A végén bukta a győzelmet a Szombathelyi Haladás a Budaörs ellen

Vágvölgyi Bálint 2020-02-23 15:51:00
Egy ponttal térnek haza Mátyus Jánosék Tatabányáról.

 Az NB II. 25. fordulójában vasárnap 14 órai kezdettel Tatabányán a Budaörs vendége volt a Szombathelyi Haladás. A szombathelyiek a Tóth-Gábor Kristóf révén szereztek vezetést, miután a hazaiak kapusa hatalmas védését követően elé pattant a labda és az üres kapuba juttatta azt. úgy tűnt, hogy a Haladás tudja szerezni a három pontot, aztán a 90. percben a hazaiak játékosa, Molnár Tibor érkezett remekül a beadásra, majd közvetlen közelről a kapuba passzolt.

Az eredmény ezek után már nem változott, a Hali 1 ponttal térhetett haza Tatabányáról.

Budaörsi SC–Szombathelyi Haladás 1-1 (0-0)
Tatabánya, 300 néző, NB II-es labdarúgó-mérkőzés, vezette: Horváth T.
Budaörs: Kovács P. – Fényes, Medgyes, Gyurácz, Forgács – ZSIDAI, Sajbán, Pethő (Stieber A., 46.), Szabó B. (Bakos, 74.) – Molnár Cs. (Molnár T., 54.), Zsóri. Edző: Bognár György.
Haladás: Verpecz – Schimmer (Rácz, 43.), Jagodics, Devecseri, Németh Milán – Tóth D., Holdampf – Kiss B. (Szekér, 79.), Jancsó (Farkas, 46.), Bosnjak – Tóth-Gábor. Edző: Mátyus János.
Gólszerzők: Tóth-Gábor (59.), Molnár T. (90.).
Sárga lap: Holdampf (52.), Tóth-Gábor (57.), Szabó B. (58.), Jagodics (61.), Zsóri (92.).


 

Szólj hozzá!

Szalagvágásra írt mulatós slágert Ágh Péter

E-L-K-É-S-Z-Ü-L-T A D-Ó-Z-S-A U-T-C-A!

Minden jelölt állva maradt a Vas02-es választókerületben

Senki sem jelezte, hogy visszalépne. A határidő ma délután 16 órakor járt le. 

Visszelépett Czeglédy Csaba!

Nem indul a vasárnapi választáson.

A nagy érdeklődés miatt előzetesen kell helyet foglalni a Tiszta Szívvel a Városért vasárnapi eredményvárójára Győrben

Zsíros kenyérrel és DJ-kkel várják a választási estét a Rómer Házban Pintér Bencéék.

Vegyes képet mutat a magyar gazdaság: nőtt a kiskereskedelem, lassult az ipar, közben tovább emelkedtek az árak

A KSH friss adatai szerint februárban a boltok forgalma bővült, az ipari termelés viszont visszaesett, márciusban pedig tovább drágult az élet.

Titkok a templompadláson – 400 év történelme kel életre a győri bencéseknél

Interaktív kiállítás nyílik a rendház és a templom tetőterében, ahol szó szerint új nézőpontból ismerhetjük meg a múltat.

Nem jelent meg a bíróságon Borsi Róbert a GYHG-ügy tegnapi tárgyalásán - állítólag háztartási balesetet szenvedett

A vádirat szerint több mint 758 millió forintos vagyoni hátrány érhette a győri önkormányzati céget.

Fél millió forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel a  Mi Hazánk - szerintük a Fidesz terjeszt róluk lejárató szórólapokat

A párt feljelentést tesz, és azt állítja, hogy országos kampány indult ellenük impresszum nélküli röplapokkal.

Hivatalos: a Dunakapu téren tartja csütörtök esti beszédét Magyar Péter Győrben

A TISZA Párt elnöke a kampány hajrájában érkezik a folyók városába, 3 nappal a választás előtt.

Medián: stabil kétharmados győzelem felé tart a TISZA Párt

A friss felmérés szerint jelentős előnnyel vezetnek a választások előtt 4 nappal. 

Költészet, jazz és rómaiak – sűrű áprilisi programmal hívogat a Rómer Múzeum

Vezetett séta, irodalmi est, tárlatok és történelmi előadás is várja az érdeklődőket Győrben.

Nem mindenhol jó az erdő: a homoki fásítás kiszáríthatja a tájat

A száraz homokhátsági tájakon az erdők nem feltétlenül javítják, hanem akár ronthatják is a vízháztartást.

Kósa Roland szerint a győri színház ügye is azt mutatja, hogy változás kell

Az alpolgármester úgy látja, hogy a Fidesz évekkel vetette vissza a felújítást.

Horváth Nándor Zsolt: Durva túlárazással szállítják a gumikat Nagykölkedről

A Zala-Müllex drágább ajánlaton nyerte el a közbeszerzést, mint a Távhő által korábban kért ajánlatok.

Kitálalt az MCC-kutató: politikai nyomás és propaganda gyártása zajlik az intézményben

Fekete Dávid munkatársa állítja: lejárató anyagokra is próbálták rávenni.

Éjszakai zajra kell számítani: karbantartási munkák kezdődnek a Budapest–Győr–Hegyeshalom vasútvonalon

Áprilisban több állomáson is éjszaka dolgozik a MÁV a megyében, a munkagépek zajjal járhatnak.