Három fideszes plakát letépéséért lopással gyanúsítanak egy soproni egyetemistát, miközben az MSZP plakátjait furgonnal ellopó emberek ellen nem indult eljárás

ugytudjuk.hu 2020-03-04 16:31:00
Az is közrejátszhat, hogy a fiú apja a Győr-Moson-Sopron megyei szocialisták egykori vezetője.

Egy húszéves soproni egyetemista a választási kampányban leszedett három fideszes plakátot, most ezek miatt lopással gyanúsítják egy büntetőeljárásban, írja az Index. A lap hozzáteszi, hogy fideszes aktivisták kisbusszal szállítottak el több tucatnyi MSZP-s plakátot Győrben, de őket nem gyanúsítják, mert arra hivatkoznak, hogy csak szelektív hulladékgyűjtőbe akarták vinni a plakátokat.

„Vállalom a felelősséget a tettemért, hibát követtem el, már ott helyben megbántam, de eszembe sem jutott, hogy ez lesz a vége” - mondta a lapnak a soproni egyetemista, ifjabb Kránitz László. Az idősebb Kránitz László egyébként, nem mellesleg, a Győr-Moson-Sopron megyei szocialisták egykori vezetője. A fiát most lopással gyanúsítja az ügyészség, mert a kampány során lefújt néhány politikai plakátot, három fideszes transzparenst pedig a csomagtartójába tett.

4650 forintos kárt okozott, ez elég volt az azóta tartó büntetőeljárás elindításához.

A rendőrök akkor elkapták az ifjabb Kránitzot, azt mondták neki, ha beismerő vallomást tesz, akkor enyhe büntetésre számíthat. Kránitz elismerte a rongálást, vállalta azt is, hogy kifizeti a plakátokat, és az azok kötözőit. A jegyzőkönyvek alapján ifj. Kránitz a védőről, sőt gyakorlatilag mindenről lemondott, de az Index azt írja, a vallomás szövegéből is egyértelműnek látszik, hogy a fiatal nemigen lehetett a szükséges információk birtokában. Később szembesült tehát csak azzal, hogy nem szabálysértés, hanem lopás bűncselekménye az ellene felhozott eljárás alapja annak ellenére, hogy az már első kihallgatási jegyzőkönyvéből is világos, nem a táblák eltulajdonítása, megszerzése volt a célja, hanem idegesítette a fideszes túlsúly a városban.

Kránitz szerint egyértelmű, hogy azért lett büntetőeljárás az ügy vége, mert az apja baloldali politikus, már a rendőrségen is azt kérdezgették tőle, hogy az apukája ehhez mit fog szólni? Szerinte azonban nem is a rendőrök viselkedése kérdőjelezi meg a tisztességes eljáráshoz való jogát, hanem ami a büntetőügyben később történt és történik, hiszen ő és ügyvédje is úgy látják, a vádhatóság többszörösen bizonyította elfogultságát.

A fiú védője ezután egyenesen Polt Péterhez fordult, akitől azt kérte, hogy vizsgálja meg a fiú kihallgatását, valamint a felmerült visszásságokat, no meg azt, hogy 

hogyan fordulhat elő az ma Magyarországon, hogy ifj. Kránitz esetében jelenleg is büntetőeljárás van folyamatban úgy, hogy a vádhatóság saját dokumentációja szerint is szabálysértési összeghatár alatt maradt az okozott kár értéke.

A védő még azt is hozzáteszi, hogy az ifjabb Kránitz nem akarta eltulajdonítani a plakátokat, sőt, még a fiú is azt mondta, 

"nyilván kidobtam volna, minek őrizgetnék fideszes plakátokat!? Nagyjából biztos vagyok benne, hogy nem tartanánk itt, nem lennék gyanúsított, ha más a nevem."

Kránitz és védője ügyészségi kettős mércére vonatkozó véleménye elsősorban abból fakad, hogy a soproni eseményekkel szemben a Győri Járási Ügyészség tavaly nyáron éppen azzal az indokkal szüntetett meg egy büntetőeljárást, hogy az elkövetők szándéka nem az eltulajdonítás volt, hanem az, hogy szelektív hulladékgyűjtőbe vigyék azokat a plakátokat, amiket ők szedtek le. Abban az esetben nem Farkas Ciprián és Mágel Ákos fideszes politikusok 3 darab választási táblájáról volt szó, hanem

36 darab, összesen 44 ezer 784 forint értékű MSZP-s európai parlamenti választási plakátról.

A rajtaütést követően azonban, amikor a szocialisták győri elnöke, Pollreisz Balázs érte tetten a fideszes aktivistákat, amint kisbusszal szedték le és össze az ellenzéki plakátokat, az ügyészség nem látott törvényes indokot a büntetőeljárásra.

Az Index végül megkereste a Legfőbb Ügyészséget, és rákérdeztek, hogy felülvizsgálják-e a történteket. Csak annyi választ kaptak, hogy "a büntető eljárási szabályok szerint további jogorvoslatnak, így „felülvizsgálati kérelemnek” sincs helye."

Szólj hozzá!

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.