Kizáródtak a lakók a telkeikről - így sikerült az uniós esővíz-elvezetés Szombathelyen

ugytudjuk.hu 2019-07-27 12:54:00
Az önkormányzat azt mondja, igenis szervezetek lakossági fórumot a tervekről, igaz, a városi honlap almenüjében tették közzé - nem is nagyon ment el senki. Más baj is van a csapadék-elvezetővel, ami 140 millióba fájt.

Július elején tartott sajtótájékoztatót Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP) polgármester és Illés Károly (Fidesz-KDNP) alpolgármester Szombathelyen a Rumi úton - kezdi cikkét az Átlátszó. A sajtóesemény látványosra sikeredett, hiszen a háttérben sárga mellénybe öltözött, védősisakot hordó munkások még dolgoztak. A városvezetés bejelentette, hogy elindult az a beruházás, amit az EU fizet, 800 millió forintból 8 utca csapadékvíz-elvezetését újítják fel, vagy, ahol még nem volt árok, ott kialakítják.  


Az egyik ilyen utca a Rumi út. Örültek is a lakók a bejelentésnek. Ha jött egy nagyobb eső, akkor sok háznál az udvar, de volt ahol még a pince is vízben állt. 


A lakók öröme egészen két héttel ezelőttig tartott, amikor egy reggel váratlanul megjelentek a házuk előtt a munkagépek. A problémát nem is az okozta, hogy a szakemberek nekiálltak dolgozni, hanem sokkal inkább az, hogy a kivitelező olyan tervek alapján dolgozik, amit a lakókkal senki nem egyeztetett. 


Mert, hogy van például olyan telek, aminek két bejárata is van: egy a garázshoz egy a kerthez. De az új tervek alapján a lakó ezután csak a garázsához kap bejárót. Másnál az okoz gondot, hogy a korábbinál jóval szűkebb behajtó hidat kap, ami pedig azért problémás mivel az útra felfestett záróvonal miatt képtelen ráfordulni a szabályok betartásával. Volt már olyan eset, hogy valaki emiatt húzta le az autóját az új híd fejénél.
Felháborodásukban a lakók egy emberként fordultak a polgármesterhez, hogy valamit tegyen az ügyben. Puskás válaszlevelében azt írta, hogy 2018 májusában megvolt a lakossági fórum, röplapokat is terjesztettek a beruházásról, ami EU-s finanszírozású, így a szigorú szabályozás miatt azon már nem tudnak módosítani.


Puskás a problémás ingatlanok összegyűjtésére egy hetet adott, a hivatalban július 22-ig lehet jelezni, hogy melyik lakó szeretne szélesebb behajtót vagy a pályázat keretén belül megépített mellé még egyet. De az, hogy ez mennyi költséggel jár majd, nem közli. Ahogy azt sem, hogy ezeket a költségeket ki fizeti majd ki. 


Közben az is kiderült, hogy valóban volt lakossági fórum tavaly, ám annak jegyzőkönyve szerint a fórumon, a 8 utca több ezer lakója közül, mindössze hárman vettek részt.


A fórumot ugyanis csupán a városi honlapon, a szombathely.hu-n hirdették meg, a közlemény egy almenűpontban szerepelt. Egyéb, szélesebb körű publicitása nem volt. 


A röplapokból pedig a hivatal mindössze 800-at készített, amit a 8 utcára osztottak el. Azt pedig maga a városháza is elismerte, hogy az érintett lakosok száma többszöröse volt a kinyomtatott szórólapoknak. Így aligha kaphatott mindenki értesítést a kezdődő munkáról és arról, hogy a szakemberek elbontják azokat a bejárókat, amiket akár már 70 éve is használnak sok helyen. 


A múlt héten a körzet ellenzéki képviselője Tóth Kálmán (Éljen Szombathely-MSZP-DK-Együtt) tartott sajtótájékoztatót a helyszínen. "Nagyon úgy tűnik, hogy a tervező sosem járt a helyszínen, szinte biztos, hogy műholdkép alapján tervezett, a realitásokat nem vette figyelembe" - mondta akkor a képviselő. 


De Tóth a már elkészült kivitelezést is kifogásolta, azt mondta, hogy a csapadékvíz nyílt elvezetését sikerült úgy megtervezni, hogy az alján lesz csak betonlap, az oldalán füvesítés lesz. Viszont már most látható, egy délutáni kisebb eső után, hogy az eső oldalról belemossa a földet. Ez rövid időn belül eltömíti hordalékkal, el fog dugulni és megakadályozza majd azt a célt, amire egyébként azt a 140 millió forintot költötték, amibe a Rumi út 7 kilométeres szakasza került.


Mivel uniós forrásból csak az a terv finanszírozható, ami az engedélyes kiviteli terveken van, így a mostani állapotokat újraépíteni nehéz lesz. Most azt vizsgálják, hogy hogyan lehetne úgy megépíteni a hiányzó, vagy kiszélesíteni a már meglévő hidakat, hogy a költségek ne a lakókat terheljék. És akkor még ott van az árok, aminek jelenleg omlik a földes oldala.
 

Szólj hozzá!

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.