Laczkovits-Takács Tímea vagy ingyen dolgozik az MCC-nek, vagy elfelejtette megemlíteni az ott keresett pénzt a vagyonnyilatkozatában

Dömötör Gábor 2026-02-24 08:14:22
Még nyáron ígérte, hogy majd a bevallásából minden kiderül, de nem így lett - a képviselőt és az MCC-t is kerestük ezügyben, hiába.

Megpróbáltuk szó szerint szaván fogni Laczkovits-Takács Tímea (Fidesz-KDNP) önkormányzati képviselőt - egyelőre kevés sikerrel. Ahogy azt tavaly nyáron szerkesztőségünk megírta, a fideszes politikus lett a Mathias Corvinus Collegium győri képviseletének intézményvezető-helyettese. Ez egy olyan pozíció, ami korábban nem létezett, és Fekete Dávid (Fidesz-KDNP) frakcióvezető kollégiumban végzett munkáját volt hivatott segíteni. 

 

Már 2025 júliusában is kérdeztük erről az új pozíciójáról a több állással is rendelkező politikust, aki anno kérdéseinkre azt válaszolta, hogy minden lényegi információ megjelent a Győr+ Média híradásában, azt tudja figyelmünkbe ajánlani. Illetve elmondta még, hogy jövő januárban a vagyonnyilatkozatában minderről be fog számolni. 

Eljött a január, ám a képviselő nyilvános, a gyor.hu-n elérhető friss vagyonnyilatkozatában semmilyen tétel nem utal arra, hogy a képviselő az MCC-nél munkaviszonyban áll, vagy onnan bármilyen jövedelmet kap. Ezért levélben kérdeztük meg Laczkovits-Takács Tímeát, hogy “vajon véletlenül” maradt ki a bevallásból ez a jövedelem, vagy pro bono, azaz ellenszolgáltatás nélkül dolgozik az MCC-nek.

Válasz - a Fidesztől jól bevált módon - nem érkezett. Sem arra, hogy az intézményvezető-helyettesi pozíciót kifejezetten neki hozták-e létre, sem arra, hogy a győri egyetemi adjunktusi munkája mellett hogyan fér bele egy újabb vezetői feladat, és persze arra sem, hogy ezért milyen módon és mértékben dotálják. Így végül nem maradt más, mint közvetlenül az MCC-hez fordulni.

Fotó: Kósa Roland Facebook

Az intézménytől többek között azt kérdeztük, hogy valóban betölti-e a tisztséget Laczkovits-Takács Tímea, mi indokolta a pozíció létrehozását 2025 nyarán, milyen konkrét feladatokat lát el az intézményvezető-helyettes, és - talán a legfontosabb kérdésként - milyen bérezés vagy egyéb ellenszolgáltatás jár ezért a munkáért. Válasz ezidáig a Mathias Corvinus Collegium-tól sem érkezett, pedig ez korábban nem volt jellemző a tehetséggondozó műhelyre.

A történet tanulsága egyelőre nem jogi, hanem erkölcsi. Egy közpénzekkel bőkezűen támogatott, politikailag erősen beágyazott intézmény és egy aktív önkormányzati képviselő kapcsolatáról beszélünk, ahol a transzparencia minimuma is kérdésessé vált. Ha van jövedelem, miért nem szerepel a vagyonnyilatkozatban? Ha nincs, akkor valóban elhisszük, hogy egy ilyen pozíciót ingyen végez valaki? Továbbra is várjuk Laczkovits-Takács Tímea és/vagy az MCC válaszait - ha kapunk ilyet, azt változtatás nélkül közöljük majd.

A Fidesz el akarja hallgattatni az Ugytudjuk.hu-t!

A fideszes hatalom ismét megmutatta, hogy ami a neki nem tetsző igazságot írja meg, azt két lábbal döngölné a földbe, ezért Győrben határozatban tiltotta meg a polgármesternek, hogy reklám szerződést kössön a város egyik legolvasottabb lapjával.

Ha neked sem tetszik a hatalom arroganciája, akkor támogasd adományoddal a munkánkat segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét!

Most a legkisebb is számít.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

A közlemény rovatban tüntesd fel, hogy az általad küldött pénz adomány.

Nem hagyjuk!

Szólj hozzá!

A kötcsei Fidesz-mágnes Kecskés Cordulát is újra a fényre hívta – úgy tűnik a legendás piknikre nem lehet nemet mondani

A választási vereség után szinte teljesen eltűnt a Facebookról a győri Fidelitas korábban rendkívül aktív elnöke. 

Az FBI jelzése alapján fogtak el a Készenléti Rendőrök egy 16 éves győri fiút, terrorcselekménnyel fenyegetés miatt

A hatóság szerint a fiatalkorú egy mesterséges intelligencián alapuló csevegőrobottal folytatott beszélgetésekben csoportok és emberek elleni erőszakos cselekményeket helyezett kilátásba. 

Nem csak Hende, de Hendéné is Kötcsén pikinizetett

V. Németh Zsolt is felbukkant egy fotón.

Októberben ismét a fiatalokért szól a Kantharosz Gála Győrben

A koncert és a jótékonysági borárverés teljes bevételét rászoruló családok, beteg gyermekek és tehetséges fiatalok támogatására fordítják.

A DPK szerint a TISZA–kormány hibája, hogy Győrben bezár, és utcára tesz majd’ 500 dolgozót az a WKW, amely saját bevallása szerint is évek óta a csőd szélén áll

A komment szekció szerint Magyar Péter elveszejti Győrt, az országot és mindent ami jó volt. Hergelés, gyűlölet, és a meghajlított valóság. 

Ivóvíz-kimaradás lesz a Nagysándor József utcában Győrben

A rekonstrukciós munkák miatt szeptember 18. és 25. között hétköznapokon időszakosan szünetelhet a vízszolgáltatás az utca egy szakaszán.

Hosszú jogi küzdelem végére került pont: jogerősen visszakapta bejegyzett egyházi státuszát Iványi Gábor egyháza

A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség ismét jogosult az SZJA 1 százalékos felajánlásai után járó kiegészítő állami támogatásra. 

Nemzetközi partnerekkel dolgozik Győr a zöldebb és energiahatékonyabb városi működésért

Szófiai és törökországi szakemberek érkeztek Győrbe – a kétnapos programon a geotermikus energiától a kerékpáros közlekedésig több témával is foglalkoznak.

Picasso, agyagkatonák és Győr rejtett csodái – mozgalmas hetet kínál a Rómer Múzeum

Tárlatvezetések, várostörténeti séták, kötetbemutató és új kiállítás is szerepel a programban.

Tarr-vágás: távozik Schmidt Mária, és ideiglenesen bezár a Terror Háza Múzeum

A 2002-es megnyitás óta Schmidt vezette az intézményt, amelynek kiállítását most tartalmilag átvilágítják.

Szándékosan nekiment egy másik autónak az M1-esen Győr térségében

A külföldi sofőr a vád szerint előbb letolta volna az előtte haladót, majd jobbról megelőzte, végül ráhúzta a kormányt.

Szalkai Károly hat évtizede és egy festői életút a Magyar Ispitában

A 60 éves győri festőművész jubileumi tárlata pályájának különböző korszakait idézi meg. A kiállítás október 11-ig látogatható a Magyar Ispitában.

Szükség van erősebb PC-re az AI miatt?

Az utóbbi években a mesterséges intelligencia szinte észrevétlenül vált a mindennapok részévé.

Hogyan segíthetik a vitaminok bőröd fiatalos megjelenését?

A bőrápolás napjainkban már messze túlmutat a régi egyszerű kencéken.

“Mindenki a maga sikere kovácsa, ez bárki legyen, azt gondolom, tehát mindenki, mindenki tehát kell hozzá, hogy valamire vigye, vagy valamire ne vigye” – avagy Mészáros Lőrinc szállodalánca bezárja kőszegi hoteljét

Szeptember végén befejezi a Hotel Benedict üzemeltetését a Hunguest Hotels, miközben a szállodalánc átveszi a felcsúti Hotel Pancho működtetését.

Kálmán János lett a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal új vezetője

Magyar Péter három új főispánt nevezett ki, akiket október 1-től újra kormánymegbízottnak hívnak. 

Innovatív lépcsők: A dermesztett beton technológia előnyei

A korszerű építészet egyik legérdekesebb újdonsága a dermesztett beton technológia.