Költségvetési csalás gyanúja miatt nyomoznak a Párbeszéd és a Momentum ellen

ugytudjuk.hu 2019-02-16 13:18:00
A nyomozással a NAV-ot bízták meg miután az Állami Számvevőszék feljelentette a két pártot.

A Magyar Nemzet információi szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) költségvetési csalás gyanúja ­miatt rendelt el nyomozást a Momentummal és a Párbeszéddel szemben, mégpedig az Állami Számvevőszék (ÁSZ) feljelentése alapján, amelyet a szervezet a Legfőbb Ügyészségen tett meg.

Az ÁSZ szerint a két párt nem tudott rendesen elszámolni a 2018-as választási kampányban elköltött pénzekkel, ezért tették a feljelentést. Az Állami Számvevőszék január közepén zárta le a mindkét párt, ezek alapján kezdeményezték mindkettő költségvetési támogatásának felfüggesztését.

Hajnal Miklós a Momentum szóvivője a Hvg.hu-nak azt mondta, őket még senki sem kereste meg, állnak elébe a vizsgálatnak mert nincs rejtegetni valójuk.

Szólj hozzá!

Lemondott Haba Vilmos, a győri Jobbik elnöke

Facebook-oldalán jelentette be a hírt.

Weöres Sándor és Károlyi Amy beugrott egy feketére a szombathelyi Nagyszállóba

Különös alakok lepték el a bezárt hotel földszinti ablakait. Derkovits Gyula önarcképe is megjelenik.

Gyógygombák és kender: harmónia az egészség szolgálatában

Az idők folyamán a természet ajándékai mindig is fontos szerepet játszottak az egészség megőrzésében.

Megkezdődik a szombathelyi Liget utcai híd felújítása

Jövő héttől lehet forgalomkorlátozásra számítani a környéken.

200 millió forintot nyert Körmend a Rákóczi Ferenc utcai háziorvosi- és fogorvosi rendelők fejlesztésére

Az épületek új hőszigetelt ablakokat kapnak, és LED világítást szerelnek fel.

Belvárosi forgalomkorlátozást hoz magával a szombathelyi Urban pARTy

Szombaton sétáló utcává változik a Kőszegi utca.

Alig 3 millió forint nyereséggel zárta a tavalyi évet a C.P. Portál Kft.

Miközben közel félmilliárd forint volt Varga Jenő, sárvári önkormányzati képviselő cégének a bevétele.

Újra Fröccsnapok lesznek a hétvégén Győrben 

Jön a nyár legpezsgőbb hétvégéje.

Remek rajt a Gyermek OB-n Győrben 

A városban tényleg úszóbajnokok születnek.

Gépjármű-kiskereskedelemre váltott Illés Károly vállalkozása

Továbbra is veszteséget termel a szombathelyi önkormányzati képviselő Kft.-je.