Egy év után került elő az elveszett nagykanizsai kutya

Kovács Lilla 2019-09-13 18:23:00
Rengeteg kaland után, idén szeptemberben került vissza gazdáihoz Dézi, aki a közösségi médiának és rengeteg segítőkész embernek köszönhetően jutott haza.

„Dézi öt éve került hozzánk, családi kutyusnak kaptuk a páromtól” – kezdi beszámolóját Tarnai Krisztina, Dézi gazdája. „Játékos, aktív kutyus volt, szerencsére az elmúlt egy év megpróbáltatásai ellenére még mindig az.”


Az állat egy éve tűnt el gazdáitól, akik értetlenül álltak a dolog előtt. Krisztina elmondta, hogy egy ismerősüktől egy szóváltást követően ugyan kaptak egy fenyegetést, hogy elviteti a kutyát, de ezt nem vették komolyan. Abban azonban biztos, hogy nem pusztán elkóborolt, hiszen előtte sosem csinált ilyet, ha pedig mégis, akkor a környékbeliek észrevették volna a bolyongó kutyát. Mint mondja, Dézi egy baleset következtében elvesztette jobb szeme látását, így arra nem is gondoltak, hogy bárki ellopta volna tőlük.


Az állatról azonban nem volt hír, hiába keresték egy éven keresztül. A remény szeptember elején csillant fel újra. „Egy hölgy feltette facebook-oldalára, hogy egy kutyus kóborol Zalaegerszeghez közeli településen. A bejegyzését egy közös ismerősünknek hála láttam meg, négy órával a feltöltés után. Este tíz órakor elindultunk keresni, de hiába. Másnap ismét kerestük, sikertelenül. Két nappal ezután kaptam egy üzenetet egy fiatalembertől. Küldött egy képet. Megláttam, és összerogyva sírtam, de ezek már örömkönnyek voltak.”


Az említett fiatalemberrel rögtön felvették a kapcsolatot, két órával később pedig már találkoztak is vele, a barátnőjével, valamint az elveszett Dézivel. "Elmesélték, hogy azon a környéken találták meg, ahol mi is kerestük." A férfi a munkahelyén mesélt a főnökének a kutyáról, aki megkérte, hogy mutasson képet róla. Az említett főnök ismerte fel, hogy egy ilyen kutyát kerestek a gazdái.


„Megfürdették, megetették és gondoskodtak róla. Csodálatos gazdik lesznek majd! Akkor annyit mondtam, hogy ha nem került volna haza, náluk jó helyen lett volna.”


Dézi azóta újra játszik, közben pedig egy négy hónapos „kistestvért” is kapott, akinek rendszeresen megmutatja, ki a főnök a házban. 
„Bízom benne, hogy a mi sikersztorink reményt ad másoknak, és hogy minden elveszett kutyus haza kerül.”
 

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.