Kósa Roland szerint Fekete Dávid palotája több, mint 2 milliárd forint közpénzből újult meg

Dömötör Gábor 2025-09-05 08:15:27
A győri iskolákra ezzel szemben 75 millió jutott. 

A Mathias Corvinus Collegium (MCC) 2021-ben vásárolta meg Győrben, az Apor Vilmos püspök téren található, a helyiek által csak ‘Kis Hilton’ néven ismert épületét nettó 1 milliárd 455 millió forint közpénzből. Az ingatlan felújítása az elmúlt években folyamatosan zajlott, a költségek pedig, jó magyar szokás szerint a munka közben jelentősen megemelkedtek. A legutóbbi adatok szerint a beruházás végösszege nettó 2–2 milliárd 600 millió forintra rúg, miközben a munkálatok egyelőre mindössze az épület 65 százalékára terjedtek ki, tehát lesz még meló és költség is bőven.

Fotó: Kósa Roland Facebook

A közbeszerzési eljárás már önmagában is számos anomáliával terhelt volt, ami nem kevés vitát váltott ki. A tender kiírásakor ugyanis csak olyan cégek pályázhattak, amelyek az azt megelőző három évben legalább 1 milliárd 100 millió forintos generál kivitelezési árbevétellel rendelkeztek. Ez már önmagában szűkítette a versenypiaci érdekeltséget, ám az már igazán győri specialitás volt, hogy a beérkezett hat ajánlatból kettőt az “aránytalanul alacsony ár” miatt zártak ki, egyet pedig “egyéb okból”. A fennmaradó három közül végül a legolcsóbb, a REAG Invest Kft. nettó 2 milliárd 58 millió forintos ajánlata nyert. Kósa Roland szerint már maga a kizárási gyakorlat is megkérdőjelezhető volt, hiszen épp a túl olcsó ajánlatokat söpörték félre.

Fotó: Kósa Roland Facebook

Az alpolgármester arra is felhívta a figyelmet, hogy fent említett keretbe a wellness- és medencetér felújítása már nem fért bele, így az külön, egyedi megrendelés keretében, közbeszerzés nélkül fog megvalósulni, ki tudja mennyiből. A szerződés értelmében erre a munkára hat hónapon belül sor kerül, így a teljes beruházás költsége várhatóan tovább növekszik majd. Kósa ironikusan úgy fogalmazott, hogy ha győrieken múlt volna, akkor a ‘palota’ ráncfelvarrása valószínűleg kevésbé lett volna fontos, mint például az oktatási intézmények rendbetétele.

Ezzel szemben az önkormányzat idén 75 millió forintos támogatást javasolt a város iskoláinak, amely végül – hosszas viták után – a közgyűlésben is átment. (Muszáj emlékeztetnünk ezen a ponton, hogy ez a 75 millió is komoly harc árán jött össze, a Fidesz-KDNP eredeti javaslata ugyanis csak és kizárólag az Audi által fenntartott oktatási intézményt támogatta volna, 150 millió forinttal.) A programba végül az állam is beszállt, így a közös keretből 27 intézményben, több mint 10 ezer diák mindennapjait javíthatják kisebb felújítások. Kósa Roland hangsúlyozta, bár az oktatás nem önkormányzati, hanem állami feladat, mégis sokkal inkább indokoltnak tartja erre költeni a közpénzt, mint egy reprezentatív elitképző palotájára.

Fotó: Kósa Roland Facebook

A posztban több más, elhanyagolt győri épület is szóba került. A 250 éves Napóleon-ház állapota kritikus, erről az Ugytudjuk.hu is írt. De az alpolgármester citálta a fideszes közpénz-rulett ékes példáját is, ami nem más, mint a Schäffer-ház megszerzése, eladása, majd újbóli megvásárlása volt, három és félszeres áron, aminek a felújítása aztán évek óta nem halad semerre. A Győri Nemzeti Színház épületét is hálóval és kordonokkal kellett körbevenni, mert világhírű művészi homlokzatról ma már életveszélyesen potyog a márvány, pedig a Modern Városok Program keretében ennek a felújítására is megvolt a lehetőség, ám az akkori városvezetés végül addig bohóckodott, míg végül Dézsi Csaba András (Fidesz-KDNP) ex-polgármester visszautasította a 45 milliárd forintos állami támogatást.

Fotó: Kósa Roland Facebook

Kósa Roland szerint mindez jól mutatja, hogy a közpénzek felhasználása kapcsán Győrben prioritásokat keresni merő balgaság. Szerinte jó lenne végre tisztán látni. Ha a város és az állam forrást áldoz egy reprezentatív MCC-épületre, azzal máshonnan vonnak el pénzt, utak felújításától, közbiztonságtól, oktatási intézményektől, ugyanis végtelen büdzsé nem létezik. Az alpolgármester összegzése szerint “Fekete Dávid palotájának felújítása nem szerepelne egy igazságos győri fontossági sorrend első száz helyén, de az első ezer között sem”. 

Végül ironikusan hozzátette, ha majd elkészül a medencés rész, talán a város 130 ezer lakója is kaphat majd meghívót a bulira, miután 23 milliárdból már sikerült felhúzni egy megfizethetetlen, üresen kongó győri fürdőt. Touché. Ugyanakkor érdekes kérdés, hogy a Győr jövőbeni, történelmi léptékű beruházásainak megvalósítására, frissen, miniszteri biztosi posztra igazolt Fekete Dávid mennyire lesz jó őre, a kormány által prognosztizált 700 milliárd forintnyi köpénznek. Kósa Roland válasza valószínűleg borítékolható. 

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Programajánló az első októberi hétvégére Győrben és környékén 

Számtalan színházi előadás, workshop és koncert várja az érdeklődőket, de lesz macskakiállítás, és madármegfigyelés is. 

Holnap startol a 6. Szombathelyi Darts hétvége

Több mint 400 versenyző érkezik nyilazni.

Az Idősek Világnapján díjazták Győr szépkorú polgárait

Nincs jövő a korábbi generációk nélkül.

Kara Ákos leradírozta a 81-es és 82-es főutak egy részéről a tranzit teherforgalmat

Ezzel vajon tényleg megoldotta a problémát, vagy csak áthelyezte máshova?

Takács Péter szerint a háziorvosok csak a maradék

A Magyar Orvosi Kamara közleményben reagált az egészségügyi államtitkár kijelentésére.

Elhagyta a rendszámát majd egy másik autóéval trükközött egy vasi nő

Nem jött be a James Bond húzás, bíróság elé kell állnia. 

A Bajnokok Ligája igazi pénzgyár – és nem csak a csapatok járnak jól

Szeptember 16-án elrajtolt a 2025/26-os Bajnokok Ligája, amely idén sem csak a pályán ígér izgalmakat: az UEFA a szezonban több mint 5,2 milliárd eurós bevétellel számol. Ebből önmagában a BL hoz 3,9 milliárdot – többet, mint sok európai ország teljes éves költségvetése.

Sebbel-lobbal hívott össze rendkívüli parlamenti ülést Semjén Zsolt

Újra, megint, ismét meg kell hosszabbítani a háborús veszélyhelyzetet. Majdnem lemaradtunk róla. 

Látogatási tilalom lépett életbe a győri kórház ápolási osztályán

Az akut légúti tünetekkel járó megbetegedések számának emelkedése indokolta a döntést.

Orbán Viktor az idősek világnapján jelentette be, hogy idén is lesz kiegészítő nyugdíjemelés

Novemberben érkezhet a korrekció, miközben a hanyatló nyugaton állítólag a pénzhiány miatt szívják a fogukat. Korszakos bejelentés, közpénzből. 

Jövőre is lesz Spartan Race Szombathelyen!

Ráadásul éjszakai futamot rendeznek.

Kamaratárlattal tisztelegnek Tomka Péter előtt Győrben

A neves régész életművét a Borsos Miklós Időszaki Kiállítótérben lehet megtekinteni. 

Celldömölkön tart ma fórumot Magyar Péter

Továbbra is tart a 80 nap alatt Magyarország körül program.

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő az egyik legnépszerűbb őszi attrakció

A Nyíregyházi Állatpark, a Fővárosi Állat- és Növénykert, az Egri vár és a Gyulai Várfürdő, is ott van az élbolyban.

Ősszel és tavasszal is Szombathelyen szerepel a magyar férfi kosárlabda-válogatott

Novemberben a finneket, februárban az olimpiai és Európa-bajnoki ezüstérmes franciákat fogadják Perlék.