A rendőrség lefoglalta a Hableány roncsát és elszállítják a csepeli kikötőből

Vágvölgyi Bálint 2019-06-13 16:38:00
Két napon át huszonhat órában végezték a Hableány szemléjét.

A Dunai hajóbalesetben május 29-én elsüllyedt Hableányt június 11-én kiemelték és még aznap délután egy csepeli kikötőbe szállították, ahol Budapesti Rendőr-főkapitányság rendőrei az ügyészséggel, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda bűnügyi technikusaival, valamint a katasztrófavédelem munkatársaival együttműködve, műszaki, illetve igazságügyi, hajózási nautikai szakértő bevonásával a hajón szemlét hajtottak végre - olvasható a rendőrség honlapján.

Hableány kiemelése

A BRFK két napon át 26 órában végezte a Hableány szemléjét.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság részéről a szemlén négy szakterület – bűnügyi technika, közlekedésrendészet, dunai vízirendészet és bűnügyi nyomozó - 23 rendőre két napon át 26 órában vett részt. A legmodernebbnek számító, úgynevezett 3D-s szemlén a rendőrök összesen 34 Gigabájtnyi videófelvételt, 9 Gigabájt fényképfelvételt készítettek és rögzítették a hajón lévő sérüléseket, elváltozásokat. A személyi és tárgyi bizonyítékok teljes körű beszerzése, valamint a tényállás tisztázása érdekében lefoglalták a Hableány kommunikációs és adatrögzítő eszközeit.

A 26 órás szemle során a helyszínen lévő 20 fős katasztrófavédelmi egység összesen 5 köbméter gázolajos vizet, 2 köbméter tiszta gázolajat, valamint 7 köbméter gázolajjal szennyezett homokot, iszapot és egyéb veszélyes anyagot távolított el a hajóból.

A szemle során a hajóban újabb holttestet a rendőrök nem találtak, a kutatásban résztvevők továbbra is megduplázott létszámmal, a Duna teljes déli szakaszán az összes bevethető hajóval, valamint parti egységekkel megerősítve folytatják a keresést.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a Hableányt lefoglalta és a csepeli kikötőből az újpesti kikötőbe átszállíttatja, ahol azt folyamatosan őrzi.

Szólj hozzá!

Elapadtak Bozsokon az ivóvíz források

Lajtoskocsival kezdenek el vizet szállítani.

Tegye fel a kezét aki meglepődött: jogsértő volt, hogy Rogánék politikai propagandára használták a vakcina-regisztráció e-mail címeit

Az oltással kapcsolatos információk mellett, az Orbán-kormány éveken át politikai üzenetekkel is bombázta őket.

Az Orbán-rendszer családbarát politikája: Magyarország az uniós sereghajtók között, már Bulgáriában is magasabb a nettó átlagjövedelem

A kétkeresős, kétgyermekes magyar családok jövedelme is az EU legalacsonyabbjai közé tartozik, miközben az elmúlt tíz évben szinte teljesen eltűnt a magyar előny Romániával és Bulgáriával szemben.

Cseh védelmi ipari óriás száll be a győri Rábába, a 4iG eladhhatja a vállalat több mint egyharmadát – ezzel új lendületet kaphat a Gidrán-gyártás is

A CSG Defence közvetve csaknem 37 százalékos részesedést szerez a győri járműipari vállalatban, amely a tervek szerint a Tatra katonai járművek és a Gidránok gyártásába is bekapcsolódhat.

Elindulhat a győri elővárosi vasúti közlekedés fejlesztésének előkészítése

Kormányhatározat született a régóta tervezett beruházásról, amely új lehetőséget teremthet Győr és a környező települések közösségi közlekedésében.

Vitézy Dávid: augusztus végén indul a kőszegi intermodális csomópont kivitelezése

3 év után végre funkciót kaphat a sehova sem vezető híd.

Államalapítás: koszorúzás, népi játszóház és családi programok várják a győrieket augusztus 20-án

A Szent István-napi ünnepség a Bécsi kapu téren kezdődik, majd a Radó-szigeten kézműves foglalkozásokkal és népi játékokkal folytatódik a program.

Méltatlan kabaré: az a Fidesz–KDNP nem tekinti legitim államfőnek Baka Andrást, amelyik plágiumbotrányban elveszítette anno Schmitt Pált, majd a kegyelmi ügyben Novák Katalint 

A volt kormánypártok most 1956 méltó örökségéről beszélnek, de idézzük csak fel, hogy mit mondott két éve a témában a tévedhetetlen(?) Orbán Balázs. 

TNT-nagykoncerttel, vízi programokkal és fáklyás felvonulással jön a Pinnyédi Hídpiknik Győrben

Augusztus 19-én hatodik alkalommal rendezik meg a családi programot a Rábca partján, a régi pinnyédi hídnál – valamennyi program ingyenesen látogatható.

Hajtó Péter: másfél év alatt 70-nel nőtt az üres önkormányzati lakások száma Győrben

A független képviselő szerint megbukott a város jelenlegi lakáskoncepciója, augusztus 13-án pedig bemutatja saját, Győr4000 névre keresztelt javaslatát.

Győrbe érkeztek 2025 legjobb sajtófotói – a Városház téren éjjel-nappal látható a szabadtéri kiállítás

Augusztus 31-ig ingyenesen, a nap 24 órájában nézhetik meg az érdeklődők a 44. Magyar Sajtófotó Kiállítást – a válogatásában győri fotóriporterek munkái is helyet kaptak.

Baka András Magyarország új köztársasági elnöke

A Fidesz, a KDNP, és a Mi Hazánk frakciója nem vett részt a szavazáson.

Bővülhet a győri állatkert – lakossági fórumot tartanak a tervekről

A kialakításához szükséges településrendezési módosításról csütörtökön hallgatják meg a helyiek véleményét a Városházán.

Kerékpárral követte, majd brutálisan megtámadta áldozatát a rábatamási rém – vádat emeltek a többszörös visszaeső ellen

A férfi előbb egy kerékpárkereket lopott el a vasútállomáson, később két biciklivel közlekedő nőt támadott meg – az ügyészség végrehajtandó fegyházbüntetést indítványozott.

Hogyan használhatod ki a Google hirdetések új kampányait?

Az online marketing világában az újítások folyamatos megjelenése állandó kihívást jelent a vállalkozások számára.