Dézsi a COVID alatt, rendelettel hozta helyzetbe Szabó Jenő fiainak cégét

Dömötör Gábor 2025-10-16 12:08:44
Övék az egyetlen telek ami 4 lakásos társasház építésére kapott engedélyt a Koroncói úton. 

Néhány nappal azután, hogy szerkesztőségünk megírta, hogy Ménfőcsanakon az elavult szabályozás miatt fennáll a veszélye annak, hogy egy több mint 30 lakásos társasház épüljön a Győzelem utcában, most egy újabb, legalább ennyire érzékeny ingatlan ügyre derült fény a városrészben. Ezúttal a Koroncói út 34. szám alatti telket vesszük górcső alá,  ahol a korábbi városvezetés egyetlen telekre vonatkozó döntéssel tette lehetővé, hogy 1054 nm-en, családi házas övezetben, négylakásos lakóépület épülhessen.

A telket 2019 decemberében vásárolta meg a Szate Bau Kft., amelynek tulajdonosai Szabó Jenő (Fidesz-KDNP) önkormányzati képviselő fiai. A politikus a város közéletében régóta ismert szereplő, így az ügynek azért van egy diszkrét bája. Főleg annak fényében, hogy két évvel az ingatlanszerzés után, 2021 októberében, Dézsi Csaba András (Fidesz-KDNP) ex-polgármester, a 29/2021 számú rendeletével, kizárólag ezt az egy telket átminősítette. Tehette mindezt egy személyben, hiszen a COVID alatt elrendelt veszélyhelyzet miatt életben lévő rendeleti ügymenet, erre felhatalmazást adott Dézsinek.

Az általa hozott rendelet lehetővé tette a négylakásos beépítést egy olyan környéken, ahol kizárólag szóló családi házak állnak. Ezzel az ingatlan piaci értéke becslések szerint, alsó hangon 30–40 millió forinttal nőhetett meg.

Ez a döntés több szempontból is szokatlan, és még inkább aggályos. Az ilyen átminősítések általában hosszabb, településrendezési eljárásokhoz kapcsolódnak, amelyek során lakossági egyeztetés is zajlik. A Koroncói úti telek esetében azonban nem egy átfogó városrendezési módosításról, hanem egyedi, polgármesteri hatáskörben meghozott döntésről volt szó. Ez a megoldás sokak szerint gyengíti az átláthatóságot és minimu felveti az egyenlő elbánás kérdését.

A helyzet pikantériáját fokozza, hogy mindez pár nappal azután került napvilágra, hogy Ménfőcsanakon, a Győzelem utcába tervezett lakópark-terv ügyében a helyiek tiltakozását váltotta ki az életben lévő, idejétmúlt szabályozás. Ott az volt a fő probléma, hogy egy régi, településközponti övezeti besorolás miatt, ma már falusias környezetben is lehet nagy léptékű lakásfejlesztést végrehajtani. A Koroncói út esetében viszont nem egy régi szabályozás, hanem egy célzott, polgármesteri döntés nyitotta meg az utat a túlépítés előtt.

Fotó: Dömötör Gábor

A két ügyet összevetve jól látszik, alapvető probléma, hogy Győrben nincs egységes városrendezési szemlélet, ami egyrészt kiszolgáltatottá teszi a lakóközösségeket, másrészt olyan helyzeteket szül, ahol egyes szereplők különösen kedvező helyzetbe kerülhetnek. Míg a Győzelem utcában a szabályozás elavultsága, addig a Koroncói úton a szabályozás szelektív alkalmazása váltja ki a helyiek aggodalmát.

Szerkesztőségünk szívesen nyújt platformot Dézsi Csaba András volt polgármesternek, a Szate Bau Kft.-nek és Szabó Jenő képviselőnek is, hogy kiderüljön, milyen szakmai indokkal történt az átminősítés, és miért csak erre az egy telekre vonatkozott a döntés. Illetve a Győzelem utcai esethez hasonlóan felhívjuk a városrész önkormányzati képviselőjének, Lackovits-Takács Tímea figyelmét az újabb csanaki anomáliára. Ha nem tudott róla az csak baj, ha viszont tudott róla - és nem tett semmit - az pedig még nagyobb baj. A városrendezési szabályok kiszámíthatósága ugyanis közérdek, ha az átláthatóság sérül, az nemcsak a környék lakóit, hanem az egész várost negatívan érinti.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Már nem Kántás Zoltán a Magyar Fürdőszövetség elnöke

A Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetője nem is indult újra a posztért.

Cikkünk nyomán feljelentést tett Kósa Roland, Győr alpolgármestere

A fidelitasos Juhász Balázshoz köthető 4 egyesület NKA támogatása vetette fel bűncselekmény gyanúját. 115 millió forintról van szó.

Ingyenes szűrésekkel és egészségnappal várják az érdeklődőket Győr-Újvárosban

Szombaton ismét megrendezik az Egészség-Piac Plusz programot, ahol tanácsadásokkal, vizsgálatokkal és családi programokkal készülnek.

Már a pesszimista forgatókönyvek felé közelít a klímaváltozás – megjelent az új nemzetközi éghajlati jelentés

A kutatók szerint az elmúlt öt évben szinte minden fontos mutató romlott, miközben a másfél fokos cél elérése gyakorlatilag elúszni látszik.

21 Kutatóközpont: tovább nőtt a TISZA Párt előnye, a Fidesz mindössze 20 százalék körül áll

A felmérés szerint a választások óta tovább erősödött Magyar Péter pártja, miközben a társadalom nagy része elszámoltatást vár.

Új fix traffipaxok jönnek Győrbe - védik a gyalogosokat és visszaszorítanák a gyorshajtást

Három új helyszínen telepítenek sebességmérő eszközöket, miközben óvodásoknak osztottak láthatósági mellényeket és megújul az Erzsébet ligeti KRESZ-park is.

Programdömping vár a hétvégén Győrben 

Szakmai eseményektől a családi programokon át a koncertekig és sporteseményekig számos ingyenesen látogatható rendezvény közül válogathatnak az érdeklődők.

Illés Károly: “Senkit nem állt szándékomban megbántani.”

A szombathelyi Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője azt mondja, hogy nem emlékszik már, hogy milyen környezet kommentelte azt emberekre, hogy korcsok.

A háborús vészhelyzet végetértével Homlok Zsolt ismét követelheti a pénzét a Haladás VSE-től

Nem a focicsapatról, hanem a 14 szakosztályt tömörítő egyesülettől van szó.

Ez a nap más, mint a többi - hat év után véget ért a veszélyhelyzet Magyarországon

A koronavírus-járvány, majd az orosz–ukrán háború miatt bevezetett különleges jogrend lezárult, de több intézkedés tovább él törvényi formában.

Illés Károly korcsoknak minősített embereket

Tóth Norbert szombathelyi, tiszás parlamenti képviselő bocsánatkérésre szólította fel a szombathelyi Fidesz elnökét.

Pintér Bence: rendőrnyomozók jelentek ma meg a Győr-Szolnál – tovább gyűrűzik a lakáskassza-ügy

A súlyos pénzügyi gondokkal küzdő városi holdingnál adatgyűjtést végeztek a hatóságok, miközben továbbra is rengeteg a kérdés az eltűnt milliárdok körül.

Visszavonul Ferencz Csaba

A szezon végével szögre akasztja cipőjét az Egis Körmend játékosa.