Kásler szerint csúsztatás, hogy ki kellett üríteni az ágyakat

Székely Zoárd 2020-05-20 16:56:00
A hazaküldött betegekért az orvosokat teszi felelőssé.

A Demokrata című lap készített egy interjút Kásler Miklóssal, amire a Hír24 figyelt fel. A miniszter elmondta, mit gondol a koronavírus-járványról és az őt ért támadásokról. Közölte, hogy még a nyáron, valamikor a Semmelweis-napi ünnepségek idején átutalják az egészségügyi dolgozóknak ígért félmillió forintos elismerést.

Úgy véli, az ellenzék csak azért támadja, mert komoly érdeksérelmeket okozó átalakítások kezdődtek az egészségügyben, az oktatásban, a kultúrában. Az ellenzék célja a kormány megbuktatása, bármi áron,

"ezért hol az egyik, hol a másik minisztert támadják, gyalázzák."

A kórházi ágyak felszabadítását ismét azzal magyarázta, a legrosszabbra kellett készülni, hogy akár a magyar emberek tíz- vagy százezreit tudják folyamatosan gyógyítani.

"Nem felemelt karokkal vártuk a járvány tombolását."

Kásler csúsztatásnak nevezte, hogy ki kellett üríteni ágyakat.

"Ilyen utasítás soha nem hangzott el. A kezelés és az intenzív ellátás bővítésének a feltételeit kellett biztosítaniuk."

Kásler ismét óriási számokkal magyarázza az ágykiürítés bizonyítványát

A hazaküldött betegekért pedig az orvosokat teszi felelőssé.

"Az viszont, hogy kit küld haza és kit nem az orvos, kizárólag a saját szakmai és emberi felelőssége akár van járvány, akár nincs. Nem a minisztérium döntött a betegek kezeléséről, hanem a szakmai kollégium, amelynek 62 tagozata van, mert ennyi orvosi szakmát tartunk nyilván. E grémiumok dolgozták ki azokat az ajánlásokat, amelyek alapján el tudta dönteni az orvostársadalom, melyik betegség kezelését lehet átmenetileg elhalasztani, és melyikét nem. (…) Az orvostársadalom döntő többsége hősiesen helytáll, köszönet érte. De vannak közöttünk olyanok, akik nem szimpatizálnak a kormánnyal, és ha módjuk van rá, annak hangot is adnak, akár anonim módon, az ellenzéki pártokon és a sajtón keresztül."

A miniszter szerint az általa elküldött kórházigazgatók olyan hibákat követtek el, hogy neki mérlegelési lehetősége sem volt. A jövőről azt mondja, mivel ismeretlen a vírus, nincs védőoltás, elfogadott ellenszer, terápia, így

"továbbra is a legrosszabbra kell készülni, és aszerint lépni. Minden előfordulhat."

Négy lépcsőben elkezdték az egészségügyi ellátás normalizálását, de az óvatosság indokolt. Információi szerint a kórházak jól teljesítenek.

Kásler okoskodásnak titulálta a kritikákat, hisztériának a maszkok és a lélegeztetőgépek állítólagos hiányát és szerinte politikai alapon támadja az ellenzék. Erős túlzásnak tartja, hogy mindent rajta kérnek számon.

"Ez esetben az ellenzék túlbecsüli a képességeimet. (…) Nekem az a meggyőződésem, hogy a magyar emberek döntő többsége elégedett a kormány, azon belül pedig az egészségügy járványügyi intézkedéseivel és kezelésével."

A miniszter nem érzékeli, hogy le kellene mondania, utalást sem tapasztal arra, hogy Orbán Viktor kormányfő a támadások miatt neheztelne rá, arra pedig még büszke is, hogy a kormányt rajta keresztül próbálják támadni.

"Nem én vagyok az első, de nem is az utolsó, akit célkeresztbe állítanak. Igaz, kedvükre való engem támadni, mert megvallottan keresztény és nemzeti elkötelezettségű vagyok. Olyan személyek gyilkosoznak le, akiket vagy akik családtagjait gyógyítottam az onkológián. Ez szellemi alvilág, nem foglalkozom vele. Egész életemben fegyelmezett és tudatos ember voltam, a szeretteim és a nemzetem iránti felelősség mellett a hivatásom kötelez. Nem hagyom, hogy provokáljanak, hogy kizökkentsenek a lelki nyugalmamból."

A „meddig lehet ezt bírni” kérdésre úgy felel, ha presztízs, hiúság, pénz vezérelné, nem is lenne miniszter. Csak Orbán Viktornak mondott igent, senki másnak a felkérését nem fogadta volna el.

"Ezért őszinte meggyőződéssel mondhatom, hogy alvilági mesterkedésekkel nem lehet éket verni a kormány tagjai közé."

Az elszomorítja, hogy az ellenzék még a tragikus járványhelyzetet is alpári hecckampányokra igyekszik használni, az összefogás helyett.

 

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

 

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.