A nap, amikor a szombathelyi Fideszes többség elbukott

Farkas Bazsi 2019-01-08 12:18:00
Az Éljen Szombathely! a Jobbikkal és a Pro Savariával új fejezetet nyitott a város életében.

A baloldali frakció (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) kezdeményezte, hogy Szombathelyen hívja össze a polgármester a közgyűlést, és rendkívüli ülésen tárgyalja azt az előterjesztést, amit ha elfogad a testület, akkor a 100%-ban önkormányzati tulajdonú cégeknél nem lehet elrendelni majd a 400 órában maximalizált túlórát.

A túlóra megemelését a Fidesz törvény módosítással változtatta meg, bár ez ellenzéki pártok véleménye szerint a szavazás nem volt szabályos.

A mai szombathelyi ülésen az Éljen Szombathely! frakció teljes egészében megjelent. Balassa Péter Jobbikos képviselő szintén, akár csak Molnár Miklós a Pro Savaria színeiben megválasztott, majd alpolgármesteri széket kapott képviselő is. 

A Fidesz azonban, az ülést levezető polgármester kivételével, teljes létszámmal maradt távol. Az ok egyébként roppant egyszerű. Ahogy arról elsőként beszámoltunk, Lendvai Ferenc frakcióvezető éppen Lake Placidben a Nemzetközi Téli Olimpiai Játékokon vezeti a szombathelyi delegációt. Így semmilyen esetre sem lett volna meg a Fidesz többsége, ami eddig is csupán egy szavazaton múlt, hiszen 11-10 arányban vannak a városvezetők és az ellenzékiek. 

Lendvai távolmaradásával tehát borult a többség. A Fideszesek pedig úgy látszik nem annyira szeretnek beleszaladni a pofonba, magára hagyták hát a polgármestert. 

Lendvai külföldi útja többször is szóba került, amit Puskás a sport nemes ügyével magyarázott. Távol álljon tőlem, hogy bántsam a sportolókat és eredményes versenyzést kívánok a jégkorongozóknak és az alpesi síelőknek, ám velük edzők, sportvezetők is kiutaztak. Lendvai Ferenc, aki egyébként még csak nem is sportért felelős bizottsági tag vagy alpolgármester (Az Koczka Tibor alpolgármester.) mivel tud hozzájárulni a gyerekek eredményes versenyzéséhez talán csak az ördög tudja, vagy még tán az sem. 

Puskás a vert helyzetből próbált meg előnyt kovácsolni. Nem nagyon sikerült neki. Az a magyarázat, miszerint az önkormányzati cégek felénél eddig sem rendeltek el túlórát, és biztos eztán sem fogják, elég gyenge lábakon állt. Ez nagyjából olyan lenne, mint hogy vegyük ki a lopást a büntető törvénykönyvből, evvégre a statisztikák szerint a magyar összlakosságra levetítve viszonylag kicsi a lopások aránya. Bár lehet a példa szélsőséges, ám talán annál érthetőbb.

Puskást ma nagyon földbe döngölték, csont nélkül ment át a napirendi javaslat, azzal a módosítással együtt, hogy Hende Csabát, szombathelyi parlamenti képviselőt kéri a közgyűlés, hogy javasolja az országgyűlésnek a rabszolgatörvény visszavonását. 

10 igen és 1 nem szavazat volt az arány. Puskás Tivadar volt az egyetlen, aki nemet nyomot, Molnár Miklós ekkor már nem volt a teremben. 

A helyzetet semmi sem írja le jobban annál, hogy a szavazás közben kissé bizonytalan Puskást végül Nemény András (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) frakcióvezető segítette ki, azt mondta a polgármester felé: Polgármester úr, vége van!


A közgyűlés utáni door step sajtótájékoztatón Nemény Andrástól elhangzott, hogy volt egy olyan ügy, amiben az összes ellenzéki párt az Éljen Szombathely!, az MSZP, az LMP, a DK, a Momentum, a Jobbik, a V, mint Vas Egyesület és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt egyetértett és közösen tudták képviselni Szombathelyt a közgyűlésben. A frakcióvezető szerint a Fideszes képviselők cserben hagyták a polgármestert, aki láthatóan nem tudott mit kezdeni a helyzettel. Operatív csoportot fognak alapítani, aminek az lesz a feladata, hogy végigjárják a szombathelyi és a vasi nagy munkáltatókat, akiknél szeretnék elérni, hogy magukra nézve vállaljanak kötelezettséget abba, hogy nem élnek a törvény adta 400 órás túlóra lehetőségével.  

Balassa Péter (Jobbik) azzal egészítette ki az elhangzottakat, hogy ebben az ügyben össze kellett fognia az ellenzéknek, hiszen a magyar munkavállalókat kellett képviselniük. Egy ilyen összefogással a Fidesz rezsimet meg lehet roppantani - tette hozzá. 


 

Szólj hozzá!

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat.