Hatalmas a tétje a közelgő őszi választásoknak

Fehér Buda 2019-06-07 17:35:00
Erről szólt a tegnap délután Sárváron.

Tegnap délután tartották a Mindenki Sárvárért Mozgalom és a Híd a Jövőnkért Egyesület közös beszélgetőestjét Sárváron. A téma az őszi választás tétje volt, a beszélgetés vendége pedig Németh Péter volt, a Népszava tiszteletbeli főszerkesztője, és a HírKlikk vezető tanácsadója. 

A beszélgetés egy kis kitérővel kezdődött, ugyanis a fórum elején bemutatta a jelöltjeit a sárvári ellenzéki összefogás, erről itt olvashattok bővebben.

Németh Péter elmondta, hogy a tavaszi EP-választás után különösen magas a tétje az őszi önkormányzati választásoknak. Szerinte az emberek egy hosszú, letargikus időszak után vannak túl, rengetegen hiszik úgy, hogy a Fidesz legyőzhetetlen, hiszen a média, a helyi hatalom az ő kezükben van. Tavaly úgy hitték hogy lehet valamiféle összefogással előbbre jutni, de ez akkor még nem jött össze. Németh úgy gondolja, hogy az, hogy ma Sárváron van összefogás, nagyon biztató dolog. 


Az egykori főszerkesztő arról is ejtett pár szót, hogy az EP-választás súlyos kudarc volt a Fidesznek, nem sikerült kétharmadot szerezniük, annak ellenére, hogy rengeteg pénzt elköltöttek.

Németh szerint Orbán rossz lóra tett, azt hitte, hogy az Európai Parlamentben fasiszta áttörés lesz, de nem történt meg, ráadásul még fel is függesztették a pártját a Néppárton belül, perifériára kerültek.

Németh Péter végül még azt is elmondta, hogy most a választókon a sor, hogy a perifériákra taszítsák a helyi kiskirályokat. Hisz abban, hogy ősszel el lehet érni valamit, és úgy gondolja, hogy Sárváron jó csapat állt fel, legyőzhető a Fidesz.

Németh Péter után Varga Zsolt elmondta, hogy közel harminc éve foglalkozik médiával, és úgy látja, hogy Sárváron is ugyanaz a helyzet, mint országosan. A Fidesz elfoglalta a sárvári újságot, a rádiót, és a televíziót. Még az óvodások családi napjáról is a polgármester számol be, látszik, hogy ők uralják a közbeszédet. Azt viszont már észrevették, hogy ennek ellenére már egyre többet beszélnek a városban az összefogásról is. 

Markó Péter,a Vas megyei közgyűlés egykori elnöke, ehhez azt tette hozzá, pozitív visszajelzéseket kapnak a városból, igaz negatív módon.

Ő is érzi, hogy kezdenek jelen lenni a város közéletében, hiszen az egyetlen óriásplakátjukat lefestékezték, és felidézte azt is, hogy Németh Zsoltot, az összefogás polgármesterjelöltjét egy fekete kocsival követték, majd meg is figyelték.

A beszélgetés végén Németh Zsolt elmondta, hogy beszélni kell a közbeszéd helyzetéről. Szerinte a média szinte 100 százalékban valakinek a kezében van, másoknak nincs lehetősége arra, hogy megjelenjenek. Azt is felidézte, hogy hiába rendeztek sajtótájékoztatókat a városban, az a sárvári médiában vagy nem jelent meg, vagy átírták a szavaikat, vagy a média tudósítói egyszerűen el sem mentek az eseményre. Azt is elmondta, hogy szerinte a migránskérdésről beszélni kell, de nem lehet magyarként csak erről beszélni, hiszen ott van az egészségügy problémája, a digitalizáció, a környezetvédelem, és az oktatás, ezekről mégsem esik szó.

Az eseményről videó is készült, itt vissza is nézhetitek a beszélgetőestet:

MINDENKI SÁRVÁRÉRT MOZGALOM élő bejelentkezése-2019 06 06

A beszélgetés vendége volt Németh Péter , a Népszava tiszteletbeli főszerkesztője .

Szólj hozzá!

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.

Amit a fürkészek sem láttak jönni: letartóztattak két embert Győrben a több mint 15 milliárd forintos lélegeztetőgép-biznisz ügyében

Az egyik gyanúsított a külügyminisztériummal tartotta a kapcsolatot. A hatóságok szerint a koronavírus-járvány idején kötött üzletekből több százmillió forintos adócsalás származott.

5 hiba, amit érdemes elkerülni az első állás keresésekor

Az első állás keresésekor sokan még nem tudják pontosan, mire érdemes figyelni egy hirdetésben, vagy hogyan lehet kitűnni tapasztalat nélkül a jelentkezők közül.

Hosszabb nyitvatartással készülnek a győri temetők mindenszentekre és halottak napjára

November 5-ig este 8 óráig látogathatók a sírkertek, a Nádorvárosi köztemetőben pedig ingyenes elektromos kisautó segíti a közlekedést.

November 1-től bezárna a szombathelyi MMIK

Nincs pénz a fenntartásra, pedig most tapsoltak el 80 millió forintot, hogy megünnepeljék a létesítmény 45 éves fennállását.

Pintér Bence: a szolidaritási adó bünteti a gazdaságilag sikeres városokat

A győri polgármester szerint nem elég csökkenteni az önkormányzatoktól elvont összegeket, az egész finanszírozási rendszert át kell alakítani.