Balázsy Péter kézzel-lábbal tiltakozik az ellen, hogy a neve összemosódjon a Fidesszel

Farkas Bazsi 2019-07-17 20:00:00
Ez csak azért furcsa, mert pont a Fidesz ernyője alatt lett polgármesterjelölt.

Bár még csak a Fidesz jelöltje, Balázsy Péter már éppen annyira szelektíven válaszol a sajtótól jött kérdésekre, mint a párt mandátummal rendelkező képviselői.

Egy hete, hogy elküldtem neki kérdéseinket arra vonatkozóan, hogy mint megyei jegyző, mit szól hozzá, hogy Vas megye Facebook-oldala megosztotta Balázsy Péter fideszes polgármesterjelölt kampányposztját. Válasz azonban egyelőre nem érkezett. Mint ahogy arra sem válaszolt, hogy szerinte ez nem sérti-e az esélyegyenlőséget, vagy, hogy a megyei Facebook-oldalt ki és mennyi pénzért kezeli, azt milyen szerkesztési alapelvek alapján szerkeszti.

Balázsy most amiatt fakadt ki a Facebookon, hogy nevét összemossák a Fidesszel, azzal a párttal, amelynek logója alatt polgármesterjelölt lett. A politikus/megyei jegyző ugyanis egy posztban válaszolt a Magyar Narancs újságírójának kérdésére. A következőt írja:

Kérdésére megerősítem, hogy nem vagyok sem a FIDESZ, sem más politikai párt tagja, soha nem is voltam. A 2014-es választáson a gépészmérnökképzés létrehozásában betöltött szerepem miatt kértek fel a listán való indulásra, amit akkor is pártonkívüliként vállaltam. Az önkormányzati választáson a FIDESZ-KDNP jelöltjeként, de pártonkívüliként fogok indulni. Polgári értékrendemet és lokálpatrióta beállítottságomat soha nem tagadtam, arra büszke vagyok.

Balázsy tehát elismeri, hogy kapcsolata a párttal nem új keletű, hanem már 5 évvel ezelőtt is helyet kapott a Fidesz városi listáján. De vajon miért lehet kínos a Fidesz Balázsynak annyira, hogy ne lépjen be a pártba?

Balázsy Péter

Pénteken délelőtt Kupi Györgyi, a Magyar Narancs újságírója e-mailben két kérdéssel fordult hozzám a Balázsy Péter, a mamahoteles szombathelyi polgármesterjelölt oldalon megjelentek kapcsán. Miután a...


Könnyen előfordulhat, hogy nem szeretne olyan párttársakat, akik közpénzen huszárkodnak és üdvözlik a vandálokat, akik botrányba keverednek egy nemzetközi diák sporteseményen, vagy aki egy személyben felel a sorra befuccsoló városi beruházásokért.

Hogy ilyen légkörben, hogyan lehetne várost vezetni azt talán még maga, a biztos jegyzői állást feladni nem akaró Balázsy sem tudja. Hiszen, ha biztos lenne a dolgában, akkor már jelölti kinevezésének napján lemondott volna a jegyzői posztról, ami egyébként teljesen összeférhetetlen a polgármesterjelöltséggel. Jegyzőként ugyanis ő felel a választások tisztaságáért. 


Czeglédy helyrerakta a Fidesz polgármesterjelöltjét

Képmutatónak nevezi írásában Balázsy Pétert Czeglédy Csaba, aki az őszi önkormányzati választásokon függetlenként indul el Szombathely a Derkovits városrészén.

Czeglédy azt írja:

Balázsy Péter polgármester-jelölt és a szombathelyi Fidesz megrendelésére közvélemény-kutatás folyik Szombathelyen. Bajban vannak, kutatniuk kell, érhető.

Azonban annak tükrében, hogy Balázsy mindehol azt szajkózza, hogy visszafogott, negatív kampánytól mentes, nemes versengést akar, rendkívül szánalmas és álságos, hogy akaratából ezt a kérdést is felteszik:

“Czeglédy Csaba visszatérése szégyen-e Szombathelyre nézve?”

Majd a korábbi képviselő ezzel zár:

Balázsy pedig képmutató módon addig is csak sajnálkozzon, hogy sokan a szájukra veszik őt, a mama kedvencét, a Fidesz strómanját, aki életében önerőből még soha semmit nem ért el. Mindent csak úgy megkapott, hiszen fideszes.


De itt a teljes poszt is:

Dr. Czeglédy Csaba

Balázsy Péter polgármester-jelölt és a szombathelyi Fidesz megrendelésére közvélemény-kutatás folyik Szombathelyen. Bajban vannak, kutatniuk kell, érhető. Azonban annak tükrében, hogy Balázsy...


 

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.