Már a WHO is arra figyelmeztet, hogy egész Európában növekszik a koronavírusos megbetegedések száma

Fehér Buda 2020-09-17 19:26:03
Rosszabb a helyzet, mint a márciusi tetőzéskor.

A múlt héten hét nap alatt több mint 300 ezer koronavírusos megbetegedést regisztráltak Európában, ami több, mint amit a márciusi tetőzéskor mértek. A számokat látva több egészségügyi szakértő is arra figyelmeztette az európaiakat, hogy továbbra is tartsák be a járványügyi szabályokat. A WHO sem tett másképp, egy csütörtöki sajtótájékoztatón a szervezet európai igazgatója, Hang Kluge azt mondta, Európa nagyon komoly helyzettel néz szembe, és arra kérte a kormányokat, hogy egy picivel se csökkentsék a karantén idejét, írja az Independent.

Kluge szerint az európai országok több mint felében 10 százalékkal, vagy ennél is többel növekedett a megbetegedések száma az elmúlt két hétben. Hét országban pedig megduplázódtak az esetszámok. Az is először fordult elő, hogy egy hét alatt 300 ezer új beteget találjanak a kontinensen. Kluge azt mondja, tavasszal és a nyár elején már láthattuk, mennyire hatásos, ha az emberek betartják a szabályokat, aminek következtében júniusban rekordalacsony számokat rögzítettek.

Kluge viszont azt mondja, hogy a szeptemberi megbetegedések száma mindenki számára fontosnak kell lennie, hiszen rámutatnak, hogy nem csak a tesztek számai miatt, hanem az új fertőződések miatt is növekedett ekkorát a fertőzöttek száma. Mindeközben néhány országban már azt fontolgatják, hogy lerövidítik a karantént azok számára, akik koronavírus-fertőzöttekkel kerültek kapcsolatba. Kluge továbbra is kiáll amellett, hogy a betegség akár két hétig is lappanghat, ezért azt tanácsolja a kormányoknak, tartsák be a WHO javaslatait.

Angliában és Franciaországban viszont már meglépték a rövidítést, a szigetországban 10, a franciáknál 7 napig kell karanténban lennie annak, akinél fenáll a fertőzésveszély. A WHO sajtótájékoztatóján végül elmondták, Európában eddig közel öt millió megbetegedést, és 227 ezer halálesetet regisztráltak, a szakemberek szerint ez a szám csak nőni fog a következő hetekben.

Szólj hozzá!

A Haladás-szurkolóknak megszűnt létezni Király Gábor

Közös nyilatkozatot adtak ki a szurkolói csoportok. A Szombathelyi Haladás jelenlegi ügyvezetője által elnököl szurkolói egyesület is megosztotta az állásfoglalást.

Angol házi döntőt rendeznek az Európa Ligában

A hazai bajnokságban vergődő csapatok vívnak a második számú európai trófeáért.

Titkos kalandozás a hálószobában

Szigorúan felnőtteknek szóló tartalom!

Pintér Sándor nem segít Pintér Bencének

Segítséget nem, de vállveregetést kapott a győri rendőrség a Belügyminisztériumtól. 

Áprilisban a tavalyihoz képest 4,2%-val nőttek az árak

Márciushoz képest viszont már csak 0,2% volt az infláció.

Iskolabusz létesítésének kérdésével szondázzák a sárvári szülőket

A városvezetés szerint ez lehet a megoldás a dugók megszüntetésére.

Fideszes lobbierő: kikosarazta a Magyar Közút Antal Imrét

A győri önkormányzati képviselő a Széchenyi híd zajvédő falának meghosszabbítását szerette volna elérni.

Bármelyik fideszes listás képviselőjelölt beleülhet Hende Csaba megüresedett parlamenti székébe

Időközi választás helyett a Fidesz-KDNP vezetése dönti majd el, hogy ki vehetni fel a mandátumot. Illés Károly az egyedüli listán szereplő szombathelyi jelölt.

Az akkor volt, most meg most van! 

Ismerje meg Hende Csaba hat pontját.

Lakossági fórumot tartanak a győri zárkertieknek

Nyilvános plénum előtt mondhatják el napi problémáikat az érintettek. 

Hol tart ma a webhosting?

Az online jelenlét manapság szinte elkerülhetetlen, legyen szó kisvállalkozásról, e-kereskedelmi platformról vagy nagyvállalatról.

Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől

És elválnak Dobrev Klárával.

Május 20 után parlamenti képviselő nélkül maradhat Szombathely

Frissítve: Hivatalosan is Hendét és Poltot javasolta a Fidesz alkotmánybírának.

A 125 éves Győri Városháza előtt futnak be a 100 éves Tour de Hongrie versenyzői

Az idei körverseny első befutóját adja a folyók városa.