A tudósok szerint szeles időben kevésnek bizonyulhat a két méteres távolságtartás

Fehér Buda 2020-05-22 06:40:00
Sőt, még az emberek magassága is meghatározó tényező lehet abban, hogy milyen messzire utazhat egy nyálcsepp.

Az időjárás függvényében kell meghatároznunk, hogy milyen távol álljunk egymástól a koronavírus-járvány alatt, legalábbis erre lyukadt ki a Nicosiai Egyetem néhány szakértője. A tudósok szerint ugyanis azok a részecskék, amelyek tüsszentéskor vagy köhögéskor kerülnek a levegőbe akár több méterre is utazhatnak egy-egy szellő hátán. Az egyetem egyik professzora szerint egy részecske 5 és fél métert öt másodperc alatt képes megtenni négy km/h-ás szél mellett. Ekkora széllel pedig rendszeresen találkozhatunk, hiszen ekkora sebességnél ez egy alig észrevehető szellőt jelent.

A Physics of Fluids című szaklapban publikált kutatás szerint azonban még az is közrejátszik a részecskék utazása közben, hogy milyen magam emberek között terjedhetnek. Egy alacsonyabb ember például nehezebben fertőz meg egy magasabb társát, fordított esetben pedig pont az ellenkezője az igaz. Sőt, a részecskék hosszabb távot képesek megtenni akkor, ha magasabb emberektől erednek. 

Ahhoz, hogy felmérjék, hogyan utaznak az emberi nyálból származó cseppek, a tudósok egy szimulációt készítettek, amelynek a segítségével kiderült, hogy mi történik egy köhögés után. A kutatás végére bebizonyult, hogy a pára, a köhögés ereje, a nyál és a szél egymásra való hatása, de még a nyál párolgása is közrejátszik abban, hogy milyen gyorsan, és milyen messzire képesek eljutni a részecskék.

A kutatás során a professzorok körülbelül 3,7 millió egyenletet oldottak meg, hogy különböző feltételek mellett becsüljék meg a cseppek mozgását. Talib Dbouk professzor elmondta, hogy erre azért volt szükség, mert egy-egy köhintés után minden egyes nyálcsepp különféle utat jár be, ezek ismerete pedig tisztább képet ad az út hosszáról.

Dbouk szerint a kutatásuk rámutatott arra, hogy járvány idején nem lehet egyfajta szabályt alkalmazni minden esetben. A kutatásuk viszont segíthet a jövőben, hogy a kormányok olyan intézkedéseket hozzanak, amelyek a lehető leghatásosabban veszik fel a harcot a járvány ellen.

Fotó: Pixabay

Forrás: Metro

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.