Brooklyn egy kis szegletében kiakad karácsonykor a villanyóra

Kovács Lilla 2020-12-24 10:32:24
Dyker Heights karácsonyi fényei annyi embert vonzanak, hogy néha már rendőröknek kell megfékezni a tömeget.

Az amerikaiak hírhedtek arról, hogy szeretik már-már versengésbe hajlóan kidíszíteni az otthonaikat az ünnepek előtt. Ez kiváltképp igaz a karácsonyra, New York karácsonyi fényei pedig messze földön híresek. De még a fényárban úszó Nagy Almából is kilóg egy minden létezőnél fényesebb, csicsásabb, giccsesebb kis szeglet: Dyker Heights. 

A Manhatten-től néhány mérföldre fekvő kis szomszédság decembertől igazi turista-látványossággá válik - érdemes megnézni, hány ezer karácsonyi fotó van fent Instagramon Dykerheights hashtaggel. A Brooklyn dél-nyugati részén fekvő utcák egyébként kimondottan békések, leginkább olasz származású amerikaiak lakják. A bámészkodókat vonzó látványosság a The Guardian szerint egy Lucy Spata nevű hölgytől származik, aki édesanyja tiszteletére díszitette fel otthonát. Először csak világító angyalkákat tett ki az udvarra, aztán évről évre egyre több dísz lett az angyalkák körül - és évről évre egyre több szomszéd követte a példáját. A nénivel a Curbed is készített egy videót, amin látszik, hogy nem csak kívül, hanem belül is teljesen karácsonyivá alakul az otthona:

Bár a szomszédság esküszik arra, hogy nem versenyeznek, néhány ott lakó már odáig ment, hogy dekorációs cégeket alkalmaznak a leggiccsesebb látvány eléréséért. Az egyik legnépszerűbb dekorációs cég, a B&R Christmas Decors, aminek egy munkatársa, James Bonavita szintén a környéken lakik. Természetesen saját otthonát is feldíszíti, ami minden évben annyi embert vonz a háza köré, hogy a New York-i rendőrségnek kell járőröket küldenie, hogy kitudjon lépni az ajtón. 

Sok brooklyni család számára a karácsonyi várakozás része, hogy sétálnak egyet Dyker Heights-ben, de már több turisztikai cég is rárepült az ötletre, így vannak irodák, amik buszokat indítanak a fényáradatba. Ha ön is megnézné, akkor pedig itt van a The New York City Walking Show felvétele, amit 2019-ben vettek fel, és végigsétáltak a szomszédságon:

 

Szólj hozzá!

Egy friss felmérés szerint minden ötödik magyar diák funkcionális analfabéta 

Az Oktatási Hivatal mérése alapján a tanulók jelentős része még az alapvető szövegértési feladatokkal is nehezen boldogul. 

Tíz perc alatt elfogták a rablót Győrben

A 48 éves szlovák elkövető rekord gyorsasággal került rendőrkézre.

Czeglédy Csaba szinte összes választási plakátjára börtönrácsot rajzoltak Felsőcsatáron

Igencsak billeg ilyenkor, hogy ez rongálásnak vagy véleménynyilvánításnak minősül.

Magyarország melegszik - a 10 valaha volt legmelegebb év az elmúlt másfél évtizedből kerül ki

A klímaváltozás már most is átalakítja hazánk időjárását, vízkészleteit és mezőgazdaságát.

Tárlatvezetések, előadások és kiállításmegnyitó - sűrű hetet kínál a Rómer Múzeum Győrben

Kurátori tárlatvezetés, művészeti előadás, festménybemutató és fotókiállítás is várja az érdeklődőket a győri intézmény következő napokban induló programsorozatában.

Akikre büszke a város - díszközgyűlésen adták át Győr rangos kitüntetéseit

Három díszpolgári címet és három Pro Urbe Győr díjat adtak át a március 15-i ünnepségen a Városháza dísztermében.

Nemény András: "Mindig voltak, mindig lesznek ellentétek, talán mert mindenki a saját hite, meggyőződése szerint akar jobbat Magyarországnak."

1848 hősei, Horváth Boldizsár és a szombathelyi 16 pont mellett, egy csipetnyi aktuálpolitika is belefért a polgármester beszédébe.

Kényelem és egészség a munkahelyeken

Az álló munkavégzés, ami sokak számára mindennapos feladat, súlyos kihívásokat rejthet magában. A lábak folyamatos terhelése huzamosabb ideig nemcsak fárasztó, de hosszú távon egészségkárosító is lehet.

Hat Oscart nyert az Egyik csata a másik után

Paul Thomas Anderson filmje vitte a prímet a 98. Oscar-gálán, ahol több nagy produkció is komoly elismeréseket kapott.

Késsel fenyegette meg a hozzá kiérkező mentősöket egy fertőszentmiklósi férfi

Emellett történt még némi kábítószer birtoklás is. 

Illés Károly szerint az esélyegyenlőség elvét sértette meg a TISZA-párt azzal, hogy közlekedési jelzőtáblák oszlopaira helyezett el plakátokat

A választási bizottság szerint jogsértés nem történt, de kérik a jelölőszerveket, hogy ésszel plakátoljanak.

A benzinkutakra jár ki tankolni Szombathelyen a közösségi közlekedést működtető Blaguss

Mindenkit megnyugatnak, hogy továbbra is zavartalanul járnak a buszok a városban.

Több száz tulipánhajtást loptak el a győri Árkád közeléből

Értjük, hogy aki a virágot szereti rossz ember nem lehet, de azért van egy határ. 

Pontosította a kormány az üzemanyag „védett áráról” szóló rendeletet

Az új szabályok szerint rendszám nélküli járművek is tankolhatnak kedvezményes áron, ha igazolni tudják a magyar honosságot.

Mutatjuk a hétvége győri programkínálatát

A megemlékezés mellett a szórakozás is garantált.

KSH: masszívan visszaesett az építőipari termelés az év elején

Januárban éves alapon és az előző hónaphoz képest is jelentősen csökkent az ágazat teljesítménye.

Negyedik nekifutásra lett Körmendnek költségvetése

A kosárlabda csapat is megkapta a kért 15 millió forintos támogatást.