A kormány február 8-ig meghosszabbította a veszélyhelyzeti korlátozások hatályát

Bazsó Bálint 2020-11-18 10:22:00
Így akár jövő év februárjáig maradhatnak a korlátozások.

A kedd este nyilvánosságra hozott rendelet szerint a kormány az Országgyűlés által elfogadott törvény alapján február 8-ig hosszabbította meg a veszélyhelyzetet. 

Vagyis ennek értelmében a november 10-én elrendelt intézkedések többsége,

így a maszkviselési szabályok, a kijárási korlátozás, az üzletek nyitvatartási szabályai, a rendezvény korlátozás, és persze az aduász, az ingyenes parkolás is érvényben maradhatnak,

ugyanis ezzel együtt meghosszabbítottak négy, korábbi, szigorításokról szóló kormányrendeletet is.

Elfogadta az Országgyűlés a rendkívüli jogrendet

A törvényjavaslatot végül 180 igen, egy nem szavazattal és tartózkodás nélkül fogadta el az Országgyűlés. Mint ismert, Orbán Viktor hétfőn korlátozó intézkedések bevezetését jelentette be arra az esetre, ha az Országgyűlés megadja a kabinetnek a rendkívüli felhatalmazást és a rendkívüli helyzetet 90 nappal meghosszabbítja. Az ellenzék pártok már korábban közölték, hogy megszavazzák a hosszabbítást.

A rendelet értelmében tehát február 8-ig (vagy visszavonásig):

  • Este 8 óra és hajnali 5 között kijárási tilalom van.  Felmentés csak a munkába járóknál és a rendkívüli esetekben lehetséges.
  • A felsőoktatás csak online formában működhet, a felsőoktatási kollégiumokat bezárják.
  • A középiskolákban 8. osztály felett digitális oktatás lép életbe.
  • A bölcsődék, óvodák, általános iskolák a 14 év alattiak számára nyitva maradnak.
  • Minden gyülekezés tilos.
  • Az éttermek, kocsmák bezárnak. Csak házhozszállítás lehetséges, de az üzemi étkezdék nyitva tarthatnak.
  • Este 19-kor bezárnak az üzletek, a fodrászatok és az egyéb kisipari szolgáltatók.
  • A szállodák csak üzleti célból érkezett vendégeket fogadhatnak, turistákat nem.
  • Általános rendezvénytilalom van hatályban.
  • Családi összejöveteleken és magánrendezvényeket legfeljebb 10-en vehetnek részt.
  • Esküvők csak lakodalom nélkül lehetségesek.
  • A temetéseken csak 50 fő vehet részt.
  • A sportmérkőzéseket zárt kapuk mögött kell tartani.
  • A kórházi dolgozókat, a tanárokat, a bölcsődei és az óvodai dolgozókat hetente tesztelik.
  • A szállodáknál a zárás utáni első 30 napban a november 8-a előtt történt foglalások árának 80 százalékát megtéríti az állam, ha nem bocsátanak el munkavállalót, és kapnak is fizetést. Az éttermeknek és a szabadidős létesítményeknek a dolgozóik után nem kell járulékot fizetni, és a munkavállalók bérének a felét az állam megtéríti, ennek feltétele szintén az, hogy ne bocsássanak el munkavállalót.

A hosszabbítás ugyanakkor nem jelenti azt, hogy az intézkedések valóban február 8-ig érvényben maradnak, könnyen elképzelhető, hogy amennyiben sikerül csökkenteni az új fertőzöttek számát, akkor lazíthat a szabályokon a kormány.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.