1 milliárd 500 millió forint kárt okozó ÁFA csalókat fogtak a NAV nyomozói

ugytudjuk.hu 2025-10-15 08:32:43
Győri egység is segített lebuktatni a kínai-mongol-magyar bűnelkövetői kört.

Keleti kényelem helyett nyugati cellában várhatja a következő tárgyalást egy kínai-mongol-magyar bűnelkövetői kör. A NAV Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának nyomozói megakadályozták az elkövetők további kooperációját, számolt be a cég sajtóreferense. A bűnszervezet az adóhatóság szándékos megtévesztésével összesen 1,5 milliárd forintnyi vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek.

 Az Európai Ügyészség (EPPO) és EU bűnüldöző szervek évek óta folytatnak küzdelmet a Kínához köthető olyan szervezett bűnözői körökkel szemben, amelyek jelentős mértékű áfacsalással és vámelkerüléssel próbálnak bejutni az uniós piacra. Az EPPO nyomozása 14 tagállamot érintett, a bűnszervezet tevékenysége során hatalmas mennyiségű textilt, cipőt, elektromos rollert, e-kerékpárt és egyéb árut importált illegálisan, amellyel hozzávetőleg 700 millió euró kárt okozott.

A nemzetközi felderítéshez csatlakoztak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának győri nyomozói is. A nagyszabású akció keretében a pénzügyőrök lecsaptak a bűnbanda tagjaira, az ország különböző pontjain, összesen 41 helyszínen „kopogtattak" a fináncok.

A megalapozott gyanú szerint az elkövetők 2023-tól a Kínából származó árukat Magyarországon vámkezeltették, majd azt a látszatot keltették, hogy a termékeket az EU belső piacán, más tagországokban értékesítik. A szállítmányok azonban kizárólag „papíron" utaztak, vagy el sem hagyták az országot, vagy látszólag értékesítették külföldön. A folyamatosan növekvő magyar vámhatósági ellenőrzések, tételes áruvizsgálatok, elhúzódó áruvisszatartások miatt az elkövetők irányt váltottak, az árukat Kínából nem a magyar társaságok nevére érkeztették, hanem Görögországban vámkezeltették. A vámkezelést követően a bűnbanda a szállítmányokat egy szlovák telephelyre szállította, ahonnan az árut kisteherautókra átrakodták, majd hamis fuvarokmányokkal, vagy okmányok nélkül hozták Magyarországra. Ezután a Kőbányai úton, a „Ganz piac" üzleteinek adták el a termékeket számla nélkül.

A bűnszervezet irányítói, kínai, mongol és magyar állampolgárok egymást között osztották meg a feladatokat. Az évekig konspiráltan működő és hierarchikusan felépülő szervezetnek a legfelső vezetője kínai állampolgár volt, ő fogta össze a szervezet tevékenységét, tartotta a kapcsolatot az ázsiai vevőkkel, felügyelte az árumozgásokat. A jogellenes tevékenységhez speditőröket, vámügyinéző társaságokat, stróman ügyvezetőket és sofőröket is igénybe vettek. 

A bűnszervezet irányítóinak elfogását a MERKUR bevetési egység támogatta, a házkutatásokat a NAV informatikus szakemberei és revizorai, valamint bankjegy- és kábítószerkereső kutyái is segítették.  A pénzügyi nyomozók kilenc, összesen 901 millióra becsült ingatlant vettek zár alá, 26 millió forint értékben járműveket, 130 millió forint értékben – nagyrészt külföldi valutában tartott – készpénzt foglaltak le, amellyel több, mint 1 milliárd forint kár térült meg a központi költségvetés számára. A bűnbanda felszámolásán a NAV bűnügyi és bevetési állományából 178 pénzügyőr dolgozott egyidőben.

A különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás gyanúja miatt folytatott nyomozás során a NAV munkatársai 12 gyanúsítottat hallgattak ki. A pénzügyőrök a bűnszervezet hat tagját őrizetbe vették, a Győri Járásbíróság elrendelte letartóztatásukat. Elmarasztaló ítélet esetén az elkövetők akár 15 év szabadságvesztésre számíthatnak.

Szólj hozzá!

Jövő hétvégén jön az UNI Győr Rally: mutatjuk, hol lesznek a versenyek és milyen lezárásokra kell készülni

Negyedik alkalommal rendezik meg a győri versenyt: pénteken a belvárosban, szombaton a Rábaringen és a Ravazd–Tényő szakaszon dübörögnek majd a versenyautók. 

Most a teknősöké az elsőbbség: félpályás útlezárás lesz miattuk Gyirmótnál

Szeptember közepétől néhány hétig lassabban lehet majd közlekedni a Horgászfalu közelében, ahol két kiszáradó holtág helyreállításával a mocsári teknősök élőhelyét mentik.

Bár a nyári időjárás még kitart, a programok már az őszt idézik Győrben

Charlie koncert, balett, közösségi futás, naplemente-túra, miegymás. 

Ébredő erő: huszonkét új rezidens kezdte meg munkáját a győri kórházban

A frissen végzett orvosokat háromnapos beillesztő program segíti, a rezidenseket Pintér Bence polgármester a Városházán is köszöntötte.

Közel 110 millió forintból elkészült a Kígyó utcai parkoló Győrben - ötven új férőhelyet alakítottak ki

Az egykori bölcsőde helyén, a beruházás részeként csapadékvíz-kezelő rendszer, közvilágítás és új járdakapcsolatok is létesültek.

Amit Szijjártó Pétertől sosem hallottál volna: egyre több és intenzívebb orosz hibrid művelet történik Európában

Orbán Anita külügyminiszter szerint Magyarország teljes szolidaritásáról biztosítja Németországot, és kész együttműködni az Európát érő fenyegetések elleni fellépésben.

Iskolabuszt indított volna a sárvári önkormányzat, de aztán mégsem

Tavaly tavasszal Máhr Tivadar alpolgármester kampányolt egy nagyot az iskolabusz ötletével. Akkor arról volt szó, hogy akár már a 2025/2026-os tanévben bevezethetik a szolgáltatást.

Két koncerttel várja szeptemberben a közönséget a Rómer Ház

Csányi Laci és tanítványai ingyenes koncerttel, a Lázár tesók pedig szeptember 25-én érkeznek a győri Rómer Házba.

2027-ben is Szombathelyen a Spartan Race!

Július 31-ét X-eljétek be a naptárban.

Ungár Péter teljesen kiszállt a médiából

Eladta üzletrészét az Ugytudjuk.hu-t kiadó gazdasági társaságban.

Kigyulladt egy személyautó Szombathelyen

A Somlay Artúr utcában csaptak fel a lángok.

Drasztikus lenne? – kémiai kasztrálást kezdeményez a Mi Hazánk a pedofil bűncselekmények elkövetőinél

Novák Előd a lengyel szabályozás mintájára nyújtott be törvényjavaslatot, amely gyógyszeres kezeléssel csökkentené egyes szexuális bűnelkövetők szexuális késztetését.

Úgytudjuk: bedobhatja a törölközőt a Rába ETO SE

Szerkesztőségünkhöz olyan információk jutottak el, amelyek szerint komoly változás előtt állhat a nagy múltú győri sportegyesület. 

Nagy Ervin képviselő lenne Gersekaráton

Eddig 5 polgármesterjelölt és 18 képviselőjelölt jelentkezett az időközi választásra.

Az olimpiai bajnok Rebeca Andrade is indul a szombathelyi challenge világkupa-versenyen

A megmérettetést szeptember 18. és 20. között rendezik meg.