Vérlázító, amit a Vas megyei férfi művelt a Porpác-Celldömölk vonaton egy nővel

ugytudjuk.hu 2019-09-13 19:34:00
Most vádat emeltek ellene.

A Szombathelyi Járási Ügyészség zaklatás vétsége miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki a vád szerint 2017 novemberében a Celldömölk és Porpác között közlekedő vonaton ismerkedett meg a sértettel, aki megadta a vádlottnak a mobiltelefonszámát.

2018 januárjában a vádlott többször hívta a sértettet, aki közölte vele, hogy nem akar tőle semmit és többet ne is hívja. Ezt követően a vádlott üzenetküldő szolgáltatáson keresztül rendszeresen üzeneteket küldött a sértett részére, majd 2018 februárjától 2018. április végéig hetente többször a vonaton kívánta a kapcsolatot felvenni vele az akarata ellenére.

A vádlott azért, mert a sértett elutasította a közeledését, 2018. április végén és május elején a sértett munkahelyi felettesének, valamint orvosának több üzenetet küldött, melyekben a sértettet rossz színben akarta feltüntetni és durva, becsmérlő megjegyzéseket tett rá.

A vádlott a cselekményével önkényesen avatkozott be a sértett magánéletébe, őt rendszeresen háborgatta. A Szombathelyi Járási Ügyészség a vádlottal szemben pénzbüntetés kiszabására és 330.000 Ft bűnügyi költség megfizetésére tett indítványt.

Szólj hozzá!

Median: 55-35 a Tisza előnye

Markáns különbség kezd kirajzolódni a két párt között.

Szombathelyen és Észak-Vasban eddig 6 jelöltet vett nyilvántartásba a választási iroda

Dél-Vasban egyelőre 5 jelölt adta le a szükséges 500 aláírást.

A fáslegelő lett 2026 élőhelye

A fáslegelő olyan őshonos fákkal tarkított gyepterület, ahol a fák egymástól távolabb helyezkednek el, ezáltal koronájuk terebélyes, alattuk pedig a jószág legelése nyomán nincs cserjeszint vagy sűrű újulat.

Amikor a sport valóban összeköt - Lélekmozgató Programot rendeztek Győrben

Érzékenyítés, közösség és közös élmények a Magyar Parasport Napjához kapcsolódva.

Hóeltakarítás helyett féldisznó lógott egy kőszegi munkagép markolójáról

Eddig sem a városgondnokság, sem a polgármester nem válaszolt arra, hogy mi is történt szombaton, amikor 36 centis hóval kellett volna megbirkózniuk.

Egészségügyi PPC hirdetések: Miért fontosak?

Az internet lehetőségei szinte korlátlanok, és az online hirdetések kiemelt helyet foglalnak el ebben.

Lázár János szerint a győri fórumán megjelent tüntetők szarháziak 

Még az a szerencse, hogy a miniszter szerint nem kellene hergelni a kampányban.

Kiléphet az emberiség a biztonságos klímatartományából

Egy friss tanulmány szerint a jelenlegi felmelegedési pálya olyan éghajlati állapot felé visz, amelyhez hasonlót a Föld több tízmillió éve nem tapasztalt.

Vojvoda helyett Váradi került be a férfi kosárlabda-válogatott keretébe

Sérülés miatt nem tud Vojvoda válogatott mezt húzni.

Figyelmetlen kerékpáros okozott súlyos balesetet egy Győr közeli kisvárosban

Motorossal ütközött, aki a baleset következtében maradandó fogyatékossággal járó súlyos fejsérüléseket szenvedett.

Magyar Péter kvázi kimondta: aki nem rájuk szavaz, az a Fideszt tartja hatalomban

Vajon a DK, a Mi Hazánk és a Kétfarkú Kutyapárt magára veszi az üzenetet?

Nem sok mindenben értünk egyet a Győr+ Médiával - de ebben igen

Politikai viták ide vagy oda, a fenyegetés vörös vonal - véleménycikk.

Beruházási mélyponton az ország - ebből egyhamar nem lesz gazdasági fordulat

A KSH friss adatai szerint harmadik éve csökken a beruházások volumene Magyarországon.

Egy apró gesztussal most hatalmas örömet okozhatsz Győrben

Kedves figyelmesség-kampány indult a városi szociális intézményeinek hölgy ügyfeleiért.

Baleset történt a tavalyi győri Szent László napon

Egy gyerek arcába repült egy buzogány feje.