Két új buszjárat indulhat nemsokára Vas megyéből Ausztriába

ugytudjuk.hu 2019-08-06 18:15:00
Szükség is van rá, jelenleg gyalog gyorsabban átérünk a határon, mint tömegközlekedéssel.

Nemrég írtunk arról, hogy milyen őrületesen hosszú időt vesz igénybe tömegközlekedéssel eljutni Szombathelyről Felsőőrbe (Oberwart). Akinek ugyanis nincs saját autója, az felkötheti a gatyáját, hiszen 

busszal majdnem 11 órába telne eljutni a vasi megyeszékhely testvérvárosába.

Pedig nincs is messze egymástól a két település, nagyjából 40 kilométert kell utazni ahhoz, hogy kiérjünk. A Google adatai szerint viszont jobban járnánk, ha gyalog indulnánk az útra, hiszen így 7 óra 45 perc alatt ott lehetnénk, ezzel pedig több mint három órát spórolnánk.

Több mint 3 órát spórolhatsz, ha a közösségi közlekedés helyett gyalog indulsz Szombathelyről Felsőőrre

Horváth Zoltán Pedig az osztrák település itt van a szomszédban. Történelmi, földrajzi, gazdasági indokai is lennének, hogy Szombathely minél erősebb kapcsolódási pontokat építsen ki Felsőőrrel (Oberwart), azonban a két, egymáshoz kb. 40 km-re lévő település között alig van hivatalos kapcsolat, pedig 1983-tól egymás testvérvárosa is. A kapcsolatok hiányáról tanúskodik az is, hogy 2018.

A cikkünk megjelenése utána Ungár Péter, LMP-s országgyűlési képviselő egy kérdéssel fordult az innovációért és technológiáért felelős miniszterhez, Dr. Palkovics Istvánhoz. Ungár azután érdeklődött, hogy folynak–e tárgyalások a két ország közötti közlekedés hatékonyabb kiépítéséről, hogy minél könnyebben lehessen elérni a szomszédos határ menti településeket.

Palkovics a válaszában leírta, hogy jelenleg is létezik olyan buszjárat, ami közvetlenül Szombathely és Felsőőr között közlekedik. A tanítási napokon reggel kettő busz viszi a diákokat az osztrák tanintézményekbe, és két külön busz is hozza őket haza délután. Palkovics azt mondja, ez a járat már évek óta kifogástalanul működik, átlagosan 48 perc alatt teszi meg az utat.

Ami számunkra azonban érdekesebb lehet, az az, hogy az Európai Unió társfinanszírozásával, az Interreg Central Europe területi együttműködési program Connect2CE projektje keretében már vizsgálták a menetrendi tömegközlekedés lehetőségét. Összesen hat Vas megyei település viszonylatában, Szentgotthárdon, Pinkamindszenten, Pornóapátin, Bucsun és Kőszegen vizsgálták meg az összeköttetés lehetőségét, végül javaslat született a Szentgotthárdon forduló osztrák és magyar vonatok közötti átszállási idő csökkentésére.

Ezen kívül kettő teljesen új, a határt átlépő autóbusz lehetőségét vizsgálták meg.

Az új járatok Grazból indulnának, majd az A2-es autópályán haladnának. Ezután Németújvárat (Güssing) érintve Körmendig, illetve Felsőőr érintésével Szombathelyig közlekednének.

Palkovics a válasza végén leírta, hogy jelenleg a menetrend-tervezési és a szakmai előkészítő munkák zajlanak. A további tárgyalások az új járatok műszaki, személyi, finanszírozási, szabályozási és egyéb feltételeiről akkor kezdődhetnének meg, ha sikerülne kidolgozni egy megvalósítható menetrendet.

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.