Kétéves az Ugytudjuk.hu, hogy megajándékozhassunk, olvasd el figyelmesen a cikket!
Brüsszelben jártak a hét elején Európa országainak állam- és/vagy kormányfői, hogy az Európai Tanács szokás szerint maratonira nyúló tanácskozásán, ami most éppen az EU-s költségvetésről szólt, eljátsszák a szokásos pantomimjüket.
Ez a következőképpen néz ki nagyjából minden egyes alkalommal
Van egy ügy vagy válság, amelyről nagyon gyorsan meg kéne egyezni, de az ügyben jelentősen eltér az EU keleti és nyugati, déli és északi államainak álláspontja, ami normális dolog, hiszen a szegényebb államok több és könnyebben elkölthető pénzt, a gazdagabbak nagyobb pénzügyi-gazdasági fegyelmet szeretnének érvényesíteni, vagy valamiféle ideológiai kérdés mentén tagolódnak az államok.
Az ügyben általában már van valami terv, amiről jó esetben nagy vonalakban megegyezett az EU két legerősebb állama, Németország és Franciaország, vagy ha nem tudtak megegyezni, akkor mindkét fél gyűjtött a maga álláspontja köré megfelelő számú szövetségest.
Ezután mindenki Brüsszelbe repül, előtte otthon elmondja, hogy márpedig ő ezt és ezt szeretné elérni, és ha ezt nem sikerül neki, akkor ilyen és olyan irgumburgum és hurrdurr fog következni.
Brüsszelben két- és többoldalú személyes találkozókat tartanak a felek az előzetesen már ismert álláspontok alapján. A találkozók valódi tartalmából a publikum utólag egysoros Twitter-bejegyzésekből és a Politico.eu nevű EU-politikai szakportál értesüléseiből tájékozódik, de sosem tudja meg, hogy miről beszélgettek valójában.
A tárgyalások mindig elhúzódnak, tárgyalóból tárgyalóba mennek az egyre fáradtabb vezetők, gyűlnek az engedmények, alakul a megállapodás. Hírek jönnek arról, hogy valaki borította az asztalt, biztos nem fog belemenni ebbe vagy abba a dologba, akkor őt újabb személyes találkozókon győzködi a többi állam- és/vagy kormányfő és az Európai Tanács meg az Európai Bizottság elnöke.
Végül megszületik a megállapodás, ami nagyjából ugyanaz, amit a német kancellár és a francia elnök egyébként előre letárgyalt, de mindenféle engedményekkel, amit aztán minden hazaérkező állam- és/vagy kormányfő győzelemként tud eladni a választói felé. Az Európai Parlament – az EU egyetlen közvetlenül, demokratikusan választott szerve – általában elégedetlen az eredménnyel, nekik a nemzetállami vezetők csúcsának folyásába nincs sok beleszólásuk.
Jó, de akkor most győzött Orbán, vagy nem?
A dolog lényege az, hogy mindenki győzzön, vagy dobjanak neki vagy olyan csontot, amit otthon győzelemként tud eladni, vagy annyira elsikáljanak vitás dolgokat a végső megállapodásban, hogy az adott ország megnyugodhasson. Mutassuk be ezt egy példán.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök legfőbb célja az volt, hogy a mostani megállapodásba ne kerüljön bele jogállamisági feltétel, magyarul hogy a Fidesz hazai egyeduralmának építésébe ne zavarjanak bele azzal, hogy mindenféle demokráciaféltő nyugati politikusok esetleg azt mondják, hogy mindezt nem akarják EU-s adófizetők pénzével finanszírozni, és még jogi eszközük is van, hogy ezt az EU-s intézményrendszeren keresztülvigyék.
A miniszterelnök ebben a tekintetben el is bukott, meg nem is: a jogállami feltétel bekerült, de úgy van kitalálva, hogy valójában továbbra is rendkívül nehéz lesz alkalmazni egy-egy tagállammal szemben – ahogy az Bakó Bea elemzéséből remekül kiderül.
Ezt Orbán normális viszonyok között nem tudna győzelmet varázsolni – hiszen tényszerűen bekerült a jogállamisági feltétel –, valójában azonban a Fidesz hírharsonáin keresztül manapság bármit lehet üvöltözni, a tábornak az lesz az igazság; a való világban pedig Orbán Viktor megnyugodhat, hiszen ha az aljára megyünk a dolgoknak, akkor várhatóan soha nem fogják a jogállamisági mechanizmussal elmarasztalni.
És miközben a magyar sajtó nagyobbik része és a magyar ellenzék egésze azzal van elfoglalva, hogy Orbán Viktor propagandájával vívjon harcot, aközben nem beszélünk arról, hogy mi is történt az EU-csúcson, ami tényleg érdekes: például az, hogy az EU országai még sosem vettek fel közösen ekkora kölcsönt, amiből most a koronavírusos segélyalapot finanszírozzák.
De akkor nem ment meg minket az EU?
A rövid válasz: nem. Mint azt már a sokadik alkalommal láthatjuk, a magyarországi demokrácia leépülése Orbán Viktor egyeduralma nem olyan téma, ami valójában megmozgatná az európai politika fogaskerekeit.
Ennek az az oka – mint azt Techet Péter az Azonnalin ismét levezette –, hogy Magyarország Németország gyarmata, és Németország nagyon meg van elégedve azzal, amit Orbán csinál. Persze a felszínen nem, meg van aggódás a jogállamiság miatt, de a német gazdaságnak nagyon jó, hogy Magyarországon a német multik minden lehetséges támogatást megkapnak, az ország pedig szolgáltatja a német szempontból olcsó munkaerőt az autógyáraknak.
Itt az ideje, hogy az ellenzéki oldalon mindenki elengedje azt a hagymázas álmot, hogy Orbán Viktort majd nem ők, vagy az általuk preferált politikusok, hanem az EU, meg a nyugati demokrácia fogja valaha is megállítani. A Fidesz pártcsaládja, Európai Néppárt már több körben is jelezte, hogy nem hajlandó a Fideszt megregulázni saját elvei mentén sem; az EU-s politikumnak pedig jóval égetőbb kérdései vannak annál, minthogy a keleti végeken mennyi aprópénzt raknak zsebre politikai maffiózók.
A következő EU-csúcson…
A nehezén egyébként túl vagyunk Európában: a tavalyi választás után nagy nehezen felállt az Európai Bizottság, az EU végrehajtó szerve, kiosztották a különféle pozíciókat, mostegaz új, hét évre szóló költségvetés és a koronavírus-segélycsomag.
Hacsak a gazdasági válság nem mélyíti el valamelyik euró-övezeti ország helyzetét úgy, mint 2015-ben Görögországét, vagy nem durran be megint a menekültválság, akkor
a következő időszakban talán lesz kicsi nyugi az európai fronton.
Valami oda nem illőt olvastál a cikkben? Ez csakis EZÉRT lehetett.
