Nem csak szakmai körökben keltett visszhangot az ismert agrárközgazdász, dr. Gazdag László friss tanulmánya a hazai agrárium sorsáról. Tárgyilagossága mellett több meredek megállapítást is tesz. Bár konkrétan nem említi, a szektor egyik hazai bástyája Vas megye volt.
A körmendi mezőgazdasági főiskola történelmi szerepet vitt a hazai agrárium felvirágoztatásában. Az innét kikerülő üzemmérnökök nem csak új szellemiséget, de magas szintű szakmai tudást is vittek a rendszerbe. Ez utóbbi pedig szinte kikényszerítette a technikai fejlesztéseket.
Míg más szocialista országokban a folyton elromló szovjet kombájnokkal, vagy az egy fokkal jobb csehszlovák zetorokkal kínlódtak, addig nálunk modern amerikai John Deere traktorok szántották a talajt, míg az aratást az akkor legkorszerűbb, szintén amerikai Claas Dominátorok végezték.
Ahogy azt Gazdag László a 168 óra című hetilapban leszögezi, a 80-as évekre a világ élvonalába került a magyar agrárium. Nem egy tekintetben verte az európai, legfőképpen a nyugati mezőnyt is.
Erre jó példa a vasi kötődésű, pecöli származású agrármérnök, dr. Pálffy Dezső szakmai pályája. Sárváron meghonosítja a több terű (padlásos), 24 órás csirketartást és ezzel áttörést ér el a tojástermelésben. Ugyancsak ő lesz az, aki évekkel később már egy alföldi gazdaságban gyakorlatilag ipari jellegű zöldségtermelési, állattartási módszereket alkalmaz, majd 1985-ben beindítja az első martfűi szövetkezeti sörgyárat.
A pecöli Pálffy Dezső a magyar agrárium élvonalába emelkedettPálffy Dezső szövetkezetének termékei eljutnak a korbeli óceánjárókra, ahol fűszerként, ízesítőként, ételként hasznosítják. Az már szinte természetes, hogy lúdtenyésztésével világelső lesz, a kínai elvtársak többször is Mezőhékre látogatnak – tanulni. Van olyan év, hogy 1 millió ludat nevelnek, Mezőhék nevét az elegáns párizsi éttermekben is ismerik.
De ez már a múlt. Mint ahogy múlt a szintén világhírű bábolnai termelési rendszer (IKR) is. Szintén emlék az 1979-es búzahozam, amivel az USA mögött másodikak lettünk a világon. Volt, amiben meg elsők: évi 1 millió (!) tonna almát termeltünk, főleg Szabolcsban. Ma nettó importőrök vagyunk. 1985-ben még 10 millió sertést neveltek az országban, ma 2,7 milliót. Hogy ne szoruljunk importra, ahhoz legalább 5 millió kellene.
A múlt része lett a rendkívül sikeres háztáji gazdálkodás is. A 70-80-as években a sertések többségét, 57 százalékát itt hizlalták, csak erre 12 húskombinát épült! Ma ez a szám nulla. A termelőszövetkezetek, állami gazdaságok erkölcsi kötelessége volt a munkaadás, a megélhetés biztosítása, a közösségek, a kultúra és a sport támogatása.
A sikeres agrárium titka a termelési rendszerek felállítása volt. Ez egy komplex fejlesztő, szolgáltató és ellátó szervezetet jelentett. Ebből 63 létesült az országban A struktúra alkalmas volt a versenyre, vagyis hordozta a kapitalista gazdaság elemeit.
Ezt a pártvezetés nem szerette, ezért időnként tisztogatásba kezdtek a vidéki bázisokon. Sok más újító személy mellett Pálffy Dezsőt is sikerei csúcsán rágalmazták meg. Hamis vádakkal perbe fogták és még a halálbüntetést is meglebegtették előtte. 1990-ben rehabilitálták, de a karrierje oda lett.
1989-ben még mindig világszínvonalú volt a mezőgazdaságunk. Gazdag szerint ekkor azonban szociális katasztrófa érte el a falvakat. A lakosság segítséget várt az új helyzetben, ehhez képest előtte verték szét a téeszt, az addig biztos megélhetési forrását. Cserébe semmit sem kapott.
Politikai haszonlesők jöttek, „a vidéki szövetkezetek tagjainak intézményesített kifosztása úgy történt meg, hogy ahhoz a baloldal gyakorlatilag asszisztált... A Bokros-Surányi csomag része volt az élelmiszerpiac kiárusítása. A nyugati vevők egyszerre szerezték meg a mi belső és a külső, a kelet piacainkat... Ezzel a baloldal felszámolta vidéki bázisát", szögezi le a szerző.
Állításaival többen is vitatkoznak. Az egyik állítás szerint váltani kellett, mert mások is ezt tették, a termelési szerkezet egyre nagyobb ráfordítási költséggel dolgozott. Így a termékek sem voltak már igazán versenyképesek a megnyíló piacokon. A másik fő ok az uniós csatlakozás volt, ahol kvóták szerint határozzák meg a tagországokra jutó egységi termelést. Ennek nyomán tűnt el a magyar cukorgyártás. A multik megjelenése, árversenye pedig letarolta a háztáji gazdaságot.
Vas megyében is egymást követték a „vészkorszakok", leginkább a szövetkezeti vagyon, majd a földek privatizációja. A vörös bárókat zöldbárók váltották, 2010 óta pedig narancsos oligarchák birtokolják a földvagyont a falvak határában (hazánkban 2500 kistelepülés található). Bár a propaganda a falvak felemelkedéséről szónokol, valójában katasztrofális a helyzet: a kistelepülések nem képesek eltartani az ott élőket, így azok elvándorolnak.
Már egy új földosztás sem lenne elég, hiszen az agrárium sikeres működtetéséhez szakmai tudásra, gépekre, támogatásra egyaránt szükség van. Az euró milliárdok az uniós elosztási rendszer torz volta miatt az oligarchákhoz vándorolnak, a kistermelőket nem hozzák helyzetbe. Hírlik, ezen változtatnának, de félő, hogy már későn.
A dotált, kitömött szocialista mintagazdaságokat, veszteséges téeszeket persze senki sem sírja vissza. De a vidéki lakosság földvesztése, magára hagyása súlyos következményekkel járt. A mai magyar agrárium - minden nemzetieskedő szólam ellenére - pár hónap alatt csődbe menne az uniós támogatások nélkül. Arról az agráriumról beszélünk, ami alig harminc éve még önellátó volt...
Se a szerkezete, se a tulajdonosi köre, se az alkalmazott (segéd)munkaerő nem bírja már azokat az ismereteket, amelyek egy valóban nemzeti és erős agrárium jellemzői.
