Felszólította a Változást a Városért Egyesület Tóth Juditot, hogy adja vissza listás mandátumát

Farkas Bazsi 2026-06-09 20:13:35
A körmendi önkormányzati képviselő korábban úgy nyilatkozott, hogy visszaadja képviselői jogosultságait, majd nem történt semmi.

Közleményt adott ki a körmendi Változást a Városért Egyesület, amelyben arra szólítja fel Tóth Juditot, az egyesület listájáról mandátumot szerzett önkormányzati képviselőt, hogy adja vissza mandátumát.

Mutatjuk a közleményt változtatás nélkül:

Tisztelt Tóth Judit Képviselő Asszony!

2024-ben az önkormányzati választások során Ön nyíltan közösséget vállalt a Változást a Városért Egyesülettel, amikor elfogadta képviselőjelölti felkérésünket. Ennek következményeként Önt elbocsátották korábbi állásából, a Vas Népe Szerkesztőségéből. Akkor és ma is úgy gondoljuk, hogy Ön hozta a legnagyobb személyes áldozatot azért, mert velünk közösen szeretett volna dolgozni Körmendért. Ezért azt a döntést hoztuk, hogy Patonay Imre után Ön kapja a lista következő helyét, ezzel képviselői mandátuma gyakorlatilag biztosított volt.

A körmendi emberek döntése nyomán Dr. Szabó Barna lett Körmend polgármestere, egyesületünk képviselőjelöltjei pedig 8 egyéni körzetből 6-ban győzelmet arattak. Ön elveszítette egyéni választókerületét. Egyesületünknek egy kompenzációs listás mandátum jutott, amelyet a listavezető szerzett meg. Patonay Imre a választásokat követően kijelentette, hogy lemond mandátumáról az Ön javára. Ön így lett Körmend önkormányzati képviselője, a Változást a Városért Egyesület színeiben.

Az eskütételt követően az Egyesület teljes támogatásával Önt választottuk a Kulturális, Sport és Ifjúsági Ügyek Bizottságának elnökévé. Támogattuk abban is, hogy a Helyi Értéktár gondozása ehhez a bizottsághoz kerüljön.

2025 májusában Hadnagyné Vörös Márta, a Körmendi Kulturális Központ, Múzeum és Könyvtár igazgatója nyugdíjba vonult, ezért az intézményvezetői pozícióra pályázat került kiírásra. Egyesületünk teljes támogatásával Ön nyerte el a megbízatást.

2025 decemberében Ön jelezte, hogy két tűz között érzi magát, mivel képviselőként a Változást a Városért Egyesülethez tartozik, intézményvezetőként azonban a polgármester a munkáltatója, miközben az intézmény működését jelentősen befolyásolják a hivatal pénzügyi döntései is. Ekkor úgy érezte, hogy lemond képviselői mandátumáról. Ön jól ismeri a Változást a Városért Egyesület működését és döntéshozatali mechanizmusait. Tudja, hogy az előterjesztések döntő többségében egyetértés alakult ki nemcsak közöttünk, de a teljes testületben is, és csak néhány kiemelt jelentőségű kérdés okozott valódi politikai vitát.

2026 januárjában egy megbeszélésen bejelentette, hogy lemond képviselői mandátumáról. Egyesületünk ezt tudomásul vette. Arra kértük, hogy amikor írásban is benyújtja lemondását, tájékoztasson bennünket, mert fontosnak tartottuk volna nyilvánosan is megköszönni képviselői munkáját és tájékoztatni a közvéleményt arról, hogy Ön az intézményvezetői feladatokra kíván koncentrálni. 
Mindezen előzmények után Ön nem mondott le, és ma is a képviselő-testület tagja.

Döntése nyomán veszélybe kerülhet mindaz, amit közösen terveztünk és amit a körmendiek felé vállaltunk. A testületben kialakult új helyzet ugyanis több program megvalósítását is bizonytalanná teszi. Így többek között a Városgondnokság önálló gazdasági társasággá alakítása, a szociális bérlakások felújítása és bővítése, a fiatalok helyben maradását segítő lakhatási programok elindítása, valamint a város alapinfrastruktúrájának fejlesztése.

Elismerjük intézményvezetői munkáját és a körmendi közéletben végzett tevékenységét. 
Mandátumát egy közösség támogatásával szerezte meg. Nem egyéni választókerületi győztesként jutott be a képviselő-testületbe, hanem egy olyan közösség listájáról, amelynek programját, céljait és értékrendjét nyilvánosan vállalta.

Nem személyes konfliktust keresünk, nem kívánjuk sem szakmai, sem emberi értelemben ellehetetleníteni Önt. Mindössze úgy gondoljuk, hogy ebben a helyzetben a választók felé vállalt közös felelősség azt kívánná, hogy a mandátum kérdését rendezze.
Ezért arra kérjük, hogy mondjon le önkormányzati képviselői mandátumáról.

Körmend, 2026. május 29.

Szólj hozzá!

Jöhetnek az uniós ezermilliárdok

Magyarország uniós újjáépítési terve megkapta az EU-s pénzügyminiszterek egyhangú jóváhagyását.

Popa Gergely helyettes államtitkári kinevezése miatt jövő héten összeül a szombathelyi közgyűlés

Összeférhetetlenség miatt közös megegyezéssel bont szerződést az önkormányzat a Savaria Szimfonikus Zenekar igazgatójával. Új pályázatot írnak ki.

Hivatalosan is Takács Tibort szánja az országos rendőrfőkapitány Vas megye elsőszámú rendőrének

A megyei közgyűlés egyhangúlag támogatta a megyei rendőr-főkapitány kinevezését.

Megváltozott a parkolók kiosztása a győri kórházban

Dézsi Csaba András fix helye is áldozatul esett.

Korpásodás és száraz fejbőr: mi a különbség?

Valószínűleg már találkoztál azzal a kellemetlen helyzettel, amikor a vállaidon fehér pelyhek tűnnek fel, miközben viszket a fejbőröd.

Biológiai szúnyoglárva-gyérítés lesz július 10-én pénteken Győrben és Gönyűn

A szakemberek arra kérik a lakosságot, hogy a kertekben is számolják fel a pangó vizeket, mert ezek ideális szúnyogtenyésző helyek.

Kövesse tárlatvezetéssel a kínai agyagkatonák titkait - nyáron is izgalmas programokkal vár a Rómer Múzeum Győrben

Nyitott tárlatvezetések, különleges kiállítások és állandó tárlatok közül válogathatnak a kultúra kedvelői.

Nem a napot lopják a szombathelyi Dolgozók útjának felújítása közben, csak hát, száradnia kell a betonnak

A kivitelezésért felelős Magyar Közút vezetője avatott be a részletekbe.

Művelődési házaktól közösségi hubokig – Mit olvashatunk ki a TISZA programjaiból? 1. rész

A közművelődés nem önálló szakpolitikai fejezetként jelenik meg a TISZA programjaiban, mégis több fontos területen felbukkan: a kultúra, az önkormányzatiság, a civil társadalom, a vidékfejlesztés és a helyi közösségi élet metszéspontjában.

Már a KDNP-nek is kellemetlen a Fidesz

2029-ben már külön pártként indulnának az Európa Parlamenti és az önkormányzati választáson is.

Orbán Viktor kiállt Szakács István mellett

A Védvonal biztosítja az influenszer a jogi védelmét.

Kiderült milyen vendéglátó lesz a szombathelyi Pannónia Házban

A korábban itt üzemelő étterem a Pelikán Hotelbe költözött.

Hogyan érhetjük el a vágyott csúcsélményt?

Eszébe jutott-e már, hogy milyen nagy szerepet játszik a tudatállapot a szexuális élmények megélésében?

Megmutatják a megyei adatok, hol növelik leginkább a halálozást a hőhullámok

A nyugati országrészekhez mértek, kiugró adatot produkál Győr-Moson-Sopron megye.

Pucér képeket ígért bankkártya adatokért cserébe egy sárvári nő

A történet végét valószínű mindenki ki tudja találni.

Saját kisfiát ütötte el tolatás közben egy édesapa, a győri ügyészség megrovásban részesítette

A négyéves gyermek súlyosan megsérült a Mosonmagyaróvár melletti településen történt balesetben, az eljárást végül megszüntették.

Lampionok, hajók, jet-ski verseny és kacsaúsztatás: másodszor érkezik a különleges vízi fesztivál Győrbe július 18-án

A II. Lampionos Hajós Felvonulás látványos programokkal, Európa-bajnoki bemutatóval és jótékonysági eseménnyel tölti meg a város folyóit.