Fekete Dávid nem érti, vagy nem akarja érteni

Dömötör Gábor 2025-07-18 08:20:00
Videóban válaszolt egy fel sem tett kérdésre.

Mint azt a napokban megírtuk, hivatalosan is elérhetőek a győri önkormányzati képviselők vagyonnyilatkozatai, és ezek között elsőként szemléztük Fekete Dávid (Fidesz-KDNP) frakcióvezetőjét. A teljesen nyilvános, bárki számára hozzáférhető adatok tanulságát írtuk meg, mely szerint a győri jobboldal első embere a bevallott jövedelmei alapján az oktatási karrierjére koncentrál, abból nagyjából bruttó 2 millió 400 ezer forintot keres havonta. Cikkünk annak a morális oldalát próbálta fejtegetni, hogy a transzparenciát és az átláthatóságot hangsúlyozó politikus miért nem tartotta fontosnak, hogy bizottsági elnöki bónusszal megtámogatott, több, mint bruttó 1 milliós képviselői jövedelméről is számot adjon. (Amit ráadásul visszamenőleges hatállyal is megkapott.)

Apa kocsit hajt

A Fekete Dávidról szóló cikkben még kitértünk arra, a mai világban unikumnak számító dologra is, hogy a frakcióvezetőnek - a vagyonbevallása alapján legalábbis - nincs saját autója. Ez is csak azért volt fontos, mert a megye lassan összes települését meglátogató politikus saját bevallása szerint nem kampányol, akkor pedig felmerül a kérdés, hogy a rengeteg kilométert azt milyen költségkeret kárára teszi meg, és milyen autóval. 

A győri Fidesz frakció első embere szerdán, a lassan védjegyévé váló, szokásos video-poszt formátumában szólította meg szerkesztőségünket, ahol némi szarkazmust sem nélkülöző hangvétellel reagált cikkünkre. Nevünk említése nélkül ‘Független-objektívék’ megszólítással ütötte fel a remek anyagot, amit akár bókként is felfoghat az ember: hiszen az Ugytudjuk.hu valóban független és valóban objektív. 

Si tacuisses, philosophus mansisses!

Fekete Dávid a videóban, hosszasan sorolja a Győri Széchenyi Egyetemen és az MCC-ben végzett oktatói munkájának eredményeit, publikációit, amire természetesen méltán lehet büszke, és emlékeim szerint tanári kvalitásait sosem firtattuk, vagy mondtunk rá rosszat. Az persze megérne egy kérdést a Fröccsnapokon, hogy vajon mennyit épít be a Fidesz-kormány unió ellenes, gyakran uszító, de általában véve degradáló és negatív mantráiból az oktatási anyagaiba, amikor az EU szakpolitikájáról tart előadást az egyetemi hallgatóknak, de ez nem lenne elegáns.

Mint, ahogy az sem, ha arról elmélkedne az egyszeri újságíró, hogy a város egyik legnagyobb hatalmú, és nagyon elfoglalt politikusa miért tartja fontosnak, hogy reagáljion egy nyilvános adatokat feldolgozó újságcikkre, amiben nem állítottak semmi valótlant. Van egy kis ‘nem zörög a haraszt’ érzése az embernek, meg persze a hiány, hogy a releváns kérdésekre nem válaszolt a frakcióvezető, csak megy a terelés. 

Fotó: Fekete Dávid Facebook-oldal

Elmondhatta volna ebben a videóban, hogy büszke az önkormányzati képviselőként megkeresett jövedelmére (is) hiszen a városstratégiai bizottság elnökeként sokat dolgozik a városért. (Meg a vidékért is persze.) Simán elmondhatta volna azt is, hogy azért nincs saját autója, mert van szolgálati, és magánemberként nincs rá szüksége, ne adj’ isten zöld felfogással éli az életét, mondhatott volna bármit. Ezzel szemben megvédte magát egy olyan támadástól, amilyen nem érte, válaszolt egy kérdésre, amit fel sem tettünk soha. 

Az általunk jegyzett korábbi cikkeknek nem az volt a célja, hogy megtámadják, bántsák a Fidesz győri frakcióvezetőjét. Tényekre hívták fel a figyelmet, hogy a köz javát szolgáló, az emberekért dolgozó politikusnak, a saját közege, pártja, kerülete szolgálatán túl, van egyéb felelőssége is. Senki sem szólna egy rossz szót, ha Fekete Dávid végre bevallaná, hogy kampányol, mindenki jogosnak tartaná a fizetését ha Győr is érezne valamit a rengeteg munkából amit végez, és a vállukra emelnék az emberek, ha egyszer ellen tudna állni az olló-drognak, és egy átadáskor nem vágna át egy nemzeti színű szalagot

Fotó: Fekete Dávid Facebook

Beszédes a posztot kísérő kommentekben látni a Harcosok hozzászólásait, egy emberként védik meg a győri vezetőt, bár tudnám mitől. Az persze biztos csak véletlen, hogy a szintén kommentelő, a Fekete Dáviddal podcastot készítő, Kecskés Cordula, a Fidelitas új győri amazonja  mégsem a frakcióvezető egyik oktatási intézményében végzi tanulmányait, hanem abban a Bécsben, ahol néhány éve Lázár János (Fidesz-KDNP) késésügyi építési és közlekedési miniszter az életét féltette. Legalább ennyire fonák volt Fekete Dávid szerkesztőségünknek címzett videója is, nehéz zubbony ez a propaganda, nehezen engedi el az embert. Még ha az kiváló tanár is.

Szólj hozzá!

Országos sikertörténet Győrben - a szakképzés legtehetségesebb diákjai mutatták meg tudásukat, tehetségüket

A döntő ismét megmutatta, hogy ezekben a diákokban hatalmas potenciál rejlik.

A megállapodás szerint városi delegáltnak is kell lennie az SZKKA felügyelőbizottságában, de úgy delegált a cég új tagot, hogy a szombathelyi önkormányzat erről még csak nem is tárgyalt

Az állami 15 millió forintos mentőöv is kevésnek bizonyult, továbbra is végrehajtás van a helyi profi kézilabdát üzemeltető Kft-én. 

Természet ihlette árnyalatok uralják a burkolatok piacát

A külső tér kialakításakor a választott színek központi szerepet töltenek be.

Vámos Zoltán főispán szerint politikai támadás a kormányhivatali kamu foglalkoztatások ügye

Eljárásról sem nekem, sem a Hivatalnak nincs tudomása - írja a hivatal vezetője.

Kósa Lajos sem ül be a Parlamentbe

A Fidesz tisztújító kongresszusán sem indul egyetlen tisztségért sem.

Nem ment át a közgyűlésen a Móricz Zsigmond rakpartra tervezett monstrum épület terve

A győri látképet romboló társasház egyöntetű elutasítást kapott. 

Lannert Judit vezeti az oktatást – újabb minisztert nevezett meg Magyar Péter

A TISZA Párt elnöke szerint a gyermek- és oktatásügy élére egy több évtizedes tapasztalattal rendelkező szakember kerül.

A közgyűlés elfogadta a Győr+ és az önkormányzat vagyonkezelői szezrződésének módosítását

Változnak a plakát kihelyezési szabályok, és hamarosan kiderülhet az is, hogy pontosan mekkora bajban van a médiacég. 

Komoly összegben fogadnánk, hogy elhoztuk az összes győri programot a hétvégére

Autós nyílt nap, anyák napi készülődés, hangfürdő, egy csomó koncert és még rengeteg minden más. 

Kósa Roland: “Én azt gondolom hogy önök az igazuk bizonyítása érdekében megtévesztették a győrieket!”

Az alpolgármester szerint a Győr-Szol Zrt. trükközött az adatokkal az ominózus "Nokiás-dobozos" közgyűlésen. 

Vitézy Dávid és Kátai-Németh Vilmos is miniszter lett a TISZA-kormányban

A közlekedési és a szociális tárca vezetőit jelentette be Magyar Péter - délután az oktatásügy miniszterének személyére is fény derül. 

Nem oszlatta fel magát, tovább dolgozik a győri közgyűlés

Fekete Dávid a frakciójával szemben szavazott, Szeles Szabolcs inkább tartózkodott. 

A Győr+ nem tájékoztatta a tulajdonos Győr-Szol Zrt-t, hogy ma már nem jelenik meg az ingyenes újság

Sárkány Pétert kérdeztük a kialakult helyzetről. Tóth Rebeka vezérigazgatót is kerestük, de őt sem mi, sem a Győr-Szol nem érte utol. 

Hatékony védelem az automatizált biztonsági rendszerek segítségével

A modern internetes világban, ahol a fenyegetések száma és összetettsége folyamatosan növekszik, a vállalatok számára létfontosságú a megfelelő kiberbiztonsági stratégiák alkalmazása.

Hogyan óvhatjuk meg a szemkörnyéki bőrt?

A szem körüli bőr rendkívül vékony, épp ezért különösen érzékeny a külső hatásokra.

Az ügyészségi nyomozás még véget sem ért, de a Vas Népe már megírta, hogy nem igaz, hogy valakit munka nélkül fizettek a Sárvári Gyógyfürdőben

A megyei napilap korábban egy sort sem írt arról a mutyiról, ami az országos média figyelmét is felkeltette.

A hőfok szerepe a hidraulika rendszerek hatékonyságában

Gondolta volna, hogy mennyire fontos szerepet játszik a hőszabályozás a hidraulikus rendszerek működésében? Az ilyen rendszerek, különösen teherautókban és munkagépekben, jelentős mennyiségű hőt termelnek működés közben.