Most már évek óta felszállóágban van a képregénykiadás Magyarországon: egyre több friss és klasszikus külföldi képregény jelent meg szuper kiadásban – elég csak Alan Moore dolgaira (Watchmen, From Hell, Különleges Úriemberek Szövetsége, V mint Vendetta), a Sagára, a Sandmanre, vagy legújabban a Transmetropolitanre gondolnunk, és akkor szuperhősös címeket nem is nagyon említettünk.
Eközben a magyar alkotók is rendszeresen előállnak valami izgalmas anyaggal. Ezek közül eddig én – aki azért csak felületesen követem a képregényes szcénát – nem soknak lettem az elkötelezett rajongója: az EpicLine nem villanyozott annyira fel, bár egyáltalán nem volt rossz; a Királyok és Kereszteknem nyűgözött le, a Kittenberger jó volt, de nem ütött szíven, a Nyugat+Zombik ugyan szerintem szuper lett, de kis fókuszáltsággal még jobb is lehetett volna.
Szóval mondjuk úgy, hogy úgy igazán még egy magyar képregény sem nyűgözött le, egészen mostanáig: Az utolsó előtti huszár című képregény ugyanis már az első füzetével a kedvencemmé vált.
Az utolsó előtti huszár Varga Bálint Bánk író, Tuli Krisztián rajzoló és Tuli-Berke Adrienn Tihana színező munkája, az elkezdéséhez szükséges pénzt a Nyugat+Zombikhoz hasonlóan közösségi finanszírozással szedték össze – 18 ezer dollárt, mintegy 5,6 millió forintot dobtak össze rá az emberek. Az első szám szeptemberben jelent meg.
A lényeg a következő: az első világháborúban járunk, amikor a Kárpát-medence vidékét nemcsak a háború borzalmai dúlják fel, de mindenféle természetfeletti erők is. Szerencsére megvan erre a hivatalos válaszcsapás is a fekete mentés huszárok formájában, akiknek az a feladatuk, hogy pontot tegyenek az ilyen ügyek végére. „Az első hat rész folyamán bejárjuk majd a háború sújtotta Európa legsötétebb zugait, köztük több legendás helyszínt is, ahol valós történelmi személyekkel is találkozni fogunk” – írják a képregény honlapján.
Én persze alapvetően jó célközönsége vagyok: a történelmi szetting még éppen beleesik az első világháború végéig számított hosszú XIX. századba, ami a szívem csücske, a magyar folklórra alapozott mágia mindig is titkos kedvencem volt, és alapvetően a „titkos kormányzati ügynökség harcol a természetfelettivel”-jellegű sztorikat is eléggé kedvelem. (Erre külföldön most Charles Stross Mosoda-akták című sorozata mellett talán Caitlín R. Kiernan kisregénytrilógiája a legjobb példa, képregényes vonalon Alan Moore Különleges Úriemberek Szövetsége c. képregénye juthat eszünkbe, a hazaiak közül pedig Szélesi Sándornak jelent meg hasonló témájú regénye, Az ellopott troll címmel.)
Elég nehéz azonban ezeket a toposzokat, témákat igazán jól csinálni, főleg magyar környezetben, Az utolsó előtti huszárnak azonban minden sikerül az első számban:
a Hamm bekaplak! című remek ízelítő, ami éppen eleget villant meg a világból és a karakterekből.
A történet nem túl bonyolult, spoiler nélkül annyit mondhatunk, hogy egy magyar népmese elevenedik meg (bár a cím elég beszédes), ezt kellene legyőznie a csapatnak. Látjuk akció közben főhősünket, Rózsafalvi Áront, avagy Csillagszeműt, és az is kiderül, hogy a múltjában van valami sötét dolog; de kap pár panelt a csapat többi tagja is, például Rózsafalvi testvére, aki egy átlyuggatott mellkasú szellem, illetve Róka, Fehérló és Rebeka, valamint a csapat vezetője, Gábor úr. Róluk, képességeikről egyelőre csak utalásokat kaptunk, de ezek miatt legalább annyira várom a folytatást, mint azért, hogy merre is fut a Csillagszemű története.
Képregények esetén a rajzokról nem nagyon szoktam véleménytírni, mert ehhez nem értek azon túl, hogy valami tetszik-e, vagy sem; ebben az esetben nekem nagyon passzolt a sztorihoz Tuli Krisztián munkája, nagyon helyén van minden itt is. Ami végleg eladja a történetet, az pedig a humor: amikor például előkerül egy beszélő ló, aki – a kor szokásaihoz híven, mégis meglepően – magázódik Csillagszeművel, vagy mondjuk a csata, amikor megismerjük sorban Csillagszemű fegyvereit, mind nagyon jól működnek.
Ha mindezt végigolvasva kedvet kaptál a sztorihoz, akkor most jön a feketeleves: az alkotók hat számot terveznek, az első szériából, ebből az első meg is jelent, de érdeklődésünkre Varga Bálint Bánk azt mondta, hogy ugyan szeretnének gyorsítani a tempón, de jelenleg évi egy szám tűnik valószínűnek, magyarul már a kétéves lányom is iskolás lesz, mire az első széria véget ér. A várakozást enyhítheti, hogy a szerző vendégrajzolók bevonásával év közben miniepizódokat hoz majd ki, illetve készül egy társasjáték is. A képregényosorozat Facebook-oldala itt érhető el.
