„A fehér bot nem a hiány, hanem az erő jelképe” – Kósa Roland a városházán köszöntötte a látássérülteket

Dömötör Gábor 2025-10-15 09:13:54
A Fehér Bot Napján a győri alpolgármester arról beszélt, hogy a valódi együttélés az előítéletek lebontásával kezdődik.

A Fehér Bot Napja alkalmából a városházán köszöntötte a Vakok és Gyengénlátók Győr-Moson-Sopron Megyei Egyesületének tagjait és vendégeit Kósa Roland (TSZV-LMP-Momentum-MSZP) alpolgármester. A rendezvény célja az volt, hogy felhívják a figyelmet a látássérült emberek mindennapi kihívásaira és társadalmi szerepére.

Fotó: Győr Összefog Facebook

„A fehér bot pedig nem a hiányt, hanem a függetlenséget és az önálló mozgás erejét jelöli! Ez a bot a tapintás meghosszabbított karja, az autonómia szimbóluma” – fogalmazott Kósa. Hangsúlyozta, hogy a városvezetés számára kiemelten fontos az akadálymentesítés, legyen szó fizikai vagy digitális környezetről.

Az alpolgármester kiemelte, hogy a városban folyamatosan fejlesztik az infrastruktúrát: javítják a járdákat, kattogó jelzők kerülnek kihelyezésre a Lions Clubbal együttműködésben, és egyre több információs tábla válik Braille-írással is olvashatóvá. „A valódi együttélés akkor kezdődik el, amikor eredményesen le tudjuk bontani az előítéleteket” – tette hozzá.

Fotó: Győr Összefog Facebook

Kósa Roland zárásként köszönetet mondott a látássérülteket segítő szervezeteknek és önkénteseknek. Mint fogalmazott, a város célja, hogy Győrben mindenki otthon érezhesse magát, függetlenül attól, hogy milyen adottságokkal él.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Az aglaonema: a beltéri trópusok színpompás lakója

Az aglaonema, más néven rákvirág, a szobanövények közt egy igazán figyelemre méltó darab.

Orbán Viktor engedélyt adott a „firkás” minták felhasználására

Megnyugodhat mindenki, jó fej volt a miniszterelnök. 

Gulyás Gergely a Kormányinfón: megerősíti a kormány a gyermekvédelmet

A miniszter szerint megduplázzák a nevelőszülők járandóságát, új csecsemőotthon épül, és kétszáz gyámügyi állás jön létre.

Orbán firkálmánya letarolta a netet – de hiába, pólóra nem kerülhet

Jogvédett alkotásnak számít a miniszterelnök rajza, a gyártók sorra utasítják el a megrendeléseket.

Továbbra is erősek a külföldi vevők a magyar lakáspiacon – tavaly 309 milliárd forintért vásároltak ingatlanokat

A legtöbb vevő Németországból érkezett, de sok a kínai és a vietnámi érdeklődő is. 

Megállás nélkül dolgoznak - nagy erőkkel gyűjti a lehullott lombot a Győr-Szol

A város több pontján egyszerre zajlik a takarítás, a szolgáltató a lakosság türelmét kéri.

Buborékok bűvöletében: a légpárnás fólia varázsa

Valószínűleg már te is találkoztál a mindennapok során az apró, légbuborékokkal teli fóliával, amelynek pukkanása szinte lezser kikapcsolódást nyújt.

Elkapták a rendőrök a kőszegi becsületkasszák kifosztóit

Két borsodi fiatal nem tisztelte a kisváros hagyományait.

Aláírták - Magyarországon, Kőszegen jön létre az ENSZ Egyetem új oktató- és kutatóintézete

A volt Keleti blokkban elsőként létesülő ENSZ Egyetemi Intézet egyedülálló tudományos központként fog működni.

Délután kettőkor, a Bécsi kapu téren tartja szombaton győri programját Magyar Péter

Meleg ital és sütemény is várja a résztvevőket a november 15-i találkozón.

Hasplasztika: az álomalak elérésének útja

Hogy éreznéd magad, ha a hasad feszessé, formássá válhatna, optimális módon hozzájárulva az önbizalmad növekedéséhez?

A Sinsay nyitása is csúszik Körmenden

Továbbra sincsen használatbavételi engedélye a Rákóczi úti üzletsornak.

„A győrieknek joguk van tudni, mire ment el a pénzük” - írta Pintér Bence

Miközben a város uszodákat és könyvtárakat zárt be a válság idején, a fideszes politikusok milliós rezsitámogatásokat kaptak – állítja a polgármester. 

Újra ültették az Arrabona előtti fákat Győrben

Négy kun-szilfa ad majd árnyékot az arra sétálóknak. 

Hogyan őrizzük meg szivarjaink frissességét és zamatát?

A szivarok élvezetéhez nem csupán az ízlés szükséges, hanem a megfelelő tárolás tudománya is.

Pénteken indul a 24. Győri Könyvszalon, az ország egyik legnagyobb vidéki könyves eseménye

„Olvasni nagyon fontos, mert minden téren hozzátesz az életünkhöz” - Pintér Bence.

A bozsoki polgármester megfestette, Gagyi Levente átvette Trump portréját

Nem lehet azt mondani, hogy egy brutál realista alkotás született.