Hende Csaba lobbiereje: se híre, se hamva az új szombathelyi kukásautóknak

Farkas Bazsi 2021-02-13 15:20:22
Nagy volt a bejelentés és az önvállveregetés, de egy év eltelt és sehol nincsenek a beígért eszközök.

Szinte napra pontosan egy éve jelentette be az Éljen Szombathely! városvezetés, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztériumtól 806 millió forint érkezik a városba, ami az egyéb támogatásokkal együtt összesen 960 millió forintot jelent, amiből 10 új kukásautót és csurgalékvíz elvezetőt vásárolhatnak. 

Ezután jött Hende Csaba, a térség fideszes parlamenti képviselője, aki saját lobbierejének elkönyvelve mondta azt a széles nyilvánosság előtt, hogy csakis neki köszönhető ez a siker.

Aztán kiderült, hogy Szombathely volt az utolsó település, amelyik kapott ebből az EU finanszírozta pakkból. Még Domaszék és Szatymaz is megelőzte a sorban. De többek között Várpalota, Miskolc, Szolnok, Pécs, Hódmezővásárhely, Érd, Sopron és Győr is évekkel ezelőtt letudta már azt a pályázatot, amit Szombathely 2019-ben, utolsóként beadhatott.

Csakhogy az eszközök még sehol sincsenek. Arról pedig éppen néhány napja írtunk, hogy a szombathelyi szemétszállítást végző SZOVA kukásautói annyira el vannak öregedve, hogy sokszor kell azokat javítani, ezzel pedig akadozik a szemétszállítás.

Hende Csaba lobbiereje: Szatymaz is előbb kapott pénzt "hulladék reformra", mint Szombathely

Óriási, hatalmas, grandiózus - szinte csak úgy röpködtek ezek a jelzők a kormánypárti médiában annak a nyertes pályázatnak a kapcsán, ami miatt Szombathely hamarosan (bár ez közel 1-2 évet jelent majd) új kukásautókat kap, közel 1 milliárd forintért. Hende Csaba, a térség fideszes parlamenti képviselője nem szerénykedett.

2019. februárjában jelentette be a városvezetés az új autókat, aztán májusban Hende megint megfuttatta a témát. De mégis, akkor hol vannak az eszközök?

Válaszért a szombathelyi városházához fordultunk. Válaszuk kissé bonyolult, de azért megmutatom egy, az egyben:

A projekt előzményeiről korábban, 2020.május 11-én feltett kérdéseire dr. Nemény András polgármester Úr által adott válasz azzal fejeződött be, hogy az NFP Nonprofit Kft-vel (Nemzeti Fejlesztési Programiroda szerk.), mint konzorciumvezetővel folyamatban, előkészítés alatt áll a végleges Konzorciumi Együttműködési Megállapodás. Az önkormányzat, mint konzorciumi tag részéről a Megállapodás aláírására 2020. június hó 07-én került sor, mellyel a szerződés hatályba lépett.

Az NFP Nonprofit Kft. a fenti szerződés alapján a projekt megvalósítása érdekében irányítja a projekt határidőben történő megvalósítását. A projekt műszaki tartalmára vonatkozó általuk előírt dokumentumokat az önkormányzat átadta az NFP Nonprofit Kft. részére, aki a műszaki tartam vonatkozásában köteles jóváhagyást beszerezni az NHKV-Zrt-től (Kukaholding szerk.). Ez az eljárás még folyamatban van. A szükséges dokumentumok rendelkezésre állását követően kerülhet sor az NFP Nonprofit Kft részéről a projektben megjelölt eszközök közbeszerzési eljárásának lefolytatására illetve a vállalkozói szerződések megkötésére.

Röviden, a kukaholding ül azon a szerződésen, amit a szombathelyi önkormányzat 2020. júniusában megküldött a projektet lebonyolító Fejlesztési Programirodának.

A kérdés már csak az, hogy miért? És, hogy ebben az esetben, hol van Hende Csaba lobbiereje? 

Szólj hozzá!

Takács Tibor lehet Vas megye új rendőr főkapitánya

Július közepén tartanak állománygyűlést, itt jelenthetik be az új főkapitányt.

Harminc év után újul meg a győri buszpályaudvar környékének egyik legrosszabb útszakasza

Július 6-án kezdődik a Zrínyi utca és a Hunyadi utca felújítása, a munkálatok idején forgalomkorlátozásokra is számítani kell.

Republikon: közel háromszoros a TISZA Párt előnye a Fidesz előtt

A június végi felmérés szerint tovább nőtt a különbség a két legnagyobb politikai erő között, miközben a kisebb pártok támogatottsága érdemben nem változott.

A víz jövőjéről tanácskoztak Győrben - jubileumi konferencia a fenntartható megoldásokért

Ötödik alkalommal rendezték meg, a „Víz, amit akarunk” konferenciát, ahol a klímaváltozás és a biztonságos vízgazdálkodás állt a középpontban.

Kedvezőbb megoldást kínál a GYHG az építési törmelék leadására Győrben

Országosan fizetőssé válik a hulladékudvari leadás, városunkban azonban továbbra is elérhető egy jóval olcsóbb lehetőség.

Tárlatvezetések és különleges kiállítások várják a látogatókat a győri Rómer Múzeumban, a kánikulában és utána is

A hétvégén is érdemes betérni az Esterházy-palotába, ahol az első kínai császár legendás agyagkatonái mellett több időszaki tárlat is várja az érdeklődőket.

A gyűlöletnek nincs helye a közéletben – a Védvonal lépett a Kovács Ákost gyalázó kommentek miatt

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint elfogadhatatlanok azok a hozzászólások, amelyek az énekes súlyos betegségéről szóló hír alatt jelentek meg.

Átadták a 2026-os Szent László-érmeket Győr díszközgyűlésén

Négy, a város kulturális, sport- és közéleti életében kiemelkedő munkát végző személyiség vehette át az elismerést a Szent László Napok alkalmából.

Elhunyt Völler László, ismert szombathelyi vendéglátós

Jövő héten csütörtökön tartanak emlékező misét. 

Öntsünk tiszta vizet az azbesztes pohárba: szennyezett szerpentinitet találtak több győri útszakaszon, de a polgármester szerint nincs közvetlen egészségügyi veszély

A murvás utak tiszták, de több, 2020 előtt épült aszfaltos úton azonosították az osztrák eredetű kőzúzalékot, amely hosszú távon milliárdos beavatkozást tehet szükségessé.

Ha valami még hiányzott a nyárból: országjárásra indulnak Orbán digitális harcosai 

Miközben a Fidesz történeténelmi választási vereségét próbálja feldolgozni, a kampány csodafegyverének szánt Digitális Polgári Körök most épp közösségszervezésbe kezdenek.

Százezer forinttal tolja meg több százezer gyermek tanévkezdését a TISZA-kormány - éles váltás jon az iskolakezdési támogatásokban

A Fidesz-kormány éveken át az előrehozott családi pótlékot nevezte segítségnek, miközben a határon túli magyar családok ennél nagyságrendekkel nagyobb támogatást kaptak.

Az ELTE szombathelyi Gothard Asztrofizikai Obszervatórium is csatlakozott a chilei Vera C. Rubin Obszervatórium tízéves égboltfelmérő programjához

A program az égbolt eddigi legátfogóbb és legambiciózusabb felmérését ígéri az univerzum történetének jobb megértéséhez.