Nem fizet a “kisebbik” Waldorf, de nem is hajlandó kiköltözni a 11-es Huszár úti épületből

Farkas Bazsi 2025-06-27 12:44:00
A fenntartó kétségbe van esve.

Ahogy arról április közepén beszámoltunk, kikapcsolták a gázt a szombathelyi 11-es Huszár úti volt lovassági laktanya parancsnoki épületében.

Szombathelyen két egymástól függetlenül működő Waldorf iskola van. Az egyik a Sorok úton, a másik pedig a 11-es Huszár úton működik. Ez utóbbi iskola vált most fizetésképtelenné.

Az épület üzemeltetője az Apáczai csere János Alapítvány azért került lehetetlen helyzetbe, mert az iskola volt az egyik legnagyobb bérlőjük, ők azonban most fizetésképtelenné váltak, ám kiköltözni nem hajlandóak. 

Fotó: Farkas Bazsi

A helyzet tovább eszkalálódott, erről a fenntartótól kapott alábbi közlemény árulkodik:

"1989 óta működik Szombathelyen a 11-es Huszár úton az Apáczai Csere János Alapítvány. Az egykori iskola alapítóinak terveiből az önálló iskola ugyan nem tudott létrejönni, de nagy eredmény, hogy az egykori lovassági laktanya parancsnoki épülete megmenekült, és rendkívül igényesen, korhűen felújításra került. Az Apáczai nevet viselő épület többek között otthont adott/ad a Szombathelyi Főiskola képzőművészeti tanszékének, az Őrvidék háznak, egy általános iskolának, a Vas Vármegyei Mérnöki Kamarának és számos konferenciának is. Felejthetetlen rendezvények voltak a magyar történelem és a magyarságtudat ápolása érdekében. Úgy gondoljuk, hogy városunk életéhez 36 éven át sokat tettünk hozzá.

2009-ben indult el a Waldorf iskola egy osztállyal, mely az évek során nyolc osztályosra bővült. Az egész emeletet (sőt egy időben a földszint egy részét is) ők bérelték. Kapcsolatunk kifogástalan, kiegyensúlyozott, egymást segítő volt. A bérleti szerződést három-négy évenként újítottuk meg, legutoljára 2023 augusztusában kötöttünk egy öt évre szóló szerződést.

2024. júliusában szembesültünk azzal, hogy a Waldorf iskola nem akarja/nem tudja fizetni a bérleti díjat. Most már persze mindenki előtt világos, hogy az iskola úgy indította el a 2024/25-ös tanévet, hogy a működésükhöz nem volt meg az anyagi fedezet. Véleményem szerint ezzel nem csak alapítványunkat, hanem a diákok szüleit is megtévesztették.

A Waldorf és az Apáczai, bérbeadó, bérlő viszonyban vannak. Ehhez képest az iskola – ahelyett, hogy a felhalmozott tartozásukat kifizették volna - több jogi eljárást indított az utóbbi időben az Apáczai Csere János Alapítvánnyal szemben.

A megyei sajtó is megírta tavaly, hogy az iskolában kialakult nehéz helyzetet az egyik nagylelkű szülő adománya tavaly ősszel megoldotta, azaz befizetett négy havi bérleti díjat, mintegy 3 millió forint értékben. Ezt követőn azonban 2024. november 01-től az iskola ismét bérleti díj tartozást kezdett felhalmozni. Egy ideig a bérleti díj kevesebb mint 50 %-át, majd 10 %-át, majd semmit sem fizettek. Április 30-val 4 millió 755 ezer forinttal tartoztak alapítványunknak. A nem fizetés miatt alapítványunk a bérleti szerződést 2025. április 30-val felmondta. Az iskola így azóta jogszabály ellenesen tartózkodik az épületben.

A tartozás miatt alapítványunk a gázdíjat nem tudta befizetni, így a szolgáltató - az MVM - a gázóránkat leszerelte. A többi közművet egyelőre a földszinti bérlők bérleti díjából fizetjük. Amit jelenleg a Waldorf Iskola is használ. Rendkívül kellemetlen és igazságtalan helyzet alakult ki, hiszen az iskola felelőtlen gazdálkodása veszélybe hozta az épület működést. Azaz ellehetetleníti a többi, a bérleti díjat rendben fizető albérlőnket is.

Az emeleti részt 2025. július 01-vel bérbe tudnánk adni, de az ingatlanközvetítő dolgozóját az iskola igazgatóhelyettese elzavarta az emeletről. Információnk nincs az iskola további szándékairól, viszont bérleti díjat hónapok óta már egyáltalán nem fizet.

A nyilvánosságot felhasználva kérünk segítséget, hogy ezt a lehetetlen helyzet meg lehessen szüntetni, és az épület továbbra is működni tudjon!"

Szólj hozzá!

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.

Amit a fürkészek sem láttak jönni: letartóztattak két embert Győrben a több mint 15 milliárd forintos lélegeztetőgép-biznisz ügyében

Az egyik gyanúsított a külügyminisztériummal tartotta a kapcsolatot. A hatóságok szerint a koronavírus-járvány idején kötött üzletekből több százmillió forintos adócsalás származott.

5 hiba, amit érdemes elkerülni az első állás keresésekor

Az első állás keresésekor sokan még nem tudják pontosan, mire érdemes figyelni egy hirdetésben, vagy hogyan lehet kitűnni tapasztalat nélkül a jelentkezők közül.