Majdnem 95 százalékos hatékonyságú koronavírus-vakcinát fejleszthettek

Fehér Buda 2020-11-16 19:52:12
Rálicitáltak az európaiak és az oroszok oltásaira is.

Újabb koronavírus-vakcina tesztelése ért véget, most éppen az USA-ban. A Moderna gyógyszergyártó szerint egészen kecsegtetően zárult az oltás tesztje, a cég szerint 

94.5 százalékban hatásos a termékük.

A Moderna most az amerikai Élelmiszer és Gyógyszer Hatósággal is ellenőriztetni akarja a vakcinát, hogy az minél gyorsabban bevethető lehessen vészhelyzet esetén. Az amerikai oltás ugyan nem az első, amelyik átjutott a tesztelési szakaszon, a német Pfizer anyaga már a múlt héten kikerült a tesztelés alól, a németek szerint az ő termékük 90 százalékban hatásos, írja a Guardian

A Moderna anyagát most 30 ezer önkéntesen tesztelik, ha ez is jól sikerül, akkor valószínűleg az Egyesült Államokban vethetik majd be a vakcinát. A többi országnak viszont még várnai kell, az amerikai oltóanyag csak a következő évben juthat el más államokba. Az USA-ban addig is a tervek szerint 20 millió oltást gyártanak majd le, míg a jövő évben 500 millió és 1 milliárd közötti számokat célzott be a Moderna.

Egyelőre tehát az USA-nak van elővásárlási joga, az ország 100 millió dózist rendelt be, míg megvan a lehetőségük további 400 millió ampulla beszerzésére. Japán, Kanada és Svájc is hasonló megállapodásokat kötött a Modernával, és az Európai Bizottság is lecsapott 80-160 ampullára.

A Moderna oltóanyaga a tesztelések sikerességén felül még azzal is ráver a németek anyagára, hogy csak 2 és 8 Celsius-fok között kell tárolni, így akár harminc napig is eláll. Mínusz húsz fokon pedig hosszab ideig is tárolható, a Pfizer anyagát viszont minden esetben mínusz hetven és mínusz nyolcvan fok között kell tárolni. A kecsegtető szavatossági idő viszont elég húzós árral jár, az amerikaiak anyagát két dózisban kell beadni, amely ára jelenleg 15 és 18 ezer forint körül mozog.

Szólj hozzá!

Megszólalt a Szőlő utcai ügy koronatanúja – súlyos részletek kerültek nyilvánosságra

Az áldozat videóinterjúban mondta el, hogyan használta ki és erőszakolta meg Juhász Péter Pál.

5 év börtönt kapott a két hetes gyermekét súlyosan bántalmazó szombathelyi anya

A Győri Ítélőtábla helyben hagyta a Szombathelyi Törvényszék korábbi ítéletét.

Adventi moziestek Győrben, az Olimpiai Sportparkban

Meghitt filmélmények egész decemberben. 

December 5-én újra jótékonysági főzés lesz a győri vásárcsarnoknál 

Egy tál meleg étellel bárki segíthet a gyerekeknek és a rászorulóknak.

Korszerű karbantartóbázist építene a GYSEV Szombathelyre

A létesítmény a Szolnokon gyártott szuper-vonatokat szolgálná ki.

Ötmilliárd forintos szociális tüzelőanyag program indul

Nagy István szerint kétszázezer család juthat így segítséghez.

Pintér Bence - 23 milliárd forint forog kockán

Józan döntést kér a képviselőktől a fürdő ügyében.

Adventi programkavalkád a Rómer Múzeumban

Kézműves foglalkozás, tárlatvezetés, koncert és könyvvásár várja az érdeklődőket decemberben.

Magyar Péter: Orbánék, a mesterséges intelligenciával gyártották a kamu adóemeléses dokumentumokat

Amit összedobtak, még hamisítványnak is ócska - állítja a pártvezető.

Beelőzték a gyorsétteremben, amitől úgy begőzölt egy férfi Sopronban, hogy egy akciófilmbe képzelte magát

Az egyik sértettet megverte, a másikat pedig kocsija motorháztetején hurcolta. 

Védett madarat ejtett csapdába egy vasi férfi

Az állatorvosi beavatkozás sem segített az állaton. Elpusztult.

Szerinted mi volt a leginkább „rage bait” 2025-ben?

Ez a kifejezés lett az év szava, ami a szándékosan dühöt keltő provokációt jelenti.

Jótékonysággal indult az advent a Győr-Szol telephelyén

A közszolgáltató idén először állított saját adventi koszorút az Orgona utcában.