Bármilyen kegyetlen is legyen egy állatgyilkosság, az túl kevés egy börtönbüntetéshez

Farkas Bazsi 2019-04-06 08:08:00
A törvényi szabályozás ugyan ezt lehetővé tenné, ám eddig csupán halmazi büntetésként alkalmazták.

Szerdán küldött közleményt a Szombathelyi Járás Ügyészség, amelyben arról tájékoztattak, hogy a tavaly novemberben elkövetett szombathelyi tacskógyilkosság vádlottja felfüggesztett börtönbüntetéssel úszhatja meg tettét. 

Az esetről az Ugytudjuk.hu számolt be elsőként. A harminc év körüli elkövető már feldúlva érkezett apja Szűrcsapó utcai lakásába, ahol a húgai laknak. A család félt, ezért nem akarták beengedni a férfit a lakásba, aki dühét a kezében lévő pár hetes kölyök tacskón vezette le. A kutya olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy ott helyben kimúlt.

Egy nekünk adott interjúban az elkövető azt mondta, hogy az eset annyira megviselte, hogy 130 gyógyszert vett be, amire patkánymérget ivott, így próbát meg véget vetni az életének. A férfit időben kórházba vitték, így túlélte az öngyilkossági kísérletet.

Az eset komolyan felháborította a helyi állatvédőket, akik több százan vettek részt a kiskutya emlékének ajánlott Fő téri közös kutyasétáltatáson.

Az ügyben tehát most emelt vádat a Szombathelyi Járási Ügyészség, az ügyészek csupán felfüggesztett börtönt kértek a vádlottra. Az ügyészség közleményéből az derül ki, hogy a hatóság  felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását és a próbaidő tartamára a vádlott pártfogó felügyeletének elrendelését indítványozta.


Az Átlátszó írta meg, hogy ezzel folytatódik az a gyakorlat, ami azt mutatja, hogy az állatkínzók meglehetősen ritkán kapnak letöltendő börtönbüntetést. 


Az eset korábbi bemutatásakor fordult a lap az Országos Bírói Hivatalhoz statisztikáért: tájékoztatásuk szerint 2013-ban összesen 22 főt ítéltek jogerősen végrehajtandó szabadságvesztésre állatkínzás vétsége vagy bűntette miatt. 2014-ben és 2015-ben 23-23 főt, 2016-ban 19-et míg 2017-ben 23 vádlottat.

A hivatal hozzátette, hogy a bíróság több esetben halmazati büntetést szabott ki, vagyis az állatkínzás mellett más bűncselekményt is elkövetett a tettes.


A szombathelyi tacskógyilkos ügyét hamarosan a bíróság tárgyalja. 


A Vas Megyei Főügyészség Közjogi Szakága hatósági eljárást rendelt el, ennek már eredményeképpen 500 ezer forint állatvédelmi bírságot szabott ki a férfira.
 

Szólj hozzá!

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat.