A tavalyihoz képest eddig jóval kevesebb magyar gyermek született

ugytudjuk.hu 2019-09-26 11:32:00
És többen is haltak meg eddig mint a tavalyi évben.

Nőtt a természetes fogyás mértéke 2019 első hét hónapjában, miután 2,2 százalékkal kevesebb gyerek született és 0,8 százalékkal többen haltak meg a múlt év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön az MTI-vel.

Az év első hét hónapjában 50 278 gyermek született, 1111-gyel kevesebb, mint tavaly ilyenkor. Január-márciusban átlagosan 4,2 százalékkal alacsonyabb, áprilisban és májusban 1,4 százalékkal magasabb, júniusban 6 százalékkal alacsonyabb, júliusban pedig kis mértékben magasabb volt az élve születések száma 2018 azonos hónapjaihoz képest.

2019. január-júliusban 77 821-en haltak meg, 586-tal többen, mint az előző év azonos időszakában. A legnagyobb, mintegy 20 százalékos emelkedést januárban, a legjelentősebb, 14 százalékos csökkenést márciusban regisztrálták. A februári és a júniusi kisebb mértékű (2,7 és 4,7 százalékos) növekedést leszámítva az év többi hónapjában kevesebben hunytak el, mint egy évvel korábban.

Kiemelték, mivel a születések száma csökkent, a halálozások száma pedig emelkedett, a természetes fogyás mértéke 6,6 százalékkal volt több, mint egy évvel korábban.

A hivatal adatai szerint a házasságkötések száma nőtt: 32 095 pár házasodott össze, 13 százalékkal, 3730-cal több, mint tavaly ilyenkor. A szezonon kívül eső január volt az egyetlen hónap, amikor kevesebben házasodtak össze, mint egy évvel korábban. Ezt követően február-márciusban kismértékben, április-májusban átlagosan 8,3 százalékkal, júniusban 16 százalékkal, júliusban pedig 31 százalékkal több házasságot anyakönyveztek, mint egy évvel korábban.

Ezer lakosra 8,9 élve születés és 13,7 halálozás jutott. Az előbbi adat 0,2 ezrelékponttal alacsonyabb, az utóbbi 0,1 ezrelékponttal magasabb az előző év azonos időszakára számított értéknél. Ennek eredményeként a természetes fogyás 0,3 ezrelékponttal, 4,9 ezrelékre nőtt.

Az év első hét hónapjában ezer élve születésre 3,9 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,4 ezrelékpontos növekedést jelent az egy évvel ezelőttihez képest. A házasságkötési arányszám 5,7 ezrelékes értéke 0,7 ezrelékponttal volt magasabb az egy évvel korábbinál - olvasható a közleményben.

Szólj hozzá!

A bozsoki polgármester megfestette, Gagyi Levente átvette Trump portréját

Nem lehet azt mondani, hogy egy brutál realista alkotás született.

Új néven jöhet a boltokba egy csomó tejföl 

Sok termék tűnhet el a polcokról a régi formájában.

Az Alkotmánybírósághoz fordul az OTP az ATM-törvény miatt

A kormány egyik vidékfejlesztésnek mondott látvány intézkedésével mennének szembe a bankok. 

Vasárnapig pattog a műanyag labda a Schaeffler Arénában

Nemzetközi Asztalitenisz Bajnokságot rendeznek Szombathelyen.

Októberben sem csökkent az infláció

Harmadik hónapja 4,3 százalékon toporog az árindex.

Győri NAV-osok buktattak meg egy e-cigi árust

Füstbe ment a terve: az áruját lefoglalták, és milliós bírságot fizet. 

Kezdődik a krízisidőszak Győrben is

Fokozottan figyeljünk a hajléktalan emberekre!

Elesett Szombathely egyik fő közlekedési ütőere

Csőtörés miatt van forgalomkorlátozás a Szent Gellért utca és Rumi út kereszteződésében.

Magyar Péter: "Gazdája az állatoknak van"

Válaszolt a TISZA Párt elnöke a miniszterelnök megszólalására.

Szijjártó Péter állítja: a Tisza Párt ukrán kezekbe juttatta kétszázezer ember adatait 

A külügyminiszter súlyos vádakat fogalmazott meg, de bizonyítékot továbbra sem mutatott.

Idén 4 milliárd 400 ezer forintot fordít Győr útfelújításokra

Sáráson és Szentivánon mart aszfalttal és bitumenes bevonattal dolgozik az Útkezelő.

Két éven át tartó lopássorozat miatt álltak bíróság elé az elkövetők Győrben

A nyolc fős, munkanélküli banda áruházakban és benzinkutakon garázdálkodott. 

Tovább szárnyal az OTP - sikeres harmadik negyedévet zártak

Bencsik László szerint a bankcsoport idei menetelése folytatódhat, és 2026-ban is erős növekedés várható.