Nyolc embert ítéltek el gyermekpornográfia miatt Vas megyében az elmúlt négy év során

Kovács Lilla 2020-10-20 08:07:26
Gyermekprostitúció kihasználása miatt is kellett ítéletet hozniuk a vasi bíróknak.

Nyáron került a figyelem középpontjába Kaleta Gábor, a volt perui diplomata, akit gyermekpornográf felvételek birtoklása miatt ítéltek egy év felfüggesztett börtönre, és 540 ezer forint pénzbírságra. (Közben egy másik fideszes politikusról is pedofil vádak derültek ki.) Mivel a politikus 19 ezer olyan pornográf fotót birtokolt, ami kiskorúakról készült, így a közvélemény érthető okokból háborodott fel. Ekkor adott ki a Legfőbb Ügyézség egy közleményt, melyben azt írták,

A volt diplomata ügyében kiszabott ítélet beleillik az eddigi ítélkezési gyakorlatba, attól nem tér el.

 

A közlemény kitért arra is, hogy

  • Az elmúlt öt évben országosan 117 vádlottal szemben született tizennyolcadik életévét be nem töltött személyről vagy személyekről pornográf felvétel megszerzése, tartása miatt jogerős ítélet.
  • Az ügyészség 74 vádlott esetében indítványozott végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztést, a bíróság ezt a büntetést 69 vádlottnál szabta ki.

 

Szinte lehetetlen gyermekpornográfia miatt börtönbe küldeni valakit Magyarországon

Nagy felháborodás követte a Budai Kerületi Bíróság döntését, miszerint Kaleta Gábor, volt perui diplomatát egy év felfüggesztett börtönre és 540 ezer forintos pénzbírságra ítélték 19 ezer darab, gyermekekről készült pornográf felvétel birtoklása miatt. Ezzel kapcsolatban adott ki közleményt a Legfőbb Ügyészség, melyben azt írják, A volt diplomata ügyében kiszabott ítélet beleillik az eddigi ítélkezési gyakorlatba, attól nem tér el.

 

Ezért kikértük a Szombathelyi Törvényszéktől, hogy az elmúlt öt évben Vas megyében hány embert ítéltek el szexuális bűncselekmény miatt.

 

Az adatokat 2016-tól 2019-ig kaptuk meg, ám a 2019-es adatok még nem lezárt statisztikai adatbázisból kerültek kigyűjtésre. Az adatok értelmezéséhez figyelembe kell venni azt is, hogy több ítéletnél lehetséges, hogy egy terhelt több büntetést és intézkedést is kaphatott, így az ítéletek száma meghaladhatja az elítéltek számát. 

 

A táblázatból látszik, hogy Vas megyében gyermekpornográfia miatt 8 embert ítéltek el. De mi tartozik ide? 

A BTK 204. paragrafusa szerint:

204. § (1) Aki tizennyolcadik életévét be nem töltött személyről vagy személyekről pornográf felvételt

  • megszerez vagy tart,
  • készít, kínál, átad vagy hozzáférhetővé tesz,
  • forgalomba hoz, azzal kereskedik, illetve ilyen felvételt a nagy nyilvánosság számára hozzáférhetővé tesz.

(4) Aki tizennyolcadik életévét be nem töltött személyt vagy személyeket pornográf műsorban

  • szereplésre felhív,
  • szerepeltet,
  • olyan pornográf műsoron vesz részt, amelyben tizennyolcadik életévét be nem töltött személy szerepel vagy ilyen személyek szerepelnek,
  • tizennyolcadik életévét be nem töltött személy vagy személyek pornográf műsorban való szerepeltetéséhez anyagi eszközöket szolgáltat.

(6) Aki tizennegyedik életévét be nem töltött személyről vagy személyekről pornográf felvétel készítéséhez, forgalomba hozatalához vagy az azzal való kereskedelemhez szükséges vagy azt könnyítő feltételeket biztosítja.

a) pornográf felvétel: az olyan videó-, film- vagy fényképfelvétel, illetve más módon előállított képfelvétel, amely a nemiséget súlyosan szeméremsértő nyíltsággal, célzatosan a nemi vágy felkeltésére irányuló módon ábrázolja,

b) pornográf műsor: a nemiséget súlyosan szeméremsértő nyíltsággal megjelenítő, célzatosan a nemi vágy felkeltésére irányuló cselekvés vagy előadás.

 



 
 

 

Gyermekprostitúció kihasználása miatt már kevesebb ítélet született. Sajnos így is meg kell jegyezni, hogy az osztrák Die Presse egy 2017-es cikkében arról számol be, hogy Bécsben a gyermekprostituáltakak közt minden negyedik magyar - köztük olyan is van, aki még nem töltötte be a 12-t. A témára vonatkozó magyar törvények így is kicsit visszásak, erről itt írtunk bővebben:

 

Hiába áldozatok a gyermekprostituáltak, alig védi őket valamilyen törvény

Több civil szervezet is sikernek éli meg az Alkotmány Bíróság pénteken közzétett határozatát, miszerint nem lesznek büntethetőek a fiatalkorú prostituáltak. A szabálysértési törvény változásával sikerült elérni, hogy az érintettekre ne elkövetőként tekintsenek, eddig ugyanis akár börtönbe is kerülhetett az a gyerek, aki prustitúciót végzett. Ez azonban nem felel meg az ENSZ Gyermekjogi Egyezményével, amelynek 34.

 

A Btk. 203 paragrafusa szerint gyermekprostitúciónak számít:

  • Aki tizennyolcadik életévét be nem töltött személy prostitúciójából haszonszerzésre törekszik,
  • Aki tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel való szexuális cselekményért ellenszolgáltatást nyújt,
  • Aki részben vagy egészben tizennyolcadik életévét be nem töltött, prostitúciót folytató személlyel tartatja ki magát,
  • Aki olyan bordélyházat tart fenn, vezet, vagy olyan bordélyház működéséhez szolgáltat anyagi eszközöket, amelyben tizennyolcadik életévét be nem töltött személy folytat prostitúciót.

 

Meglehet, hogy ebből a csoportból került ki elítélt a következő esetekben is, itt ugyanis nincs már konkrétan feltüntetve, hogy az alábbi bűncselekmények áldozatai 18 éven aluliak vagy felüliek voltak. 

 

A Btk. szerint, aki mást szexuális cselekményre vagy annak eltűrésére kényszerít, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, aki a szexuális kényszerítést

  • tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére,
  • a hozzátartozója, vagy nevelése, felügyelete, gondozása, gyógykezelése alatt álló személy sérelmére, illetve a sértettel kapcsolatban fennálló egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyával visszaélve követi el.

A büntetés öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha a szexuális kényszerítést tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére követik el.

 

Szexuális erőszakot követ el, és bűntett miatt két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, aki

  • a szexuális kényszerítést erőszakkal, illetve az élet vagy a testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel követi el,
  • más védekezésre vagy akaratnyilvánításra képtelen állapotát szexuális cselekményre használja fel.

Szexuális erőszakot követ el az is, és öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés büntetéssel büntetendő, aki tizenkettedik életévét be nem töltött személlyel szexuális cselekményt végez vagy végeztet.

A büntetés öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekményt

  • tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére követik el,
  • az elkövető a hozzátartozója, vagy nevelése, felügyelete, gondozása, gyógykezelése, illetve egyéb módon a hatalma vagy befolyása alatt álló személy sérelmére követi el, vagy
  • azonos alkalommal, egymás cselekményéről tudva, többen követik el.

 

 

Az a tizennyolcadik életévét betöltött személy

  • aki tizennegyedik életévét be nem töltött személlyel szexuális cselekményt végez, vagy ilyen személyt arra bír rá, hogy mással szexuális cselekményt végezzen, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő,
  • aki tizennegyedik életévét be nem töltött személyt arra törekszik rábírni, hogy vele vagy mással szexuális cselekményt végezzen, három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Ha a sértett az elkövető hozzátartozója vagy nevelése, felügyelete, gondozása, gyógykezelése alatt áll, illetve az elkövető a szexuális visszaélést a sértettel kapcsolatban fennálló egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyával visszaélve követi el, a büntetés két évtől nyolc évig, vagy egy évtől öt évig terjedhet. 

Az a tizennyolcadik életévét betöltött személy, aki tizennegyedik életévét betöltött, de tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel a vele kapcsolatban fennálló hatalmi vagy befolyási viszonyával visszaélve szexuális cselekményt végez, három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

 

 

Szólj hozzá!

Mit tehetünk a penészes falak ellen?

A penészfolt több egyszerű esztétikai hibánál: azt jelzi, hogy a fal környezetében tartósan jelen van a nedvesség.

Mutatjuk a hétvége győri programjait – senki sem fog unatkozni

Menő koncertek, fotókiállítás, Hyrox-edzés, köpölyözés, nemzetközi hockey torna, hogy csak néhányat említsünk. 

Rétvári Bence már csak az Úristenben bízik: fogolykiváltó imával szabadítaná ki a korrupcióval gyanúsított politikusokat

A KDNP frakcióvezetője az ‘56-os forradalom évfordulója előtt néhány nappal politikai foglyokról beszél. Ez pedig egy véleménycikk.

Mozdítható erdővel nyerték meg „A másik Győr” ötletpályázatot – a zsűri végül két második díjat és két különdíjat is kiosztott

A Terasz Csoport kezdeményezésére hét pályamű érkezett, amelyek új szemszögből mutatták meg, milyen lehetne a jövő Győrje. 

Több mint 545 millió forint támogatásra pályázik Kőszeg az azbesztmentesítési alapból

A pályázat benyújtásának határideje október 16-án jár le.

Pintér Bence: A jótékonyság fontos, de nem pótolja a társadalmi igazságosságot

A győri polgármester a Kantharosz Gála kapcsán beszélt a szociális támogatások bővítéséről és az új önkormányzati rendeletről, amely már az októberi közgyűlés elé kerülhet.

A világ legjobb kutatói között a győri Széchenyi István Egyetem 12 tudósa

A győri egyetem tudományos teljesítménye látványosan növekedett az elmúlt években.

Öt év fegyházat kapott egy szlovák drogfutár, aki Hollandiából hozott kokaint Magyarországra – a Győri Ítélőtábla jogerősen egy évvel súlyosította az elsőfokú ítéletét

Egy nemzetközi, fegyverekkel és kábítószerekkel kereskedő bűnszervezet tagjaként szállított drogot Magyarországra a férfi. 

Jogállami mérföldkő: lezárult a Magyarország elleni uniós eljárás, 4 milliárd 200 millió eurónyi támogatás szabadul fel 

Az Erasmus+ és a Horizont Európa programok is újra elérhetővé válnak a magyar egyetemek számára. 

Fényhajós felvonulás, különleges épületlátogatások és izgalmas programok várnak Győrben az október 23-i hosszú hétvégén

Megnyílnak a Városháza kapui, bepillanthatunk a bencések 400 éves örökségébe, és kivilágított hajók is felvonulnak a Mosoni-Dunán.

Kilencen pályáztak a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetői posztjára, de három pályázó nem felel meg a jogszabályi előírásoknak

5 év szakmai gyakorlatot ír elő egy kormányrendelet. Ezt a most megbízott ügyvezető sem tudja felmutatni. 

Nyomozást indított a rendőrség a győri Attila utcában történt éjszakai drogos-tüzijátékos balhé miatt

Garázdaság gyanújával, ismeretlen tettes ellen indult büntetőeljárás a Nádorvárosban történt incidens ügyében. 

Már beírhatjuk a naptárba: 2027 augusztusában ismét Savaria Karnevál!

Megvan a fix időpont, akár csak idén, jövőre sem a hónap végére hagyják a szervezők a történelmi időutazást.

Szerzetesek, grófok és táblabírák nyomában: különleges programokkal vár a Rómer Múzeum ezen a héten is

Várostörténeti séta, római kori időutazás, balatoni kirándulás és kreatív műhely is szerepel a heti kínálatban.

Miért fontos a megfelelő téli gumi?

A hideg évszak beköszöntével az autósok számára elengedhetetlenné válik a téli gumik felszerelése.

Közel három milliárd forint értékű fejlesztés és új szolgáltatások: eredményes másfél évet zárt a győri GYHG

A 112 település hulladékgazdálkodási feladatait ellátó társaság új járművekkel, korszerű gépekkel és folyamatosan bővülő lakossági szolgáltatásokkal dolgozik a térség tisztaságáért.

Bárány István veszi át Borkai Zsolt helyét a győri közgyűlésben – szerinte a közgyűlés munkájában a pártok csatája helyett, ismét a város közügyeinek kellene fókuszba kerülniük

A több mint húszéves önkormányzati tapasztalattal rendelkező politikus az Ugytudjuknak megerősítette, hogy vállalja a mandátumot.