok olvasónkhoz eljutott.

 

Gömbös Sándor, az ember, aki megmentette a szombathelyi Nagyszállót

Ahogy múlik az idő, úgy értékelődik fel a múlt, pláne, ha van is miért. A vasi vendéglátás számos ismert személyiséget tudhat magáénak, közte egy olyan legendás szakembert, mint dr. Gömbös Sándor. Aki anno olyan közegben okított polgári erényekre, amelyben a Timur és csapata volt a kötelező olvasmány.

Szólj hozzá!

Megszavazta a győri közgyűlés az óvodai közétkeztetés módosított egységárait 

Az elhúzódó közbeszerzési folyamatok mellett is biztosított a közétkeztetés.

Azbeszt-ügy: folytatódnak a szerpentinit-vizsgálatok Győrben, újabb érintett magáningatlant egyelőre nem találtak

Miközben az Útkezelő már a teljes aszfaltréteget vizsgálja, a város továbbra is az azbesztmentesítés országos szabályaira és a 3 milliárd forintos állami alap részleteire vár.

Győri horror: arra kényszerítette párját egy férfi, hogy ássa meg a saját sírját

A 49 éves vádlott brutálisan bántalmazta a nőt, a házkutatás során fegyvereket is találtak nála – akár tizenkét év börtönt is kaphat.

Hogyan előzzük meg a mentális kiégést a mai világban?

A modern világban gyakoriak a növekvő elvárások és a stresszes környezet, amelyek sok embert kimerítenek.

Rendkívüli közgyűlés Győrben: elakadt az iskolai közétkeztetés közbeszerzése – fontos döntéseket kell meghozni a képviselőknek

Az óvodai étkeztetésről már ma dönthet a testület, az iskolák esetében azonban a jogorvoslati eljárások miatt akár hónapokat is csúszhat a szerződéskötés.

Kiírták a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetői pályázatát

Szeptember 25-ig várják a jelentkezéseket.

5 jel, hogy a vállalkozásod kinőtte a régi működési rutint

Vannak pillanatok, amikor egyértelművé válik, hogy a régi módszerek már nem tartanak lépést a vállalkozásod növekedésével.

Távozott a Vas Népe, a Kisalföld, és a KEMMA összevont divízió főszerkesztője

A továbbiakban Pásztor Zoltán megbízott főszerkesztőként irányítja a szakmai munkát.

A lakás komfortja sokszor egyetlen rossz döntésen múlik

Egy otthon kényelmét könnyű természetesnek venni egészen addig, amíg valami nem működik úgy, ahogy kellene.

Felolvasólánccal és ingyen elvihető könyvekkel ünneplik az Olvasás Világnapját Győrben

Szeptember 8-án a Honvéd Ligetben várja programokkal a győrieket a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér.

Locsolással kezelték a felbontott azbesztes zúzalékot Bükön

Megkaptuk a 25 tonna szennyezett kőzet felszedésének protokollját.

Női seriff lesz a városban: megválasztotta az Országgyűlés Unger Annát a vagyonvisszaszerzési hivatal élére

137 képviselő támogatta az NVVH új elnökét - a hivatal szeptember 1-jén kezdi meg működését.

Ismét nem működik a röntgengép Sárváron 

Celldömölkre kell utazniuk a betegeknek.

Az önálló varrógépkezelés művészete: tanfolyamok, amik segíthetnek

Sokan álmodoztak már arról, milyen lenne önállóan kezelni a varrógépet és saját ruhadarabokat alkotni.

Gyere! Mutatjuk, mit csinálj Győrben a nyár utolsó hétvégéjén!

Zajlanak a bornapok, de rengeteg minden mást is kínál a város. 

Jó hír a győrieknek: szeptember 1-jén újra megnyitják a Zrínyi utat, és a buszok is visszatérnek eredeti útvonalukra

Az iskolakezdésre befejezik a legfontosabb munkákat, a járdák helyreállítása azonban még szeptember első felében is folytatódik.

Diószegi Judit: A jogerős ítélet előtt is van lehetőség kényszerintézkedések alkalmazására

A TISZA Párt győri országgyűlési képviselője szerint félreértésre adhat okot az NVVH elnökjelöltjének meghallgatásán elhangzott kijelentés a jogerős ítéletekről.

DÖNTÉS - Leaszfaltozza az azbeszttel szennyezett utakat a szombathelyi önkormányzat!

Jövő hét hétfőn rendkívüli testületi ülésen engedhetnek zöld utat a képviselők Nemény polgármester akaratának.

Jelentős változások jönnek Győr vasúti közlekedésében: több vonat helyett pótlóbusz közlekedik hamarosan

Szeptember 11. és 22. között pályakarbantartás miatt vágányzári menetrend lép életbe, az utazóknak hosszabb menetidővel is számolniuk kell.