Fucsovics négy játszmában kikapott Djokovictól a US Openen

ugytudjuk.hu 2018-08-28 23:27:00
Pedig a második játszmát megnyerte.

Fucsovics Márton jól játszott, a második játszmát megnyerte, ám összességében négy szettben kikapott Novak Djokovictól az amerikai nyílt teniszbajnokság első fordulójában, így kiesett, írja az MTI.

A világranglistán 41. magyar játékos az esélytelenek nyugalmával kezdhette mérkőzését a US Open centerpályáján a 13-szoros Grand Slam-tornagyőztes riválissal szemben, ám a találkozó első játékaiban kissé érezni lehetett rajta a megilletődöttséget. Djokovic ugyanis rögtön elvette az adogatását, majd az első játszmában magabiztosan őrizte előnyét, s 6:3-ra nyert.

A nyíregyházi sportoló az első játszma közepétől egyre bátrabban és pontosabban játszott, Djokovic pedig látványosan szenvedett a nagy melegben. A második játszma közepén aztán nagy fordulat állt be a mérkőzésen, Fucsovics 3:2-nél elvette riválisa adogatását, aki később ápolást is kért, ám ezt követően sem talált magára, és 6:3-mal Fucsovics egyenlíteni tudott.

A harmadik szett nagyszerűen kezdődött magyar szempontból, a még mindig gondokkal küzdő szerb ugyanis nagyon enerváltan, míg Fucsovics egyre jobban teniszezett, 1:1-nél újra brékelt, s egészen a játszma hajrájáig biztosan tartotta előnyét. Djokovic 4:3-nál - egy szerencsés, majd több szép ponttal - visszavette az adogatást, fordított, majd 5:4-es vezetésénél kihasználta Fucsovics hibáit és megnyerte a harmadik szettet.

Ezt követően a hőség miatt tíz perc pihenőt kaptak a játékosok, ami nem jött jól Fucsovics Mártonnak. A folytatásban ugyanis szétesett a játéka, s 0:6-tal zárta a szettet és a háromórás mérkőzést.

Eredmények, 1. forduló (a 64 közé jutásért)
    --------
Novak Djokovic (szerb, 6.) - Fucsovics Márton 6:3, 3:6, 6:4, 6:0

Címlapfotó: US Open twitter

Szólj hozzá!

Kedvezőbb megoldást kínál a GYHG az építési törmelék leadására Győrben

Országosan fizetőssé válik a hulladékudvari leadás, városunkban azonban továbbra is elérhető egy jóval olcsóbb lehetőség.

Tárlatvezetések és különleges kiállítások várják a látogatókat a győri Rómer Múzeumban, a kánikulában és utána is

A hétvégén is érdemes betérni az Esterházy-palotába, ahol az első kínai császár legendás agyagkatonái mellett több időszaki tárlat is várja az érdeklődőket.

A gyűlöletnek nincs helye a közéletben – a Védvonal lépett a Kovács Ákost gyalázó kommentek miatt

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint elfogadhatatlanok azok a hozzászólások, amelyek az énekes súlyos betegségéről szóló hír alatt jelentek meg.

Átadták a 2026-os Szent László-érmeket Győr díszközgyűlésén

Négy, a város kulturális, sport- és közéleti életében kiemelkedő munkát végző személyiség vehette át az elismerést a Szent László Napok alkalmából.

Elhunyt Völler László, ismert szombathelyi vendéglátós

Jövő héten csütörtökön tartanak emlékező misét. 

Öntsünk tiszta vizet az azbesztes pohárba: szennyezett szerpentinitet találtak több győri útszakaszon, de a polgármester szerint nincs közvetlen egészségügyi veszély

A murvás utak tiszták, de több, 2020 előtt épült aszfaltos úton azonosították az osztrák eredetű kőzúzalékot, amely hosszú távon milliárdos beavatkozást tehet szükségessé.

Ha valami még hiányzott a nyárból: országjárásra indulnak Orbán digitális harcosai 

Miközben a Fidesz történeténelmi választási vereségét próbálja feldolgozni, a kampány csodafegyverének szánt Digitális Polgári Körök most épp közösségszervezésbe kezdenek.

Százezer forinttal tolja meg több százezer gyermek tanévkezdését a TISZA-kormány - éles váltás jon az iskolakezdési támogatásokban

A Fidesz-kormány éveken át az előrehozott családi pótlékot nevezte segítségnek, miközben a határon túli magyar családok ennél nagyságrendekkel nagyobb támogatást kaptak.

Az ELTE szombathelyi Gothard Asztrofizikai Obszervatórium is csatlakozott a chilei Vera C. Rubin Obszervatórium tízéves égboltfelmérő programjához

A program az égbolt eddigi legátfogóbb és legambiciózusabb felmérését ígéri az univerzum történetének jobb megértéséhez.

Egy hétre egyetemisták lehettek az általános iskolások - saját jövőjüket fedezhették fel a Győri Gyerekegyetem résztvevői

Robotok, mesterséges intelligencia, sárkányhajózás és saját ötletek a jövő felsőoktatásáról.

Mától drágább lesz a Temu-rendelés: életbe lépett az új uniós vám

Nem csomagonként, hanem termékkategóriánként kell megfizetni az új, 3 eurós díjat az EU-n kívülről érkező, 150 euró alatti küldemények esetében.

Kiszáradó Velencei-tó: nem vízhiány van, hanem alkalmazkodási válság

A vízpótlás önmagában nem oldja meg a problémát.

Természetvédelmi fejlesztésekkel védik a mocsári teknősök élőhelyét Gyirmótnál

Holtágrekonstrukció, új pallósor és természetbarát fejlesztések segítik a fokozottan védett faj megőrzését a Holt-Rába térségében.