Reklámkiadások: Két, ugyanarra az adatra érkező kérdésre, két különböző választ küldött a szombathelyi erdészet

Farkas Bazsi 2019-01-22 11:52:00
Lehet, hogy maguk sem tudják, hogy éppen melyik Fidesz közeli médiát tömik ki pénzzel?

Az állami erdők mindenkinek nyitva állnak - ehhez hasonló spotokat lehetett hallani a Rádió 1 Szombathelyen, nem is egyszer, sokszor. A Rádió 1 2017 szeptemberétől érhető el Szombathelyen, a korábbi Frisss Rádió egy megállapodás értelmében átadta a frekvenciát Andy Vajna országos hálózatának. 

De mit is kell reklámozni az erdők nyitva tartásán? - teheti fel a kérdést az olvasó. Gyakorlatilag semmit. Az erdészet egy jól működő iparág, az Opten adatai szerint a Szombathelyi Erdészeti Zrt. 2017-ben 5 milliárd 386 millió forintos bevételt könyvelt el, amiből 154 millió forint tiszta nyeresége volt a cégnek. 2016-ban 179 millió, 2015-ben pedig 182 millió forintos nyereséggel zárt. Tényleg stabilan nyereséges cégről van szó.

Az állami cégnek nem is kell igazából reklám, a megjelenéseik inkább egy-egy akcióhoz, képzéshez kötöttek, na meg péládul, mint az a rádiós példa is mutatja, sokkal inkább szponzorációs jellegűek. 

Ezt mutatja alátámasztani az a jó néhány 2018-ban megjelent cikk is, ami a Fidesz közeli frisss.hu-ra, mint szponzorált tartalom került ki. 

“Ősszel újra elindul a pedagógusoknak szóló gyalogos vándortábor-vezető továbbképzés”, “A kirándulók igényeit szolgáló fejlesztések valósulnak meg a Parkerdőben”, “Évzáróra készülnek az erdészek” - csak néhány cím a megjelenés szerinti szponzorált tartalomból. 

Ezért is voltunk kíváncsiak arra, hogy mennyi pénzt költött el reklám megjelenésre a szombathelyi erdészet, és mindezt milyen médiumnál tette meg. Közérdekű adatigényléssel fordultunk hát, a közpénzből működő ZRt.-hez, ami a következő listát küldte el nekünk:


Ebből a táblázatból az kiderül, hogy az Erdészet közel 2,5 millió forintot költött el, ebből a legtöbbet a kormányközeli Vas Népe, és a Rádió 1 kapta. 

A csavar azonban most következik, ugyanis velünk párhuzamosan Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője is benyújtott egy közérdekű adatigénylést, ugyan ezekre az adatokra. Csak, hogy pontosak legyünk a mi kérdésünk úgy szólt, hogy:

2018-ban mely sajtótermékekben (rádió, tv, nyomtatott és internetes lap), és mekkora összegben jelentek meg fizetett hirdetéseik?

Ungár pedig úgy kérdezett, hogy:

Kérem szíveskedjen megküldeni számomra, táblázatos formában, a Szombathelyi Erdészeti Zrt.  2018-as évi reklámokra költött kiadásait, illetve azon cégek listáját, melyekkel e célból a társaság szerződést kötött!


A nekünk küldött választ már mutattam, most jöjjön a parlamenti képviselőnek küldött válasz:


Valahogy sehogy sem jön ki a matek. Még ha úgy is vesszük, hogy mondjuk a Vas Népe esetében az erdészeti reklámokat nem közvetlen egy az egyben a lapot kiadó cégnek fizette ki az erdészet, a végösszegnek egyezni kellene. 

Míg egyik táblázatban a Vasi Frisss Rádió Kft. (amely cég jelenleg a Frisss.hu-t adja ki) 1,5 millió forinttal van jelen, mint reklámpartner, addig a másik oszlopban egy betűvel sem szerepel. Ez már csak azért is érdekes, mivel, mint ahogy az előbb írtam, a Frisss.hu-n jó néhány cikk jelent meg “Szponzorált tartalom” szerzővel 2018 év végén. A Fidesz közeli portál cikkei azonban a hozzánk eljuttatott válaszban nem szerepelnek.


Ami azonban biztos és mindkét táblázatból látszik, hogy egyetlen olyan médium sem kapott támogatást az állami cégtől, amely nyíltan ellenzéki lenne. 


Az erdészet reklám költéseinek van egy másik oldala is. Tavaly novemberben írtunk egy cikket a szombathelyi Parkerdőben uralkodó áldatlan állapotokról. A környéket folyton ellepi a szemét, illegális szemétlerakók tömkelege várja, hogy felszámolják. Lelkes civilek egy csoportja próbált változtatni a helyzeten. A terület kezelője a Szombathelyi Erdészet, így annak tisztántartása is az ő dolgak lenne. Ezzel ellentétben azonban már ott tart az ügy, hogyha a civilek nem szedik össze a szemetet, akkor gyakorlatilag senki. Az erdészet egy “szponzorált tartalomként” megjelent cikkében azt közölte, hogy Vas megyében milliókat költ a hulladék kezelésre, ebből kifejezetten a Parkerdő a teendőktől függően 5-10 millió forintba kerül, aminek sajnos nagy része az illegális szemétlerakók felszámolása. 

Ha valaki sétál egyet a szombathelyi Parkerdőben, akkor láthatja, hogy ennek azonban alig-alig van látszata. 

A kérdés pedig itt lesz érdekes, hogy nem lenne e célszerűbb évi 2 millió 464 ezer 543, vagy 2 millió 672 ezer 245 forint (ezt ugye egyelőre maga a cég sem tudja) reklám/szponzorációs költséget inkább az illegális szemét elleni harcra fordítani, mint a Rádió 1-et és/vagy a Vas Népét kitömni belőle?

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.