A Falco kidolgozott egy tervet, amivel “megmentenék” az idei bajnokságot

Vágvölgyi Bálint 2020-10-16 19:25:36
Gasper Okorn szerint ha nem lépnek a csapatok, az egész magyar kosárlabda veszélybe kerül.

Drámai hangvételű közlemény jelent meg a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely honlapján, amit a csapat szlovén sikeredzője, Gasper Okorn jegyez. A közleményt változtatás nélkül mutatjuk.

Már többször leültünk és beszélgettünk arról, milyen hatásai lehetnek a vírusnak a bajnokságra, a felkészülésre. Az utóbbi napok történései után, úgy érzem, beszélnünk kell nyíltan, hogy amerre most halad a bajnokság, az nagyon nem jó irány. Konkrétan VESZÉLYBEN VAN! A csapatoknak, a vezetőknek, beleértve a Falcot és engem is, mindannyiunk feladata, hogy megmentsük a szezont. Már nem beszélhetünk leegyeztett időpontokról, az októberben kiadott „Bajnoki műsor” óráról – órára változik meg. Jelenleg több az elhalasztott mérkőzés, mint a lejátszott. Ez így nem mehet tovább.

Már a szezon előtt többször felmerült az edzők, csapatok között, hogy hamarabb kéne kezdeni a bajnokságot. Nem akartunk várni októberig, hanem nyár végén – közepén már útjára indítottuk volna ligát. Sajnos akkor nem hallgatták meg a kérésünket, felszólalásunkat, így most itt tartunk. Holnap kezdődik az ötödik a forduló és a Falco, Szeged elleni összecsapásunk lesz a 14. mérkőzése az egész szezonnak. Már most 22 elhalasztott mérkőzésnél járunk, ami a jövő heti fordulókkal csak növekedni fog. Ez az a rossz irány amiről beszéltem, az egész liga kezdi elveszíteni a szabályozottságát, tervezhetőségét. Teljes káosz van. Több csapat, mint például Mi még el sem kezdte a bajnokságot, vannak olyan csapatok, akik már játszottak, de most épp karanténban vannak és akár 4-6 hétig szünetel számukra a bajnokság. Van egy harmadik csoport, akik pedig egészségesek és játszanának, de épp nincs kivel.

Nem fogok mutogatni, nem is akarok senkit hibáztatni, mert ez nem az én dolgom, ez a múlt, most a jelenen, a jövőn kell dolgozni, gondolkozni, de ezért TENNI KELL.
Több európai pontvadászat el sem kezdődött vagy egy – két forduló után lefújták az egészet. Rengeteg ilyen példa van a környező országokban, lásd Belgium, Csehország, Izrael, Románia. Ezt nem lehet elkerülni, ezért senki sem okolható, viszont mindegyik bajnokságnak volt A, B, C terve a vírus kezelésére. Én úgy látom, hogy a magyar bajnokságnak nincs B, vagy C terve és ezen kell változtatni. Az első feladatunk, hogy stabilizáljuk a ligát, utána pedig egy olyan megoldást kell találni, ami mind a 14 csapatnak ugyanolyan feltételeket biztosít a bajnokság lejátszására.

A Falconál nem mi akarunk lenni a legokosabbak, a megmondók, de úgy éreztük, hogy itt az idő, hogy valami történjen, és változtassunk a jelenlegi helyzeten. Leültünk és dolgoztunk több megoldáson, több terven. Az utóbbi két napban több dokumentumot is elküldtünk a bajnokság többi csapatának, hogy együtt haladjunk tovább. Várjuk a válaszokat és a hozzászólásokat. Nem azt mondjuk, hogy ez a legjobb opció, de legalább próbálkozunk. 14 csapat van, nem tehetjük meg, hogy mind a 14-en ülünk a saját irodánkban és várunk a csodára. Tenni kell valamit, közösen a bajnokság, csapatok, a szurkolók érdekében. A 2020-21-es bajnokságot a csapatok közösen tudják megmenteni, szükségünk van egymásra. Úgy érzem a megoldásért mindenkinek tennie kell, és mindenkinek el kell fogadni a változtatásokat és egységesen kiállni a közös ügyért. Most már felesleges arról beszélni, hogy ez csak egy-két csapat ügye, csak egy – két csapatot érint ez a helyzet. Nem, ez az egész magyar kosárlabdát érintő szituáció, ezért van szükség arra, hogy csapatok egymás mellé álljanak és tegyenek azért, hogy megmentsék a magyar kosárlabdát. Minden bajnokság próbálja túlélni a vírushelyzet okozta nehézségeket és itt Magyarországon is meg kell tennünk mindent, hogy normális keretek között zajlódjon le ez kiírás. Korábban is mondtam már, még egy ugyanilyen bajnokság nem lesz. Ki kell találnunk több tervet, opciót, amivel biztosítani tudjuk bajnokság menetét.

Az első, elküldött dokumentumban egyből leszögeztük, hogy a legfontosabb az egészség megóvása és nem akarunk ellent mondani a kormány intézkedéseinek. A jelenlegi helyzeten, annyit változtatnánk, hogy aki pozitív tesztet produkál, az igenis menjen 10 napos karanténba és ha utána negatív a tesztje, akkor egyből térhessen vissza a csapathoz, ne vonják be 4, vagy akár 6 hétre a játékjogát. A csapat többi tagja, akik negatív tesztet produkálnak és nincsenek tüneteik, Ő Nekik pedig ne kelljen karanténba vonulniuk. Ezekkel a változtatásokkal lehetőséget biztosítana a szövetség arra, hogy rugalmasabban menjen a bajnokság a csapatoknak egészséges, tünetmentes játékosokkal ne kelljen otthon ülniük. Természetesen ezen lehet változtatni, ezek mind ötletek, amik mind kompromisszum képesek, de beszélni kell róluk. A 4-6 hetes játékengedély bevonások lehetetlenné teszik a bajnokság egészséges lebonyolítását, elsősorban ezen szeretnénk változtatni. Ez az első módosítási javaslat, amit jeleztünk a csapatok felé.

A második kezdeményezés a sorsolás, lebonyolítás újra tervezését készíti elő. A fentiekben már említettem, hogy rengeteg mérkőzés, számszerűen 22 maradt el, ami csak nőni fog a következő napokban. A hírek alapján nagyjából a következő hétre már 40 elhalasztott mérkőzés lesz, amik különböző fordulókat érintenek. A bajnokság ilyen korai szakaszában ez egyenlő a káosszal. Ezen változtatni szeretnénk. Az egyik lehetőség, hogy a bajnokság kezdetét eltolnánk október 24-re, vagy 28-ra. Ez lenne a kezdőidőpontja a szezonnak és akik már lejátszották az első fordulót korábban, Ő nekik ez a forduló szabad hétvége lenne. Azok a csapatok, akik most hosszabb időre kidőltek – Debrecen, Szolnok, Alba – ők is kapnának így néhány plusz hetet, ezért nem csúszik annyira el a sorsolásuk. A kisebb szüneteket, amikor ezek a csapatok nem tudnak játszani, akkor ki lehet használni az első, vagy épp a második forduló elmaradt mérkőzéseit. Tartalék napokat is kijelöltünk, az elhalasztott mérkőzések pótlására, hogy ne legyen keveredés. Mi ezt az újra gondolt sorsolást elkészítettük és ezt továbbítottuk a csapatok felé. Ez működőképes lehet, viszont tudjuk, hogy ez a helyzet nehezedni fog, mert a téllel komolyabb megbetegedések várhatóak és mindenki január, február környékére várja a tetőzést.

Ezt mi is számításba vettük és a napokban erre is ki kell gondolni valamit. Ez már a második lépése az akciótervnek, mert az első lépés a fixálása a bajnokságnak a sorsolás újra gondolása. Felkészülünk a legrosszabb forgatókönyvre, a betegség tetőzésére egy konferencia jellegű lebonyolítási tervvel. A 14 csapatot két 7-7 csapatos Kelet – Nyugat konferenciába sorolnánk. Két rövid buborék alatt eldöntenénk a 4-4 legjobb csapatot, akikkel folytatni lehet a bajnokságot. Ha arra a szituáció javul, akkor rendesen mehet tovább a szezon.

A fenti kettő kezdeményezéssel úgy érezzük, hogy rendes keretek közt folytatódhatna a 2020-21-es bajnoki szezon és minden csapat hasonló kondíciók között tud versengeni. Jelen kiírás szerint az első 13 forduló után alakulna ki az a 8 csapat, akik részt vehetnek a Magyar Kupán. Nincs pontos információnk arról, hogy mi történik akkor, ha valamelyik csapat le tud játszani 13 mérkőzést, míg valaki csak 4 mérkőzésnél fog tartani a mostani szituációnak köszönhetően. Itt nem a saját csapatunkat féltem, hanem mind a 14 klubot, akiket érint ez a helyzet. A Magyar Kupára is dolgoztunk ki egy tervet, amit továbbítani fogunk a csapatoknak.

A terv érinti a 14 elsőosztályú és 2 másodosztályú csapatot. A tavalyi állást vennénk alapul, mert akkor 21 mérkőzést lejátszottak egységesen a csapatok. Sokkal többet, mint idén, és a győzelmi – vereség arány alapján osztanánk be ezt a 16 csapatot 4 darab négyes csoportba. Az 1.-16.-8.-9.; 2.-15.-7.-10. helyezettek lennének egy-egy csoport és ehhez a hasonlóan a többiek. Egy hétvége alatt meg lenne az összes csoportban egy elődöntő és döntő lebonyolításban a négy továbbjutó csapat, akikkel meg lehetne rendezni a Magyar Kupa 4-es döntőt. Így minden csapat ugyanabból helyzetből indulna és biztosítanánk az egyenlő esélyeket.

Mi elkezdtünk valamit, de ehhez az egész liga, mind a 14 csapat kell, hogy működőképes legyen. A döntéseket minél hamarabb meg kell hozni, mert a szituáció csak rosszabb lesz és egységes kiállás, szövetség kell a csapatok részéről. Egy irányba kell húznunk, mert a magyar bajnokság színvonala került veszélybe, ami az utóbbi években folyamatosan emelkedett. Ebben a szituációban már nem számít a nemzetiség, csak a közös cél. Mi, akik a magyar kosárlabdában dolgozunk, mind érintettek vagyunk egytől – egyig. A mi közös célunk megmenteni a liga lebonyolítását, mert a jelenlegi helyzet tarthatatlan. Ha ugyanígy a saját érdekeinket nézzük, mint eddig az fejetlenséghez vezet. A következmények nem bíztatóak. Azt tudjuk, hogy ebben a helyzetben nem sport, nem is a kosárlabda a legfontosabb, hanem az emberek egészsége. Egy idő után viszont mindenkinél felmerül majd a kérdés, hogy ki fog fizetni azért, hogy a csapatok csak edzenek, de nem játszanak. Ez tarthatatlan állapot, és itt most nem pesszimista, hanem realista vagyok. Mi el akarjuk végezni a munkánkat, nemcsak megkapni a pénzt. Egyenlő esélyeket akarunk teremteni! Tenni szeretnénk ezért és nemcsak beszélni, ezért írtuk össze ezeket a javaslatokat. Lehet, hogy nem a legjobbak, de legalább elkezdtünk valamit és küzdeni kell a vírushelyzet ellen!

MOST JÖTT EL AZ IDŐ, HOGY ÖSSZEFOGJUNK ÉS A KÖZÖS CÉLÉRT EGYÜTT TEGYÜNK! 

Szólj hozzá!

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.