Kifosztott egy 90 éves, mozgáskorlátozott nénit, sokadszorra kerülhet börtönbe

ugytudjuk.hu 2019-08-26 18:47:00
Többszörös visszaeső az elkövető.

A gyanú szerint egy nő augusztus 21-én a délelőtti órákban megjelent az egyik makói lakóháznál, hogy lopjon.

Tudta, hogy a házban egy idős, mozgásában jelentősen korlátozott ember lakik. Amíg a sértett a ház melléképületében tartózkodott, a gyanúsított a nyitott kapun és a ház nyitott bejárati ajtaján bement a hálószobába, ahonnan ellopta a házban lakó mintegy 570 ezer forint készpénzét, valamint még mintegy fél millió forint értékben aranyékszereit. Amikor a helyszínt el akarta hagyni, összetalálkozott a ház bejárati ajtajában a sértettel, de ennek ellenére elmenekült.

Az eddigi eljárás során a bűncselekménnyel okozott kár nem térült meg.

A főügyészség a bűnismétlés veszélye miatt indítványozta a letartóztatását egy hónapra, figyelemmel arra, hogy a gyanúsított különös és többszörös visszaesőnek minősül.

A gyanúsítottat több alkalommal ítélték hasonló jellegű bűncselekmények miatt végrehajtandó szabadságvesztésre és a fenti bűncselekményt is röviddel azután követte el, hogy korábbi szabadságvesztéséből szabadult.

A nyomozási bíró a főügyészség indítványának helyt adva elrendelte egy hónapi időtartamra a gyanúsított letartóztatását. A bíróság végzése nem végleges, azzal szemben a gyanúsított és védője fellebbezést jelentettek be a szabadlábon történő védekezés érdekében.

Szólj hozzá!

Kőszeg és Körmend együtt pályázik a Kastélyút Programba

Akár 300 ezer euró is érkezhet az Alpokaljára, turisztikai programra.

Palotai Károly emlékoszlopot avattak Győrben 

A focistaként és játékvezetőként is csúcsra ért legendát, emberségéért szerették igazán. 

37 ország 170 sportolóját várják Szombathelyre

Argentínából, Ausztráliából, Új-Zélandról, Bangladesből, Kínából, Kolumbiából, Hongkongból, Indonéziából, Indiából, Jamaicából, Mongóliából, a Dél-afrikai Köztársaságból és Tajvanról is éreznek sportolók.

Négy generációs vendéglátós család volt, most mégis bezárták a szombathelyi Május 1 vendéglőt

Az adó és az adminisztrációs terhek késztették erre őket. Most vendégházként üzemel tovább az épület.

A motorok világítása: hatékonyabb és biztonságosabb megoldások

Valaha gondolkodtál már azon, hogy milyen fontos szerepe van a motorokon alkalmazott világításnak?

Hamis Labubu szállítmányra csaptak le a NAV-osok

A fináncok több mint 43 ezer darab hamis játékfigurát és kiegészítőt találtak a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

Magyar Péter: Orbán háromszor buktatta le magát Hont András propagandistánál. Mennie kell. Menni fog.

A TISZA szerint nyilvánvalóvá vált, hogy milyen közpénzpazarlás folyik.

Győr lesz a házigazdája az 53. Országos Elsősegélynyújtó Versenynek

Elsősegély élesben a városban, szeptember 20-án. 

Hogyan lehet még energiatakarékosabb az otthonunk?

Napjainkban a fenntarthatóság a legfontosabb szempontok közé tartozik.

A Pelikán Hotel éttermébe költözne a Pannónia 

De a Pannónia Ház sem maradna üresen. Az egyelőre tervek szintjén létező elképzelésről az üzemeltető egyelőre nem nyilatkozott.

5 ezer 550 forintra nőhet az egynapos autópálya matrica 2026-ban

A 10 napos országos matrica 7 ezer forintra dárgulhat.

A DK kedvezményes tojás-és tésztavásárt indít országszerte

20 darab tojás 780 forintba fog kerülni náluk.