Az állam szerint neki semmi dolga nincsen a Haladás Sportkomplexummal

Farkas Bazsi 2020-09-17 16:40:00
Ajándék volt, évi 300 millió forintot költ az üzemeltetésre a kormány, de most azt mondják, semmilyen hatáskörük nincs arra, ki és hogyan használja.

Az, hogy ilyen ajándékot kap valaki, ahhoz nyilvánvalóan rendesen kell viselkedni, ezt így karácsony tájékán minden gyerek tudja, hogy rendesen köll viselkedni, mert Jézuska akkor rendesen sok ajándékot hoz - ezekkel a szavakkal adta át 2017 novemberében Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP) akkori polgármester a Haladás Sportkomplexumot. Aztán nem sokkal később jött a felismerés, hogy az ajándékot fenn is kell tudni tartani. 

A korábbi Haladás csarnok töredéke lesz az új üzemeltetése - ezt pedig Hende Csaba (Fidesz-KDNP) a térség országgyűlési képviselője mondta, szintén az avatáson. 

Újabb fideszes piti bosszú miatt lehetetlenítik el továbbra is az élvonalban szereplő szombathelyi női kézilabda csapatot?

Alig két hete írtunk róla, hogy a közgyűlési döntés ellenére, megint kiszorultak az SZKKA NB1-es női kézilabdázói a Haladás Sportkomplexumból. Az ok pályafoglaltság volt. Nos az augusztus 21.

Csakhogy nem lett, a Sportkomplexum éves fenntartási költsége közel 500 millió forint. Ezt az egyik fő bérlő a Haladás VSE önerőből képtelen is lenne kigazdálkodni, éppen ezért sietett az állam az egyesület segítségére és 300 millió forintos cimkézett állami támogatással fizette ki a sportolók helyett a bérleti díjat. 

Bár nevében a Sportkomplexum, a vasutas sportegyesület és a labdarúgó klub is Haladás, mind a három külön, külön jogi személy. A Sportkomplexumot bérlőként pedig nem csak a Haladás VSE használhatja. 

Lassan egy éve húzódó probléma, hogy a Sportkomplexumba csak nehezen jutnak be a Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia játékosai. Nemrég is csak hosszú, bonyolult egyeztetések után kaptak edzés időpontot, akkor is csak a munkacsarnok kissebbik pályáján vezényelhettek nekik tréninget. 

Ungár: "Hende Csaba nem lehet egyszerre a térség kijáró embere és nem lehet ártatlan, tehetetlen bámészkodó"

"Hende Csaba, Szombathely és térségének országgyűlési képviselője, láthatóan menekül a felelősség elől, ködösít, csúsztat és pózol ahelyett, hogy a város egyik legsikeresebb sportklubja, az SZKKA Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia számára méltó körülményeket biztosítana egy közpénzből épült létesítményben." - olvasható Ungár Péter vasárnapi közleményében annak kapcsán, hogy a város első osztályú kézilabda csapata méltaltan körülmények között kénytelen edzeni.

Közben pedig olyan érdekességek derültek ki, hogy a Haladás VSE-nek nincs is bérleti szerződése a Sportkomplexum használatára. Annak időbeosztását mégis a HVSE szabja meg.

A tisztánlátás miatt kérdezte meg Ungár Péter a Vas megyei LMP országgyűlési képviselője a sport területét is tömörítő Emberi Erőforrások Minisztériumát, hogy a Haladás Sportkomplexum, miért nem ad teret a helyi kézilabda csapatnak az edzésekhez?

Annak ellenére, hogy a Sportkomplexum állami pénzből épült és azt, ha közvetve is, de az állami költségvetésből tartják fent, Kövér László házelnök szerint a Sportkomplexum működéséhez az államnak semmi köze nincsen, annak tulajdonosi joga nincsen a létesítményen, így visszautasította a kérdést. 

Hende Csaba szerint is kellene egy új csarnok Szombathelyre!

Nyílt levelet tett közzé Ungár Péter, a Vas megyei LMP országgyűlési képviselője a Facebookon. Ezt most változtatás nélkül közöljük. Tisztelt Kocsis Máté! Egy olyan ügyben írok levelet, melyben keresve se lehetne találni illetékesebb embert, hiszen Ön egyszemélyben a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke és a Fidesz frakcióvezetője.

Egyre inkább úgy néz ki, hogy egy új munkacsarnokra lenne szüksége Szombathelynek. Legutóbb Hende Csaba is azon a véleményen volt, hogy a megnőttek a használati igények, a Sportkomplexum pedig már önmagában kicsinek bizonyul ezeket kielégíteni. 

Egy új csarnokkal megszűnnének a kézisek teremgondjai és egyébként alteratíva lenne egy iskolának is, ahol a mindennapos testnevelés miatt továbbra is le vannak terhelve az intézmények termei. Ungár nemrég éppen arról kérdezte Kocsis Mátét, a Magyar Kézilabda Szövetség elnökét, hogy kaphat e TAO-keretet a szombathelyi kézilabda klub. Kocsis egyelőre nem reagált a megkeresésre. 

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.