Több mint 545 millió forint támogatásra pályázik Kőszeg az azbesztmentesítési alapból

Farkas Bazsi 2026-10-15 10:12:20
A pályázat benyújtásának határideje október 16-án jár le.

Több mint 543 millió forint támogatásra pályázik Kőszeg a kormány által létrehozott 3 milliárd forintos azbesztmentesítési alapból, erről döntött szerdai rendkívüli ülésén a kisváros képviselő-testülete. A pályázat benyújtásának határideje október 16-án jár le.

Básthy Béla (Fidesz-KDNP) polgármester ismertetése szerint Kőszeget súlyosan érinti a nyugat-magyarországi azbesztszennyezés, felmérésük szerint az ausztriai bányákból származó azbesztes kőzúzalékot 80 közterületi, illetve a közforgalom számára nyitott helyszínen mutatták ki.

Az előterjesztésben olvasható, hogy a kisvárosban a Vas Megyei Kormányhivatal 43 helyszínen végeztetett akkreditált laboratóriummal kőzetminta-vizsgálatot, amelyek mindegyikében a jogszabályban meghatározottnál magasabb azbesztrost koncentrációt mértek, illetve három helyszínen végeztetett a hivatal levegőmérést, kifejezetten a szállórost mennyiségének mérésére, mindhárom esetben a határértéknél magasabb azbesztrost-koncentrációt mutattak ki.

Kőszeg önkormányzata 2027-es költségvetésének terhére határozatában vállalta a pályázatban feltételeként támasztott legfeljebb 20 százalékos önerő kifizetését, illetve az azbesztmentesítés után a pályázatban előírt kötelező méréseket, ugyanakkor arra kéri a kiírókat, hogy a támogatás és az önerő mértékének véglegesítése során vegye figyelembe a település pénzügyi teherbíró képességét, érintettségének mértékét, és ennek alapján csökkentse a fizetendő önerő mértékét.

 

Básthy Béla a rendkívüli ülést követően az MTI-nek elmondta: esetükben a 20 százalékos önrész 100 millió forintot jelent, ennyi folyik be évente az iparűzési adóból az önkormányzathoz.

A polgármester szólt arról is, hogy sem a vonatkozó miniszteri rendelet, sem a pályázati kiírás nem tartalmaz az önkormányzatok számára gyakorlati útmutatást, technológiai leírást az azbesztmentesítésről, illetve a felporzást megakadályozó lefedési módról.

Elmondta: június 24-én a Magyar Tudományos Akadémia tematikus napot tartott, ennek nyomán később ajánlást is megfogalmazott, de még ez a testület sem írta le konkrétan, hogy pontosan mit értnek a "gyors és a legkisebb költséggel kivitelezhető kárenyhítés", azaz a felporzást megakadályozó szilárd burkolat kialakítása alatt.

Hozzátette: kialakítottak egy prioritási sorrendet, amely szerint azokon a helyszíneken, ahol gyermekeket ellátó intézmények vannak az azbesztes kőzúzalék felszedését és elszállítását választják, azokat a területeket, ahol jelentős az áthaladó gépjárművek száma, átmenetileg bitumennel fedik le, a parkolókat pedig georács és geotextília felhasználásával nem azbeszt tartalmú zúzalékkal borítják, illetve folyamatosan figyelik és karbantartják majd.

Kőszegi civilek kedden "azbeszt információs napot rendeztek", amelyre szakértőket, valamint magyar és osztrák környezetvédelmi aktivistákat hívtak.

Stefan Stadler osztrák Greenpeace-szakértő elmondta: Ausztriában 1990 óta tiltott az azbeszt alkalmazása, azóta nem lehetne azbesztes kőzetet bányászni a bányákban, mindezek ellenére eddig több mint 35 millió tonna követ bányásztak ki, zúztak össze és terítettek szét, amivel számításaik szerint 1,6 milliárd eurónyi kárt okoztak, és ebben az egészségügyi károk nincsenek benne.

Hozzáfűzte: a Greenpeace 69 helyről vett mintát és vizsgáltatott be, ezek alapján az azbesztszennyezésben Burgenland, Alsó-Ausztria és Bécs régiója is érintett.

Elmondása szerint Ausztria tartományaiban különböző módon kezelik az azbesztkérdést, míg Alsó-Ausztriában rendszeresek a mérések és folyik az azbesztmentesítés, Stájerországban és Burgenlandban viszont nem halad a szanálás, helyenként tagadják a probléma létezését és visszautasítják az együttműködést.

Ágoston Csaba, a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége (KSZGYSZ) elnöke úgy fogalmazott: Magyarországon több technológia is van azbesztmentesítésre és annak biztonságos elhelyezésére, rendelkezésre állnak a munkát elvégezni képes cégek és szakemberek, eddig azonban a döntéshozók nem konzultáltak velük.

Gelencsér András akadémikus, egyetemi tanár, aki a fórumon önmagát "levegőkémikusnak" nevezte, arról beszélt, hogy az azbeszt természetes kőzet, amely önmagában, kötött állapotban nem veszélyes, de a kiporzása valóban káros az egészségre, ha azt tartósan - éveken keresztül - belélegzi valaki. Kiemelte: ha valaki néhány napra Kőszegre látogat, vagy a kőszegi hegyekben kirándul, nem teszi ki magát különösebb veszélynek.

Lakó Sándor, a Neumann János Egyetem docense arról beszélt, hogy a bitumenes emulziós anyaggal keverve az azbesztes kőzet nehezen és a természetes kőzetnél sokkal drágábban lesz elhelyezhető egyszerű depóniában.

Elmondta: Lukácsházán, az Abért-tónál több olyan kémiai anyaggal végeztek próbákat, amelyek két-három évre is képesek - a bitumenes fedésnél olcsóbban - megkötni az azbesztes zúzalék rosttartalmát, de eredményeiket egyelőre még nem tudták a döntéshozók tudomására hozni.

Básthy Béla az MTI-nek szerdán azt mondta:

támogatták a helyszíni próbát, de a bemutatott eljárással az a gondjuk, hogy az említett anyaggal kezelt felületet nem vetették még alá a gépjárműforgalom terhelésének.

Az azbesztszennyezés ügye április 13-án robbant ki Vas megyében, ahol a helyi kormányhivatal környezetvédelmi főosztályának vezetője és Szombathely polgármestere

sajtótájékoztatón közölte, hogy a város egyik családi házas övezetének 12 utcájában azbeszt tartalmú kőzúzalékot terítettek le évekkel korábban. A következő hetekben számos vasi önkormányzat, közöttük Kőszeg, Lukácsháza, Táplánszentkereszt, Bük, Sárvár és Szentgotthárd jelezte, hogy szintén érintett, a laboratóriumi vizsgálatok mindenhol a határértéket meghaladó azbeszttartalmat mutattak ki. A Vas Vármegyei Kormányhivatal később közölte: 720 helyszínről érkezett bejelentés, a szennyezett kőzúzalék becsült tömege 216 451 tonna.

Tetszik, amit csinálunk? Támogasd adományoddal a munkánkat segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét! Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.A közlemény rovatban tüntesd fel, hogy az általad küldött pénz adomány.

Szólj hozzá!

Mozdítható erdővel nyerték meg „A másik Győr” ötletpályázatot – a zsűri végül két második díjat és két különdíjat is kiosztott

A Terasz Csoport kezdeményezésére hét pályamű érkezett, amelyek új szemszögből mutatták meg, milyen lehetne a jövő Győrje. 

Pintér Bence: A jótékonyság fontos, de nem pótolja a társadalmi igazságosságot

A győri polgármester a Kantharosz Gála kapcsán beszélt a szociális támogatások bővítéséről és az új önkormányzati rendeletről, amely már az októberi közgyűlés elé kerülhet.

A világ legjobb kutatói között a győri Széchenyi István Egyetem 12 tudósa

A győri egyetem tudományos teljesítménye látványosan növekedett az elmúlt években.

Öt év fegyházat kapott egy szlovák drogfutár, aki Hollandiából hozott kokaint Magyarországra – a Győri Ítélőtábla jogerősen egy évvel súlyosította az elsőfokú ítéletét

Egy nemzetközi, fegyverekkel és kábítószerekkel kereskedő bűnszervezet tagjaként szállított drogot Magyarországra a férfi. 

Jogállami mérföldkő: lezárult a Magyarország elleni uniós eljárás, 4 milliárd 200 millió eurónyi támogatás szabadul fel 

Az Erasmus+ és a Horizont Európa programok is újra elérhetővé válnak a magyar egyetemek számára. 

Fényhajós felvonulás, különleges épületlátogatások és izgalmas programok várnak Győrben az október 23-i hosszú hétvégén

Megnyílnak a Városháza kapui, bepillanthatunk a bencések 400 éves örökségébe, és kivilágított hajók is felvonulnak a Mosoni-Dunán.

Kilencen pályáztak a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetői posztjára, de három pályázó nem felel meg a jogszabályi előírásoknak

5 év szakmai gyakorlatot ír elő egy kormányrendelet. Ezt a most megbízott ügyvezető sem tudja felmutatni. 

Nyomozást indított a rendőrség a győri Attila utcában történt éjszakai drogos-tüzijátékos balhé miatt

Garázdaság gyanújával, ismeretlen tettes ellen indult büntetőeljárás a Nádorvárosban történt incidens ügyében. 

Már beírhatjuk a naptárba: 2027 augusztusában ismét Savaria Karnevál!

Megvan a fix időpont, akár csak idén, jövőre sem a hónap végére hagyják a szervezők a történelmi időutazást.

Szerzetesek, grófok és táblabírák nyomában: különleges programokkal vár a Rómer Múzeum ezen a héten is

Várostörténeti séta, római kori időutazás, balatoni kirándulás és kreatív műhely is szerepel a heti kínálatban.

Miért fontos a megfelelő téli gumi?

A hideg évszak beköszöntével az autósok számára elengedhetetlenné válik a téli gumik felszerelése.

Közel három milliárd forint értékű fejlesztés és új szolgáltatások: eredményes másfél évet zárt a győri GYHG

A 112 település hulladékgazdálkodási feladatait ellátó társaság új járművekkel, korszerű gépekkel és folyamatosan bővülő lakossági szolgáltatásokkal dolgozik a térség tisztaságáért.

Bárány István veszi át Borkai Zsolt helyét a győri közgyűlésben – szerinte a közgyűlés munkájában a pártok csatája helyett, ismét a város közügyeinek kellene fókuszba kerülniük

A több mint húszéves önkormányzati tapasztalattal rendelkező politikus az Ugytudjuknak megerősítette, hogy vállalja a mandátumot. 

Itt van az ősz, itt van újra: ma reggel elindult a távfűtés Győrben

A lehűlés miatt a Győr-Szol Zrt. valamennyi szolgáltatási területén megkezdte az általános fűtést, külön kérés nélkül is melegednek a radiátorok.

Százzal száguldott egy Győr melletti településen, balesetet okozott, majd elmenekült a helyszínről

A 20 éves férfinak soha nem volt jogosítványa, ráadásul korábban már eltiltották a vezetéstől. A balesetben ketten megsérültek, a sofőr ellen most vádat emeltek.

Halált okozó testi sértés miatt vádat emeltek két rabbal szemben Szombathelyen

A vádlottak és a sértett a kezükre papucsot húztak, és a zárkájukban úgy bokszoltak. Majd eldurvult a helyzet.